Budainé Keczer Csilla: Az egyházi oktatás újjászervezése Makón 1989–1994- ben. A Makói Múzeum Füzetei 82. (Makó, 1995)

Az egyházi iskola megalapításának körülményei

— Elfogadják, hogy az egyházi iskola jogi személlyé válása és számlája meg­nyitása után a Kun Béla Altalános Iskola költségvetésének megbontásával 500 000 forintot oda átutalnak és biztosítanak az iskolavezetők részére 150 000 forint bérfedezetet. — Utasítja a művelődési osztályt, hogy a tanulónkénti állami támogatást és a normatíva feletti hozzájárulást a tanulói létszámnak megfelelően az egyházi iskola részére utalják át. — Felkérik Katona Pál esperes urat a szervezési munkák megkezdésére és arra, hogy a város egyházi felekezeteinek egyetértésével biztosítsa a református, evangélikus hívők iskoláztatását az igények szerint. Ezzel új oktatási intézmény jött létre, amelyben megkezdődhetett a tényleges szervezés. A beiratkozás 1991. április 24—25-én volt, és ekkor 158 tanulót vettek fel. 1991. május 23-án Gyulay Endre Szeged-csanádi megyéspüspök 586/1991. sz. iratával megalapította az iskolát, és felelősévé a Makó-Belvárosi Római Katolikus Plébánia mindenkori plébánosát jelölte ki, míg vezetésével a Szegény Iskolanővéreket bízta meg. Neve: Makó-Belvárosi Egyházi Altalános Iskola, irányítója a Csanádi Püs­pöki Hatóság és a Művelődési és Közoktatási Minisztérium. Az iskola jogosult nor­matív és önkormányzati támogatásra. 1991. május 30-án Katona Pál plébános a képviselőtestülethez fordult 8 tanterem és 2 udvari helyiség átengedése ügyében, egyben jelezte, hogy 1993/94-es tanévre az egész épületet szeretné egyházi tulajdonba visszakapni. Mendei Árpád, a Kun Béla Általános Iskoal igazgatója 1991. május 31-i leve­lében csak 7 tanterem és 2 alagsori helyiség átadását látta megoldhatónak, és java­solta a tulajdonjog rendezésének későbbre halasztását is. Ezt a tervet támogatta a Kun Béla Általános Iskolában maradó osztályok Szülői Munkaközösségének 1991. június 4-én, a polgármesterhez írt levele, amelyben tiltakoztak az egyházi iskolával kapcsolatos intézkedések ellen. Dr. Keczer Tamás, a művelődési osztály új vezetője egy két évre szóló tervet dolgozott ki, amely tartalmazta a tantermek átadásának idejét és a közös működésből adódó megállapodási javaslatokat. Ennek alapján lehetőség mutatkozott 8 tanterem átadására. így megállapodás jött létre 1991. július 3-án az alábbiak szerint: 1. A szerződés ideiglenes jellegű; végleges szabályozás a volt egyházi ingatlani tulajdonok helyzetét rendező — hamarosan megjelenő — törvény alapján lehetséges. Addig, hogy az egyházi iskola megkezdhesse tevékenységét, 1991. szeptember l-jétől egy tanévre az önkormányzat az állami tulajdonban lévő, és a Kun Béla Általános Iskola rendelke­zése alatt álló épületben biztosít elhelyezést az egyházi iskola számára. 2. Megállapítják, hogy az egyházi iskolát a Szeged-csanádi megyés püspök megalapította, ezzel az jogi személlyé vált. 3. Az egyházi iskola 160 tanulójából alakuló 6 tanulócsoport elhelyezésére az önkormány­zat nyolc tantermet és egy alagsori helyiséget az iskola rendelkezésére bocsát kizáróla­gos használatra. A mellékhelyiségek (ebédlő, tornaterem, mosdók, WC-k, folyosók stb.) az épületben működő két iskola közös használatába kerülnek. Minden más helyiség a Kun Béla Általános Iskola használatában marad. 4. Az egész épület üzemeltetője az önkormányzat, illetve a Kun Béla Általános Iskola, míg a tulajdonviszonyok meg nem változnak. Az épület fenntartási költségeihez az egyházi iskola aránylagosan (48%) hozzájárul. 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom