Tóth Ferenc szerk.: Fiatal Néprajzkutatók Országos Konferenciája. Makó, 1991. augusztus 26-28. A Makói Múzeum Füzetei 75. (Makó, 1993)

ELŐADÁSOK - OLÁH GYULA: Az alkalmazott etnográfia felé. Lehetőségek és metodológiai problémák

Ugyanakkor egyre több kutató ismerte fel - különösen a hatvanas évek végétől hogy elmúlt az az idő, amikor Malinowski lelkesen leírhatta a Trobriand-szigetekről: "Tulajdonomnak érzem őket: én leszek az első leírójuk... én teremtem meg őket." Az antropológusnak mint a kultúrák közti közvetítőnek a szerepe is egyre kétesebbé vált. Feladata már nem az, hogy kimenjen a terepre, az ott élőkről szerzett információkkal hazatéjjen, majd tapasztalatait gyakorlati formában tálalja fel a szakmai közönségnek. Clifford Geertz így írt erről: »Az antropológusok körében egyre jobban hódít a fölismerés, hogy a "mondjuk el úgy amilyen" aligha válik be jelszóként jobban a néprajzban, mint a filozófiában Ludwig Wittgenstein, a történelemtudományban Robin Collingwood, a politológiában Michael Foucault, a fizikában Thomas Kuhn óta. A szavak alkalmatlansága az élmény érzékeltetésére, valamint az a tulajdonságuk, hogy szóból csak szó lesz, olyasmi, amit a költők és a matematikusok hosszú ideje tudnak; de ami az etnográfusokat illeti, ez meglehetősen új belátás és soraikat - legalábbis néhányat szétzilált(a). Lévi-Strauss, Evans-Pritchard, Malinowski, Benedict és még hozzájuk hasonlóan fontos egy-két tudós, az etnográfia diszkurzivitásának megalapozói (Foucault-ra hivatkozom most) - vagyis azok a szerzők, akik nemcsak saját munkáikkal álltak elő, hanem révükön többet hoztak létre: más textusok lehetőségeinek és szabályainak a kijegecesédét - maguk is a kifejezés és a meggyőződés riasztó problémáit voltak kénytelenek leküzdeni, hiszen a hitetlenség felfüggesztése itt sohasem adódott. Ám megtakaríthatták a vállalkozások jogossága, illetve kivitelezhetősége elleni támadások zömét. Amit végrehajtottak, netán furcsa volt, mégis bámulatra méltó s ha nehezen is, valamilyen ésszerű szinten valóra váltható. Etnográfiát írni ma annyit tesz, mint abban a tudatban cselekedni ezt, hogy ilyen előfeltevések kimúltak szerzőben és közönségben egyaránt«.

5 E változások eredményét elemzi Niedermüller Péter "A néprajztudomány válaszútjai vagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái" című tanulmányában: »Az utóbbi másfél évtizedben a modern néprajzi antropológiai kultúraelméletet elsősorban a kognitív, illetve a fenomenológiai/hermeneutikai töltésű interpretív kultúraértelmezések határozzák meg. A kognitív és az interpretív megközelítés számos ponton szemben áll egymással. Abban azonban egyetértenek - és ma ez jelenti a modern néprajzi-antropológiai felfogás alapját hogy a kultúra kívülről történő, b^haviorista jellegű, "objektív", semleges, harmadik személyben történő leírását a belülről történő, "szubjektív", első személyben fogalmazó megközelítésnek kell felváltania. E szemlélet nem különböző viselkedésformák összességét azonosítja a kultúra elméleti kategóriáival. A viselkedést a kulturállis tartalmak reprezentációinak tekinti. A hangsúly a viselkedés fogalmáról 50