Tóth Ferenc szerk.: Fiatal Néprajzkutatók Országos Konferenciája. Makó, 1991. augusztus 26-28. A Makói Múzeum Füzetei 75. (Makó, 1993)

KUTATÁSI BESZÁMOLÓK - BALÁZS KOVÁCS SÁNDOR: A sárközi egyke az anyakönyvek tükrében

Összegzés: Vizsgált időszakunk egy hirtelen demográfiai átmenet kezdete volt: a megjavult halandóság következtében először megnőtt a természetes szaporodás, ezért a népesség száma is jelentősen emelkedett, a megművelhető föld területe viszont csekély volt és csak kevéssé lehetett kiterjeszteni. Ebben a helyzetben a lakosság kisebb része, elsősorban a szegényebbek, az elvándorlást választották. Költözni tehát lehetett (az állandó lakóhelyváltoztatás a házatlan zsellérek között teljesen általánosnak látszik), de láthatóan nem szívesen vállalkoztak erre a sárpilisi családok, annak ellenére, hogy éppen ebben az időszakban két jelentősebb elvándorlási hullámról is tudunk: Baranya megyébe, Siklósnagyfaluba és környékére (a beremendi református egyházközséget 1816-ban az elvándorolt Tolna megyeiek alapították, köztük több sárközi család), valamint a temesközi Végvárra. A gazdaságilag erősebb háztartásokban viszont megnőtt a taglétszám, elsősorban annak következtében, hogy a megházasodó gyermekek egy része a szülői háztartásban maradt. A háztartások átlagos nagysága azonban nyilvánvalóan nem növekedhetett bizonyos határokon túl, nem lehetett egy háztartásban egyre nagyobb számú családmagot együtt tartani. A háztartások osztódásának viszont az elszegényedéstől való félelem szabott határt. így a sárközi családok egyre nagyobb mértékben születéskorlátozáshoz folyamodtak. A születéskorlátozás a gazdaságilag gyengébb háztartásokban jelentkezett először, de hamar elteijedt az egész népességben. Elsősorban attól függően folyamodtak születéskorlátozáshoz, hogy hány olyan nagyobb gyermeke volt már a családnak, aki remélhetően megérte a felnőttkort. Az eddig részletesen feldolgozott sárközi falvakról elmondhatjuk, hogy ott a korai házasodás, a többcsaládos és kiterjesztett típusú háztartások nagy gyakorisága és a házasságon belüli születéskorlátozás együtt fordultak elő. Hipotézisként megfogalmazhatjuk, hogy ezek mind egy, a gazdasági környezeti feltételekhez való alkalmazkodási stratégiának részei voltak. E stratégia célja az volt, hogy a növekvő népességnek és nem növekvő megművelhető földterületnek, valamint más gazdasági emelkedési lehetőségek hiányának feltételei között a családok egyik tagja se legyen kénytelen zsellérsorba süllyedni, a faluból elvándorolni, és közben a háztartás egésze is többé-kevésbé megőrizze elért életszínvonalán. Ez a stratégia fogalmazódott meg abban is, hogy a parasztcsaládok a vagyont egyenlően osztották fel a gyermekek (elsősorban a fiúk) között. Ugyanakkor ez az örökösödési rendszer hamar a család elszegényedéséhez vezetett, ha valahogy nem korlátozták az örökösök számát. 140