Halmágyi Pál szerk.: Bodófalva telepítésének 100. évfordulója. A Makói Múzeum Füzetei 77. (Makó, 1993)

Gilicze János: Bodófalva telepítése, 1892

Gilicze János: Bodófalva telepítése, 1892 Nehéz feladatra vállalkozik az, aki dolgozata témájaként a dél-magyarországi XIX. századi telepítések történetének egy kis szeletét választja. Nehéz e munka azért, mert a források egyrészt igen kevés számban állnak rendelkezésre, másrészt a romániai és vajdasági levéltárak polcain — ha még egyáltalán léteznek — alusszák feltáratlanul és — egyelőre, reméljük, már nem sokáig — kutathatatlanul „csipkerózsika" álmukat. Andrásháza ill. Bodófalva (az alapítás idején néhány évig Andrásházának hívták a községet) telepítésének történéseiről ezért nem tudok a részletekbe menő teljességgel számot adni. Munkámhoz felhasználtam az Országos Levéltárban őrzött és e témakörben még nem kellően feltárt Földművelésügyi Minisztérium aktáit, valamint Csanád megye Levéltárának fennmaradt anyagait és Makó város polgármesteri hivatalának iratait. A telepítés előzményei 1890. augusztus 30-án gróf Bethlen András földművelésügyi miniszter rendeletében közölte a Temes—rékasi kincstári uradalom tiszttartóságával, hogy a Krassó-Szörény megyében fekvő Bálinc, Kuttina és Fadimák községek közt telepes falvat kíván létrehozni. Egy teleknek 8-10 kh szántóföldet jelölt meg, és annyi telekállományt kell rendelete szerint kialakítani, ahányszor a 8-10 holdnyi egység a szántóföldnek alkalmas egész területben benne foglaltatik. Utasította a tiszttartóságot, hogy a telepítvény kialakítására vonatkozó mérnöki előmunkálatokat Papp Ferenc kincstári mérnökkel végeztessék el, és azt javaslataikkal együtt mielőbb terjesszék fel. Választ várt a miniszter arra is, hogy a telepítés mikor indítható meg. (1.) Papp Ferenc a felmérési munkával rövid idő alatt végzett. 1890. október 18-án benyújtotta a tiszttartóságnak előterjesztését illetve javaslatait Andrásháza alapításával kapcsolatban. Elsődlegesen megállapította a Bega-völgy mentén telepítésre kijelölt területek elnevezéseit és térnagyságait. Az összes terület 4957 kh 848 n-ölre rúgott. Helyszíni meghatározás után közösen a rékasi tiszttartóval a lugosi ispánnal és a bálinci erdésszel a szántóföldnek alkalmas területeket jelölték ki a következők szerint: 1. a fadimáki ún. A. erdőterület egészen 996 kh 320 n-öl 2. B. erdőterületből 82 1280 3. C. 49 1198 4. D. 196 5. Überland egészen 651 1008 6. a bálinci B. erdőterületből 18 950 7. D. erdőterület egészen 212 160 8. a nőrincsi A. erdőterületből 335 960 9. B. 81 960 10. a peruli A. erdőterület egészen 165 160 11. aklicsovai C. 338 640 12. a kuttinai Überlandból 2 rész 650 Összesen: 3777 kh 1204 n-öl (2.) Megállapították, hogy „ezen területeknek csak 1/3 része képez sík talajú és jobb minőségű szántóföldet, többi 2/3 rész pedig részint nedves talajú és mélyebb fekvésű terület, mely e miatt a szomszédos patakok elöntéseinek igen gyakran ki van téve, részint agyagtalajú hegyoldalból és hegyhátakból áll, melyeknek mívelése sem valami bő, sem biztos jövedelemmel nem jutalmaz12