Orbán Imre: Makó római katolikus temetői a 18–19. században. A Makói Múzeum Füzetei 71. (Makó, 1992)
E temetőt a megszentelés után kizárólag római katolikusok használták. Azokat, akik valamely ok miatt nem vallhatták magukat a hívek közössége tagjainak, nem temették a megszentelt földbe. Ilyennek leginkább az öngyilkosok számítottak. Ugyanakkor a keresztség szentsége fontosságának hangsúlyozása végett a kereszteletlenül elhalt gyermekek nyughelyét másutt jelölték ki. A 19. század elején még a kerítésen kívül, 3 3 a század közepén már a temető egyik árokkal elválasztott szögletében temették el őket. 3 4 A szegények temetését ingyen végezték, s ilyen esetben ingyen húzták a lélekharangot is. Egyébként a megholtakat negyvennyolc óra eltelte előtt, valószínűleg a múlt században igencsak elterjedt tetszhalállal kapcsolatos különböző rémhírek miatt nem temették el. A holttesteket ünnepélyes búcsúztatás végett sohasem vitték be magába a templomba. Az elhunytakról anyakönyvet vezettek. Ebbe bejegyezték a betegeknek utolsó kenettel való ellátását. Hívás esetén a papok, akár éjszaka is kimentek. Távolabbi hely esetén kocsiról a híveknek kellett gondoskodni. A szent olajat egy nyakban függő táskában elhelyezett kis edénykében vitték. A pap ez alkalommal mindig karinget és stólát öltve ment, s ha kérték, a beteg haldoklásánál is jelen volt, és őt az ilyenkor szokásos apostoli áldásban részesítette. A püspöki vizsgálat megállapítása szerint a temetések alkalmával visszaélések és babonás szokások nem fordultak elő. A plébánia népe mind a harangok megszólaltatásában, mind a temetési költségek tekintetében mértéktartó volt, s nem zavarták a szertartásokat „alkalmatlan és ízetlen énekléssel" sem. Utóbbi utalás valószínűleg a népi halottsiratásokra vonatkozik. Az ilyen siratások hivatalos egyházi elítélését még határozottabban jelzi, hogy a püspök a látogatásáról készült jegyzőkönyv végén, ezekre a kerülendő dolgok között újólag visszatér. Külön, a temetések alkalmával szolgálatot teljesítő sírásókat a plébánia nem alkalmazott. A sírokat alkalmilag fölfogadott emberek ásták ki különböző ellenszolgáltatások fejében, az előírásoknak megfelelően hét láb mélységűre. A halmokra mindig keresztet állítottak, és harminc év eltelte előtt sohasem nyitották föl ezeket. 3 5 A nyughely szellemi, lelki központjának a kápolna számított. Ezért érthető, hogy a Makóra került és itt meghalt papok, akik egyben esperesek és a helyi katolikus közösség vezetői is voltak, szívesen temetkeztek ennek sírboltjába. Emlékezetüket a külső falon elhelyezett epitáfiumok őrzik. Az említett Makra Imrén kívül itt nyugszik Bódi Antal prépost, 3 6 Henny Sebestyén címzetes prépost, az arany érdemkereszt tulajdonosa, 3 7 valamint Kristóffy János a csanádi székeskáptalan címzetes kanonokja, a Szent Ilonáról nevezett földvári apátság apátja. 3 8 E kápolna szerepét döntően meghatározta, hogy a meghaltakért először több 3 3 Az 1835-ös egyházlátogatási jegyzőkönyv 24. 1. 3 4 Az 1859-es egyházlátogatási jegyzőkönyv 54. 1. 3 5 Az 1835-ös egyházlátogatási jegyzőkönyv 23—24. 1., s az 1859-es egyházlátogatási jegyzőkönyv 53—54. 1. 3 6 Fölirata a következő: „A kápolna alatti sírboltban nyugszik Dr. BÓDY ANTAL prépost, főesperes, makói plébános. Meghalt 1884. év oktober 3-án tevékeny életének 82. áldozárságának 57. évében. Béke hamvaira! Ezen emléktáblát emelte a rokoni kegyelet." 3 7 Fölirata a következő: „E KÁPOLNA ALATT NYUGSZIK HENNY SEBESTYÉN CZ. PRÉPOST, FŐESPERES, MAKÓI PLÉBÁNOS, AZ ARANY ÉRDEMKERESZT TULAJDONOSA MEGHALT 1899. OKTOBER 22-én ÉLETÉNEK 69-ik ÁLDOZÁRSÁGÁNAK 45-ik ÉVÉBEN. ÁLDOTT JÓ LELKEDÉRT HÍVEN IMÁDKOZNAK TESTED NYUGODJÉK ITT A BOLDOG FELTÁMADÁSIG!" 3 8 Fölirata a következő: „E kápolna sírboltjában nyugszik Istenben boldogult KRISTÓFFY JÁNOS a csanádi székeskáptalan cz. kanonokja ÉS Sz. ILONÁRÓL nevezett földvári apát, aranymisés áldozár, makói plébános született 1827 október 25-ikén meghalt 1903 deczember 28-án. Várva a feltámadás napját, Nyugodjék békében!" 12
