Tóth Ferenc: Makó város úrbéri küzdelmeinek kezdetei 1778–1805. A Makói Múzeum Füzetei 70. (Makó, 1992)

elvámolásáról készült jegyzék. Az ökrök közül 3175-öt Makóról hajtottak föl. Ezt a számot egyetlen más alföldi helység sem múlta felül: Debrecen 2132, Szeged 1718, Kecskemét 1661 marhával szerepelt.

1

0 Az újjátelepülést követően ugyan a földművelés szerepe rohamos fejlődést mutatott, de a Mária Terézia-féle úrbérrendezés végrehajtásakor, 1781-ben még jelentős volt az állattartás, ugyanis a szántó 621, a legelő, rét és kaszáló 605 sessiót tett ki. A város elöljárói 1805-ben arra hivatkoztak: „Nem kívánnánk pedig jószágainktól megválni, mert a mi élelmünk keresésének és annak, hogy a közönséges terhek hordására alkalmatosak lehessünk, egyedül való módja a marhatartás."

1

1 A Mária Terézia-féle úrbérrendezés során 1771-ben a Makó határában lévő pusztákat — mint külön határral nem jelölt földrészeket — a közlegelő területéhez vették fel. A földmérésen alapuló 1781. év urbárium negyedik pontja ki is mondta: „A legelővel kapcsolatban deklaráljuk, hogy a lakosok rendelkezésére áll." Egy 1798. évi megyének küldött jelentésben arra a kérdésre, hogy „Bír-e valamely szabad pusztát, ha bír, ki annak a földesura?" — ez áll: „Amely pusztákat bír, azok a földjéhez urbarialiter inkorporáltatva vágynák."

1

2 Nagyon meglepte a makóiakat a püspökségnek 1802. szeptember 15-i keresetlevele, melyben a község használatában lévő pusztákat visszakövetelte, mondván, hogy azokat csak haszonbérbe bírták. Az úriszék 1803. február 25-i ítéletében a pusztákat visszaadta az uradalomnak, a községnek 410 hold kaszálót és úrbéri legelőül 8334 hold területet adtak át. A város a megyei törvényszékhez fellebbezett, de az uradalom mit sem törődve azzal, hogv a per nem zárult le, 1803 tavaszán a közlegelő egy részét önhatalmúlag elfoglalta: a kopáncsi külső marhalegelőből barázdával, a rét felőli belső legelőből pedig hantokkal elszakasztott egy-egy jelentős területet, ugyanakkor a kaszálónak használt szigetektől is eltiltotta a lakosságot. Az uradalomnak nem állt szándékában majorsági gazdálkodásra áttérni, a legelőfoglalás nem ezzel függött össze, hanem az elszakasztott területet árendába kívánta adni. Itt tehát szó sincs arról, hogy a jobbágytelki gazdálkodást majorsági gazdálkodással akarta volna felváltani. Az uradalom tevékenysége arra irányult, hogy a mindenkori szerződésben rögzített szolgáltatásokon túlmenően újabb jövedelemre tegyen szert. A város elöljárói azon nyomban kérték Kőszeghy János plenipotentáriust, hogy amíg a per nem zárul le, az uraság adja vissza az elfoglalt területet. Felajánlották, hogy az eddigi 60 boglya szénát 20 boglyával megtoldják. Természetesen a vármegyétől is segítséget kértek. Návay Mihály alispán kívánságára Kőszeghy János közölte, hogv az uradalom a kopáncsi külső legelőből elbarázdált részt visszaadja, de a réti kaszálót megtartja magának kaszálónak. Ezt az intézkedést maga a püspök is jóváhagyta és megintette az elöljárókat, hogy nyughatatlanságukkal az adózó nép békességét ne zavarják. Az önhatalmú elkülönítésnek ezzel még nincs vége. Az uradalom 1805 februárjában a zugolyi és csipkési fűzfás erdő használatától tiltotta el a községet, pedig ezt a lakosság saját hasznára ültette, gyenge korukban dajkálta, csőszeivel őriztette, saját költségén esztendőnként megújította, a Maros vizétől töltéssel oltalmazta. Szerintük ez a város beneficiomaihoz tartozott, része a belső legelőnek. 1805 tavaszán az uraság elfoglalta a város urbáriális jángori kaszálóját és ezt a maga számára felszántotta és bevetette. A megyegyűlés latorkodásnak nevezte az uradalom törvényellenes földfoglalását és elrendelte annak visszaadását. 1

0 KÁLDI NAGY GY. 1965—66. 32—34. 1

1 Makó elöljárói Kőszeghy Lászlónak. Csanádi Püspökség makói uradalma iratai. 1805. 134—36. 1

4 MVL Régi iratok 224. 11