Halmágyi Pál szerk.: Honvéd emléknap Makón 1994. A Makói Múzeum Füzetei 80. (Makó, 1995)

Halmágyi Pál: Makó város veszteségei a II. világháborúban

Halmágyi Pál Makó város veszteségei a II. világháborúban Elnök Úr! Polgármester Úr! Tisztelt hallgatóim! Az eddig elhangzott előadások a háború — bizonyos szempontból — elfogadhatóbb oldalaival, a politikai eseményekkel, diplomáciai cselvetésekkel, a hadi helyzettel és a különböző csapatmozdulatokkal foglalkoztak. Én a háború legkomorabb, soha el nem fogadható oldaláról, a veszteségekről, a hősi halottakról, az elhurcoltakról kívánok megemlékezni. Ez az a terület, ahol még ma is — az események után fél évszázaddal -— a legfájóbb a seb, a legnyomasztóbb az ernlék, s nem múlik — soha sem múlik — a fájdalom, a hősi halált halt fiúk, férjek, apák és testvérek után. A II. világháború áldozatairól megdöbbentő számadatokat ismerünk. Megrendítőek ezek az összesítések, melyek megvonják a véres mérleget a katonai veszteségekről és a polgári áldozatokról. Mégis beszélni kell minderről, hogy tudjuk, mit veszítettünk, s gondolkodjunk el — az atomrakéták árnyékában! — hogy mit veszíthetünk! Makó városának II. világháborús veszteségeit számba véve, három fejezetre bontom mondanivalómat. Először, az itt vívott harcokban elesett honvédekről és határvadászokról, ill. utalásszerűén a szovjet hadsereg veszteségeiről; majd a háború polgári áldozatairól szólok, külön választva itt a város zsidó lakosságának elhurcolását, elpusztítását a helyi harcokban meghalt makóiaktól; s végül a Makóról bevonult és hősi halált halt katonákról emlékezem meg. A három csoport közül igen pontos adatokkal rendelkezünk az itt hősi halált halt magyar katonákról és a harci események áldozatául esett polgárokról, megközelítőleg pontosak adataink a makói zsidóság veszteségeiről, ám elég hiányosak ismereteink a Makóról bevonult katonák számát és sorsát illetően. Elsőként a város körüli harcokban elesett honvédekről és határvadászokról szólok. A város anyakönyvi hivatala három évi gondos munkával, 1948-ra készítette el a Makón elesett honvédekről hivatalos kimutatását. A rendkívül pontos összesítés 17 adatot tartalmaz egy-egy elesettről. A név, születési hely és időpont, azonossági szám, csapattest adatai mellett, feltüntették a halál időpontját, okát, földrajzi helyét, ill. az eltemetés idejét, helyét, a sír jellegét, jelzését és még további hat adatot: anyja neve, atyja neve, vallása, rendfokozata, anyakönyvi bejegyzés száma, exhumálás utáni újbóli eltemetés helye. E kimutatásból pontosan ismerjük tehát, hogy a makói harcokban, vagy az itt szerzett sebesülések következtében összesen 218 magyar katona halt meg. A Makón elesett 218 katona adataiból 108 esetben kapunk információt az elesés helyére nézve: föltételezzük ugyanis, hogy a bejegyzett elsődleges eltemetés helye (pl. Bagaméri tanya mögött), többé-kevésbé a halál pontos helyét adja meg, hiszen a harcok elültével a gazdák az elesetteket legtöbbször ott temették el, ahol megtalálták a holttesteket. Több halott esetében egy-egy nagyobb közös sírt ástak (pl. Igáson, Rákoson). 1945 nyarán a város valamennyi holttestet exhumáltatta és a hősi halottakat a temetőkben illően eltemette. Térképre vetítve az elsődleges sírok helyét, a harcoknak két gócpontja bontakozik ki. Az egyik a várostól északnyugatra 5-6 km-re, a Lelei út, Szentmiklósi-csatorna és a Kereszttöltés környékén. A másik a várostól 10 km-re északkeletre fekvő Rákos, Igási út, Ugar földek körzetében. Lényegesen kevesebb áldozatot követelő harcok színhelye volt a város délkeleti, déli és délnyutai szegélye (a téglagyár, vasútállomás, villanytelep és a Szegedi utca végének területe), ill. a Lelei és Földeáki utak közötti nehezen járható északi rész. A számadatok mindezt 22