Tóth Ferenc: Makó város úrbéri küzdelmeinek kezdetei 1778–1805. A Makói Múzeum Füzetei 70. (Makó, 1992)

A Marosnak szabályozás előtti kanyarulatait (Bárányi, Zugolyi, Csipkési, Landori) érzékletesen ábrázolja. A mappa még több szigetet is feltüntet, feliratozva: Porondot, Nagy porondi szigetet és a Tömpösi szigetet. A víz sodrásának passzív oldalát több helyen porond képződéseket is ábrázol, A mai Töltés utcánál volt az átkelőhely: Trajectus Zomboriensis. Ez a dereglyés rév kizárólag személy forgalmat bonyolított. A város kanálisa, a Nagyér ekkor már nincs élő kapcsolatban a Marossal, de medre még igen széles. A mai Szegedi utcánál feltüntet rajta egy hidat. A belső legelő — különösen annak nyugati fele — tele van vízjárta területtel. Ilyenek elsősorban a tavak: a Horgas tó, a Bán tó és a Halas tó alias Mikotsa. Alacsony fekvésű a Jakab fenék, a Mámai fenék, a Gatsibai zsombók. Neve szerint is lapos terület: Nagy Kákás, Kis Kákás. Igen sok kisebb-nagyobb ér is behálózza a legelőt: a Szardicsi ér, Által ér, Borsos ere, Horó ere, Vékony ér, Jángori ér, Venae Caricetose (a zsombék folyása), Venae uliginosae et salnitrosae (zsombékos, szikes ér), Dáli ér, Canalis, Görbe tó, Pallagi fokja. A belső legelő jelentős része annyira alacsony fekvésű, hogy a megyei deputációnak 1805. májusában a szomszédos helyiségek elöljárói tanúvallomásaiban elmondták, hogy ritka az az esztendő amikor a víz el ne borítaná. Régi időben nád termett ezekben, de a 19. század elejére már annak gyökere is kiveszett, egyebet izetkénynél, viradits kórónál s más haszontalan füveknél nem terem, ez is, ha hirtelen apad a víz, mind megdől és hasznavehetetlenné válik. A belső legelő keleti fele mezőség, valamivel magasabb fekvésű, nyugati része, a rét alacsonyabb, vizenyősebb terület. Az előbbi a tehéncsordáknak és a méneseknek, az utóbbi a sertéseknek és juhoknak a legelő területe. A református ótemető és Gerizdes térsége az átlagos terepszintnél magasabb, de ezeket a területeket nem legelőnek, hanem kenderföldnek használták. Innen indult a marosi védtöltés (Aggeres), amely általában követte a Maros kanyarulatait. Ahol a folyótól távolabb esett, az meder változásokból származott. Nyugaton volt a Karikatöltés. Egy régi töltés szakasz a Makai Alsó szigetnél is látható. Szintén mesterséges képződmények a halmok: Vita, Szardicsi halom, Kutalj halma, Jángori kettős halom, Korondé halma, Lukas, Vas halom, Mikocsa halma, Szőlő halom. Az apátfalvi határnál fekszik a Nagy határ (halom). Magaslaton volt a kivégzőhely (Patibulum) és a város belterületén a Calvaria. A belső legelőtől északra, az ugar földeken tünteti fel: a Kecskés, Goszpodi és Halász halmot. Tömpösön feküdt az Öregasszony dombja. Kiemelkedő területek voltak még — miként nevük is jelzi —: Paphát, Ürmöshát, Borzhát. A város belterületét a mai Liget-, Töltés-, Révész-, Zrínyi-, Apaffi-, Kossuth-, Dobó-, Gyóni Géza-, Hosszú-, Murányi-, Arany János-, Batthyány-, Szúnyog- és Tisza utca határolta. Településszerkezetileg egymástól jól elkülönülő egységekre oszlott: a törzsökös városra, a középvárosra és Újvárosra. A Nagyérrel határolt törzsökös város Bujákból és Szent Lőrincből állt. Az előbbi centrumában a belvárosi római katolikus templom volt (Ecclesia Róm. Catholicorum), mellette a város első köztéri szobrával, a Boldogságos Szűz Anya szoborral (Statua RMV), a Szent Lőrinci városrész középpontjában a református templommal (Templum reformatorum). Nagyjából a két városrész között helyezkedett el a városháza (Domus Oppidiane). A mai főtéren egy kápolna állt (Capella in Foro), ezt Nepomuki Szent János tiszteletére emelték. A középvárosban laktak a zsidók, templomuk a mai Korona mögött (Sinagoge Judeorum). Tőlük délkeletre települtek le a görögkatolikus ruténok, az orosz fertálynak nevezett városrészük a templomuk (Templum Ruthenorum) és temetőjük (Coemeterium Ruthenorum) között terült el. Tőlük délre, a református 22