Halmágyi Pál szerk.: Honvéd emléknap Makón 1994. A Makói Múzeum Füzetei 80. (Makó, 1995)

Halmágyi Pál: Makó város veszteségei a II. világháborúban

zsidóságnak. Végül nem került sor a Honvédba történő kiköltözésre, mert a makói zsidókat június 16-án Szegedre szállították. Ott a Cserzy Mihály utcai téglagyárban közel 9 ezer embert zsúfoltak össze, s ide kerültek a makóiak is, a hódmezővásárhelyi, szentesi, mindszenti, kisteleki sorstársaikkal együtt. Június 25-e és 28-a között szállították el a Szeged környéki zsidóságot — köztük a makóiakat — három vonatszerelvénnyel. A visszaemlékezések szerint egy vonat Auswitzba érkezett és ott mindenki, vagy majdnem mindenki elpusztult. A két másik szerelvény Ausztriába, Bécs környékére, többek között a strasshofi táborba futott. Akik ideérkeztek, legnagyobb részt túlélték a háború és táborok borzalmait. A túlélők közül sokan, csodás megmenekülésüket Vorhand Mózes, a deportálások előtt nem sokkal meghalt idős makói rabbi imájának tulajdonítják. A makói zsidóság veszteségei azonban így is megdöbbentően nagyok. Összevetve Makó háborús veszteségeivel, kiemelkedik a zsidó áldozatok nagy száma. A neológ és ortodox hitfelekezetek névsoraira figyelemmel több, mint 1500 elpusztított makói zsidó polgárról beszélhetünk. A hozzávetőleges pontosság magyarázatát az adja, hogy bizonyos átfedések vannak a két veszteséglista között. A neológ zsinagógában felvésett makói zsidó mártírok emléktáblája 468 nevet tartalmaz; a nemrégiben Izraelből megkapott ortodox névsor — köszönet érte Fodor Lászlónak — pedig az 1159-es számmal fejeződik be. Másfél ezernél több áldozatot követelt tehát egy esztelen és embertelen ideológia. A tavaly felavatott II. világháborús emlékmű őrzi a makói zsidóság és munkaszolgálatosok emlékét is, és megvannak a mártírok márványtáblái is, várva, hogy méltó elhelyezést nyeljenek a helyreállított zsinagógában. A II. világháborúban elesett makói katonákról hosszú-hosszú ideig nem volt ildomos beszélni. A hallgatás, jobban mondva elhallgatás falán 1989. szeptember 25-én keletkezett az első repedés. A város, ekkor már nem Makó felszabadulásának 45. évfordulóját ünnepelte meg, hanem a háború áldozatainak emlékezetére rendezett koszorúzást. A főtéri Hősök szobra előtt engem ért a megtiszteltetés, hogy megemlékezhettem a II. világháborúban elsett makóiakról. Ekkor még keveset tudtunk a tényleges veszteségről, csak sejtettük, hogy megközelítőleg az I. világháborúban elesett, közel 800 hősi halotthoz hasonló lehet a városból bevonultak és soha vissza nem tértek száma. A változások felgyorsulásával reális közelségbe került a II. világháborús hősi emlékmű megvalósítása Makón is. 1993 őszén 503 makói hősi halott neve került föl a Tőkés László püspök úr és Végh Ferenc vezérőrnagy úr által felavatott emlékműre. Tudjuk, közel sem teljes még a névsor, hiszen ma már fél évszázad távolából kell a szétszórt adatokat összegereblyézni. A munkát folytatjuk. A makói katonák a háború valamennyi frontján harcoltak, legtöbben mégis a Don kanyarban. ill. az oroszországi hadifogolytáborokban pusztultak el. Sok család csak a hazatért bajtársak, vagy fogolytársak elmondásából tudja a halál helyét, vagy a tábor nevét. Hosszú oldalakon keresztül sorakoznak a nevek, s mellettük a bejegyzés: Don kanyar, Brjanszk, Varsó, Kárpátok, Torda, Nagyvárad, Budapest. A fogolytáborok közül kiemelkedik a nagy romániai gyűjtő- és elosztótábor Foksány, majd utána Odessza, Kaukázus, és csak példaképpen említve, az Urálon túli Magnyitogorszk. Ki tudja, állnak-e még a Don partján földbe szúrt nyírfakeresztek, s kibetűzhetőek-e rajtuk a nevek: Erdei Sándor honvéd 21 éves Gera Antal szakaszvezető 24 éves Mándoki János géppuskás 22 éves Papp Antal honvéd 43 éves Sz. Nagy József tizedes 37 éves S a végtelen szibériai hómezőkön. a barakkoktól nem messze elkerített hadifogolytemető fejfái megvannak-e még? Vagy szabadon száguld végig a tajgán a metsző északi szél, s a tábor helyét csak néhány korhadt oszlop, s rozsdás szögesdrót jelöli? 25