Tóth Ferenc: Makó város úrbéri küzdelmeinek kezdetei 1778–1805. A Makói Múzeum Füzetei 70. (Makó, 1992)

érdekükben állt a közös legelő szétosztása. Az elkülönítéssel kapcsolatos 1836. évi VI. törvénycikk a jobbágyok érdekében született. A csanádi püspökség nem törekedett majorsági állattartásra, a kopáncsi pusztát kizárólag azért kívánta megszerezni, hogy bérbeadja, és a püspökség fenntartásához ezúton is pénzbevételre tegyen szert. Más a helyzet a lelei réttel, mert a kaszálókra — az istállózott állattartás miatt — szüksége volt az uradalomnak; bár a megművelhető területeket dohánykertészeknek itt is bérbeadta. Országosan az úrbéri perek során a földesurak kinyilatkoztatták, hogy mennyi legelőt ajánlanak meg a jobbágyságnak és a bíróság döntött az odaítélés mértékéről, vagyis jogi aktus révén osztották meg a legelőket. Nem így Makó esetében, ahol az uradalom egyszerűen kihasította a számára kiválasztott területet és azt kibarázdáltatta. A csanádi püspökség eljárása drasztikusabb volt. A viszály forrása mindenütt abból eredt, hogy a földesúr magának igyekezett minél nagyobb és jó minőségű területet biztosítani. Ezen a téren a makóiaknak sikerült előnyösebb ítéletet kiharcolniok. A megítélt 23 320 hold legelőből mintegy 3320 hold illette meg a zselléreket, akkor minden egész helyes jobbágynak 32 jugerum legelő jutott.

1

4 Ez pedig számszerűleg igen magas. Az 1832—36-os úrbéri törvények egy egész úrbéres telek utáni legelő járandóság alsó határát 4, a felsőt 22 holdban állapította meg. Für Lajos által összeállított kimutatás szerint ennél nagyobb legelő terület csak Kalocsán fordul elő (42,5 hold). Ugyancsak 32 hold esett egy telekre Szarvason és Szentesen is, a kimutatásban szereplő egyéb helységben ennél kevesebb.

1

5 A makóiak jogérzéke így is igazságtalannak tartotta a legelő egy részétől való megfosztásukat. Szerintük csak közös legelőt lehet elkülöníteni. Elgondolásukat igazolta évtizedek múltán az 1836. VI. törvénycikk, ugyanis ha a földesúr a legelő használatáról a jobbágyok javára lemondott, akkor a rendelet szerint legelő járandóságra nem tarthat igényt. Az úrbéres telek mostani 32 holdnyi legelő mennyisége megtévesztő, ugyanis a megítélt puszta egy része szikes vagy vízjárta. A jó minőségű legelőből csak 17 jugerum jutott. Ha a rossz minőségű legelőt átszámítjuk a Muszlay féle kategorizálással (két és fél hold rossz minőségű legelő ér fel egy hold jóval), akkor egy úrbéres telek után 25 jugerum esik. így már nem kimagasló a makóiak legelőterülete, de az 1836. évi törvény által megállapított felső határnál még mindig magasabb. A városnak az elkülönítés előtt sem volt elegendő a legelője, hiszen 1799. január 1-től Keglevics Ádámtól bérelték a királyhegyesi pusztát. 1805 novemberében pedig a helytartótanácshoz fordultak, hogy a szomszédos székegyházi (mai Nagyér) kamarális pusztát bérbe vehessék. 1808. április 24-én az uradalomtól kényszerültek kivenni holdanként 2 forint összegért a lelei rétnek egy részét. A legelőelkülönítési perek során a földesúr a maga számára jó minőségű legelőt igyekezett kihasítani. Amikor a megyei deputáció 1805. május 1-én a kopáncsi legelő minősítésekor tanúként hallgatta ki a komlósi és a palotai elöljárókat, akik azt vallották, hogy a legelő egyharmad része oly haszontalan, hogy azt „urbarialis pascuumba bévenni nem lehet". Az uraság által elfoglalt felső rész szerintük jobbacska, mint amit a helységnek átengedett. A belső legelő esetében viszont fordított volt a helyzet, itt az uradalom megelégedett az alacsonyabb fekvésű lelei réttel. így arányaiban a makóiaknak jobb minőségű legelők jutottak. Makó legelőelkülönítő pere abban az időben indult, amikor országosan még 1

4 Szászy Ferenc uradalmi ügyész szerint a közlegelőből minden sessiora 29 hold esik. " FÜR L. 1972. 113. 17