Huszár Tibor: Párhuzamok kés kereszteződések Erdei Ferenc, Bibó István és a Márciusi Front. A Makói Múzeum Füzetei 68. (Makó, 1991)
A politikai erőtér átrendeződése. Válságtünetek
gának" irodalmaként jellemzi. 25 1 A jelen összefüggésében zárójelben hagyható: indokolt-e a párhuzam Spengler, Huizinga, Ortega munkáival, az mindenesetre bizonyos, ,,hogy a magyar parasztság válságirodalmában külön színként kell elhelyeznünk Erdei Ferenc ezen időszakban írt munkáit", 25 2 mint ahogy — legalábbis a Futóhomok, a Parasztok vonatkozásában — nem alap nélküli azon tézise sem —, jóllehet nem ment bizonyos túlzástól, hogy Erdei munkássága „sem irodalom, sem tudomány, sem politika magában, hanem egyetemes érvényű megtámadása az irodalom, a politika, a tudomány világában egyaránt jelentkező és válságba vivő illúzióknak". 25 3 Ám Erdei a Parasztokban — amelynek Bibó legfőbb érdemét a parasztromantikával való szemben állásban, annak kimondásában látja, hogy „a végeredmény tehát az, hogy, parasztnak lenni most már nem lehet"' 25 4, az irodalmi apparátust sajátos módon hasznosítja. Míg a Futóhomokban az irodalmi-metaforikus betétek egyrészt kifejezték a népi írói mozgalommal való szolidaritást, az íróként való megmérettetés vállalását, ideológiai funkciójuk ugyanakkor egy réteg mozgósítása volt, azt remélvén, hogy a mezővárosok ellenzéki, politizáló polgárparasztjainak látomásos ábrázolása — a Mozgalom, a Márciusi Front — mobilizáló hatása eredményeként — önbeteljesítő prófécia lesz. A Parasztokban — mindenekelőttannak első és zárófejezetében — az irodalmi forma az objektív és szubjektív nézőpont ötvözését volt hivatva biztosítani. „Mindent szeretne kivallani ez az írás: amit én éltem át, amit a magyar parasztság átélt és amit egyáltalán a parasztember és a paraszt társadalom átélt. A vallomás kétfelől szab határt magának. Az egyik oldalon — mivel az egészről akarja lefejteni a titkot — csak általánosat mondhat, olyat, ami a mindennapi jelenségek fölött is érvényes, a másik oldalon pedig csak az európai parasztról tud érthetőt mondani." 25 5 Erdei ily módon maga is megjelöli a határt, ahol a vallomásos forma elégtelen: az általános nem ragadható meg közvetlenül. Ám míg az irodalmi szociográfiákban — a legbravúrosabban a Puszták népében Illyésnél — a kifejezési forma, a módszer váltása az irodalmi alkotás törvényei szerint realizálódik: Illyés ezen opusában a tényirodalmat és a lírai vallomást egy mű szerves alkotóelemeiként kezeli, s a szubjektív nézőpontot csak az átélt kifejezésre használja, 25 8 a Parasztok fentebb jelzett értékeit paradox módon a vallomásos forma alapjaiban azért nem érinti, mert — ott, ahol szintetizáló igénnyel ír le folyamatokat — az irodalmias vallomásos fordulatok csak díszítőelemek. Alapjaiban — írtuk —, mert a mű — az előbbi okokra visszavezethetően — nem egynemű. A szigorúbb tudományos elemzési formák az inkoherenciát jobban kizárják, jóllehet a tévedés lehetősége ott sem kizárt, ám az ideologikus megközelítésnek tett minden engedmény végső soron a tudományos módszer feladásához vezet. így, ellentétben a mű törzsét alkotó komparatisztikai elemzéssel, az anómiás jelenség jelemzésére használt metaforikus megjelölések a polgárosodás, a kultúra romantikus élrtelmezésére adnak lehetőséget. íS 1 Bibó István Erdei Ferenc munkássága a magyar parasztság válságának irodalmában. Bibó István V. T. Bp. 1986. 1. k. 186—187. old. 86 2 Bibó István i. m. 186—187. old. 25 3 Bibó István i. m. 187. old. m Bibó István i. m. 192. old. 25 5 Erdei Ferenc: Parasztok i. m. 10. old. 25 4 Illyés Gyula: Puszták népe Bp. 1936. Egyébként az 1939-ben írt Csizma az asztalonban ez a perspektívaváltás már korántsem ennyire megoldott, a szociológiai következtetések külsődlegesek, deduktívak, devirátumai egy előzetesen kialakított teoretikus pozíciónak. A Puszták népe jellemzését adja Némedi Dénes. Népi szociográfia. Bp. 1985. 185—191. old. A Parasztok és a Puszták népe egybevetéséről lásd i. m. 233. old. 71
