Tipity János – Tóth Ferenc: Makói vasművesség. A Makói Múzeum Füzetei 73. (Makó, 1992)
A kötet rajzait nézegetve mi makóiak is úgy vagyunk, mint Babits Mihály volt a Puszták népével; csodálattal gyönyörködünk bennük, felfedező élményt jelentenek számunkra, pedig itt éltünk mellettük, de nem vettük észre, hogy a rozsda vaskölteményeket takar el szemünk elől. Szerencsére egy szegedi rajzolót, Tipity János építésztechnikust rabul ejtették a tetszetős kovácsolt formák. Fáradhatatlanul rótta a Maros-parti város utcáit és szent elkötelezettséggel indíttatást érzett azok megörökítésére. Tusrajzai kétszeres élményt nyújtanak: csodáljuk alkotója kézügyességét, ugyanakkor meglepődünk a makói vasművesség gazdagságán. Tipity János 1917-ben Mórahalmon született egyszerű paraszti családból. Öt elemi elvégzése után tehénpásztornak állították el. A későbbiekben napszámosként dolgozott a szőregi cserépgyárban, majd műköves és szobrász alkalmazta, végül pályamunkásnak állt be. Az ügyes ifjú a forgalmi irodában kötött ki, attól kezdve rajzkészségének köszönhette boldogulását. A vasútnál az osztálymérnökségre került, a katonaságnál irodistaként a hadálláspontokról térképeket készített, fogságba kerülve Kirovban színházi díszleteket alkotott. 1947-től a Magasépítő és Tervező Intézetnél, majd ennek jogutódjánál, a Szegedi Tervező Vállalatnál rajzoló, később szerkesztő. Felnőtt fejjel elvégezte az építőipari technikumot. 1977-től nyugállományba vonulva az ország 97 helységében rajzolgatta a régi házakat és a vasművesség emlékeit. Szeged vasművességéről készült 265 lapját a Somogyi Könyvtár adta ki 1. Legszebb rajzait magyarázó szöveggel napilapokban jelentette meg 2. A sajtóban munkáiról elismerő méltatások láttak napvilágot 3. Kiadványunk a vasművességet mint az utca művészetét mutatja be, az épületlakatosságot öleli fel, ugyanis rajzolónk a város utcáit és a temető útjait járva készítette esztétikai igényű rajzait. Ezért ne keresse az olvasó ebben a kötetben a népi vasművesség, vagy a vasból készült használati tárgyak emlékeit. Vannak, akik a rajzok hitelességét, objektivitását megkérdőjelezik, mondván, a rajz magyaráz, valamit mindig kiemel vagy elhagy. Az itt közzétett alkotások is tükrözik rajzolója látásmódját, nem rozsda marta, pusztuló tárgyak állnak előttünk, Tipity János tulajdonképpen rekonstruál. Azt mutatja be, amilyenek voltak a tárgyak, vagy lehetnének, ha az arra illetékesek gondozták volna. A makói vasművességre a kutatás nem igen figyelt fel. Kivételt csupán Kovács Gyula építészettörténeti munkája képez, a szerző a Tarnay-család öntöttvas sírkeresztjére és a Teleki László utca 10. számú ház belső ablakrácsaira hívta fel a figyelmet 4. 1 Péter László (szerk): Szeged vasművessége. Bevezető: Tóth Béla. Rajz: Tipity János. Műleírás: Tápai Antal. Szeged, 1980. 2 Rozsdásodó vasköltemények [Szegeden], Délmagyarország. 1974. nov. 18. Vásárhely műves vasiparáról. Csongrád Megyei Hírlap. 1989. május 11,18. Műlakatos munkák Csongrádon. Csongrád Megyei Hírlap. 1980. szeptember 28. Mentsük meg a megmenthetót. Vasműves örökség. Petőfi Népe. 1987. április 30. 3 Cs. I.: Könyv az utcai kovácsoltvas díszekről. Dunántúli Napló. 1982. március. Bodzsár Erzsébet: Makó vasművessége megörökíttetett... Csongrád Megyei Hírlap. 1983. március 3. Balai F. István: Bács-Kiskunt is bebarangolta... Petőfi Népe. 1988. január 18. 4 Kovács Gyula: Makó város építészete a XVIII-ik század közepétől a XIX-ik század közepéig. [Makó, 1929], Csanádvármegyei Könyvtár: 17. 3
