Tipity János – Tóth Ferenc: Makói vasművesség. A Makói Múzeum Füzetei 73. (Makó, 1992)

Iparművészet és mesterség

Iparművészet és mesterség A vasnak műipari feldolgozását nevezzük vasművességnek. Művelői kovácsok és lakatosok köréből kerültek ki, de szakosodásuk következtében már inkább műkovácsoknak, díszműkovácsoknak, épületlakatosoknak, műlakatosoknak, díszítőlakatosoknak nevezik őket. Szakmájukat nem felsőfokú iskolákban sajátították el, hanem hazai, olykor külföldi mesterektől. A vasművesség egyszerre feltételez nemcsak magasfokú mesterségbeli tudást, de alkotó készséget is. A kézművesség csak azáltal válhat művészetté, ha művelője nemcsak kivitelezésre képes, de önálló alkotó tevékenységre is. Igényes mércével mérve ez természetesen kevesek kiváltsága lehet. A "magas" művészet fogalmába, vagyis az európai stílus folyamatokba illeszkedő vasművesség külön kategóriát képez, ez iparművészet szintű tevékenység. Létrehozói őstehetséggel megáldott mesteremberek vagy iparművészek. A Würzburgból 1758-ban hazánkba települt Fazola Henrik lakatos az egri vármegyeház címeres és un. szőlőfürtös kapujával a barokk iparművészet olyan pompázatos remekeit hozta létre, amely csipkeszerű finomságával európai mércével mérve is a kovácsművészet virtuóz alkotásainak számít. Századunkban Bieber Károly műlakatosból vált Munkácsydíjas iparművésszé. Egy falusi vagy mezővárosi kovács illetve lakatos -ha mégoly ügyes is- megmarad kézműves mesterembernek. Az utóbbi időben népművészet mestere címmel jutalmazzák a 7. Felülvilágítórács Keil József mintakönyvéből (József Attila Múzeum) 10