Huszár Tibor: Párhuzamok kés kereszteződések Erdei Ferenc, Bibó István és a Márciusi Front. A Makói Múzeum Füzetei 68. (Makó, 1991)
A makói találkozó
Jöjjön még egyszer az egész kísértetjárás, hadd puhuljon az ember, vagy hadd keményedjen aszerint, hogy elégésre való tőzeg vagy csillogásra való érc. Jöjjön, hiszen kívántam, vártam, akartam..." 14 2 Tételezzük fel, hogy a szerelméhez, leendő élettársához írt levél nem mentes teátrális effektusoktól, vagy hogy Erdei a „nyugati levelek" mintáit követve dramatizálja helyzetét. Közben azonban Erdei országos hírű szerző lett, egy nagy reményekre jogosító mozgalom egyik vezéregyénisége. Bizonyos, hogy Erdei tudatában volt ezen „kondícióknak", a „túladagolt színek" mégsem egyszerűen egy „szerep" készletei, hanem egy lelkiállapot, objektív alapokat nem nélkülöző válsághelyzet tükröződései is. Lényeglátás és szenzibilitás, forradalmárt jellemző küldetéstudat és az állhatatosság hiánya egyidejűleg jellemzik személyiségét, s ezen alkati adottságok felerősítik a valóságban észlelt krízistüneteket. „Itt nyüzsögtem én, mintha seregek álltak volna a hátam mögött, s mintha zászlóm és vértezetem mind készen lett volna. Tudtam, hogy nincsen, de azt reméltem, hogy majd csuda révén előáll a harc hevében, s hogy az első hó leesett, most érzem, hogy nem, azt nekem kell megszerezni. Nem, erre nem balsikerű harcába bocsátkozás tanított meg, hanem az ösztöneim világossága. Ezek itt körülöttem nem tudnak semmiről, csak várják, hogy kidugjam a zászlót. Várják, hiszen van, mert lesz a csata idejére." 14 3 S a következő sorokban egy újabb hangulati váltás vagy (és) a tudat egy mélyebb, lefojtott rétegéről tudósító szavak: „Igen, nemcsak írom a Parasztokat, Éva, hanem benne is élek ebben a kísérteties világban. Csak amikor eloltom este a lámpát, és napsütötte tájakra emlékező képzeletem szabadul föl, akkor gondolom el, hogy mi lenne az ember, mi lennék én, ha nem lenne paraszt és magyar gond, ha legjobb perceimet nem a fölszabadulás kísérleteire kellett volna pocsékolnom, s nem arra, hogy közeget teremtsek magam körül a süketség helyébe, hanem szabadon szárnyalhattam volna vágyaim szerint, s szelek szolgálták volna röpülésem. De hagyjuk, ez fantázia, s a mi országunkban más az élet törvénye." Ha e levélben nincs is többről szó, mint egy lelkiállapot kivetüléséről, a nosztalgikus sorok mélyén a tudós Erdei későbbi pályafutása szempontjából meghatározó dilemma húzódik meg: a szembesülés a kelet-európai adottságokkal. Sorsszerűen fogalmazódik újra ez a léthelyzet Csokonaitól Adyig a magyar irodalomban. Ám a muszáj-herkulesség az irodalomban fájdalmas, ám mégis csodálatos — világirodalmi rangú — művekben csapódik ki. A tudományos szerep, különösen a modern tudományokban más követelményeket támaszt. Á „mindenes" szerep anakronisztikus, inadekvát, s azért is nagy árat kell fizetni, ha hiányoznak a módszeres és folyamatos kutatómunka feltételei. Erdeit a tudomány nemzetközi műhelyeitől való távollét, a velük való kommunikációnak hiánya is nyomasztotta. A Parasztok esetében azonban, amely Erdei leginkább lírai ihletésű műve, paradox módon e vállalt, de sebeket fakasztó korlát s a fájdalom, amely a megsebzettség kísérő tünete, szublimálható anyagot kínált, s ezt Erdei tudta és jól kamatoztatta. 14 4 A Parasztok első három fejezetével egyébként még novemberben elkészül, ám ezeket sem tekinti befejezettnek. S a műfaji kérdéseket sem érzi megoldottnak. Ám a könyv írása nem tudja teljesen lekötni: belülről látván a mozgalom megosztottságát, biciklin gyakran jön be a városközpontba, vitázik a Centrálban. Ugyanakkor ezek a viták új hiteket, elszánásokat ébresztenek benne. „A pesti nyüzsgést — írja öt nappal a Válasz-est előtt — nehéz lesz leépíteni, de mégis épí14 1 Erdei Ferenc levele Diósszilágyi Évához, 1937. november 16. i. m. 69. old. Levelezés: 253. 14 3 Uo. 14 4 „Nyoma lesz ennek a kínlódásnak egy műben, s maga előtt töröm át a falakat, ha áttöröm." Erdei Ferenc levele Diósszilágyi Évához. 1937. november 16. i. m. 70. old. 39
