Tipity János – Tóth Ferenc: Makói vasművesség. A Makói Múzeum Füzetei 73. (Makó, 1992)
A mesterség múltja
A mesterség múltja A város kézműipara főleg a helyi szükséglet kielégítését szolgálta. Különösen áll ez a vas szakmákra. 1835-ben 28 kovács és 5 lakatos működött Makón 5. A kovácsok a kerékgyártókkal, míg a lakatosok az ácsokkal, asztalosokkal, üvegesekkel alkottak céhet. Az 1857. évi kereskedelmi és iparkamarai öszeírás szerint a kovácsok közül 29 volt céhbe tartozó mester, 9 kontárt írtak össze, a legények száma 6, az inasoké 15, a lakatosok közül a 9 céhmester 5 legénnyel és 4 inassal dolgozott, 2 kontárt tartottak számon 6. Makó 19. századi lakatosainak szakmai szintjét tárgyi anyag hiányában nehéz megítélni, de igényességben, szakmai tudásban nem igen maradhattak el a helység más iparosaitól. Múzeumi gyűjteményekben található asztalos készítmények, pl. a makói menyasszonyi ládák messziről felhívják magukra a figyelmet. Nemcsak szakmai tudásukkal emelkednek ki az itteni asztalosok, de stílus teremtő készségükkel is. Nyilván így volt ez a vas szakmákban is. A Maros-parti városban a vasművesség a 19. sz. utolsó évtizedeiben szegődött az építészet szolgálatába. Az 1880-ban készült kataszteri térkép még a főtérbe torkoló utcákban is alig tüntet fel un. fordított házakat. A polgárosodó életmód szakított a hagyományos építési móddal, létrehozta a 4-6 ablakos utcai homlokzatot. A nagy 1. Nagy Sándor firmája falfelületet a kor művészi Ízlésének megfelelően eklektikus, majd szecessziós stílusban díszítették. Ehhez igazodtak a vasművesek is. Amikor felmerül az építtetők részéről a vasművesség iránti igény, akkor már teljes szakmai felkészültséggel rendelkező épületlakatosok álltak itt rendelkezésre, ugyanis a fővárosban vagy netán külföldön tanult mesterek szinte várták, hogy képességüknek megfelelő megbízatást kapjanak. A vasművesség alapját a kovácsolás képezte, és mivel a kovácsok rendelkeztek a szükséges kézügyességgel, jártassággal és technológiai ismerettel, végeztek vasművesség körébe tartozó munkát. Amennyiben ez a manuális tudás jó ízléssel és esztétikai érzékkel is párosult, képesek voltak maradandó értékű vasmunkák elkészítésére. Ilyen mesterként tartották számon az idős Péli István (1856-1938) Kálvária utcai kovácsmestert, akinek egyházi vasműves munkáiról van tudomásunk. A kálvária és a római katolikus temető bejárati vaskapuit készítette, amit a családi hagyomány is számontart, de a kapun lévő, ma 5 Szirbik Miklós: Makó városának leírása. 1835-1836. Makó, 1979. A Makói Múzeum Füzetei: 22. 6 Makói Városi Levéltár közgyűlési iratok. 1857.136. 4
