Huszár Tibor: Párhuzamok kés kereszteződések Erdei Ferenc, Bibó István és a Márciusi Front. A Makói Múzeum Füzetei 68. (Makó, 1991)
A makói találkozó
„Támadóink három kifogása" — írják —, „hogy népi demokráciát akarunk, a dunai népek összefogását hirdetjük, szerintük a társadalmi átalakulás hirdetésével a zsidókérdésről eltereljük a figyelmet". 11 0 A válaszok tömörek, a defenzív hangvétel ellenére nem tartalmaznak visszalépést, legfeljebb hangsúlyeltolódás észlelhető, mindenekelőtt a harmadik követelés vonatkozásában. A népi demokrácia terminus — amelyet fenntartás nélkül vállalnak a Kiáltvány szerzői — feltételezhetően kompromisszum eredménye. Sem a polgári, sem a szocialista jelzőt elvi vagy gyakorlati megfontolásból nem vállalták. így adódott megoldásként e fogalom. Természetesen csak vázlatosan körvonalazta tartalmi jellemzőit, amely a polgári szabadság, a szociális biztonság és az „alulról felépített politikai nemzet" szintézisét hivatott kifejezni. A dunai népek összefogásának szükségességét megismétlő állásfoglalás újólag utal a germán és a szláv hódító törekvésekből adódó veszélyre, a közös érdekekre és a történelmi együttélés produktumaként kialakult népi kultúrák közös gyökérzetére. Számol azzal, hogy ezen adottságok ellenére a „történelmi összefogást csak a Duna-völgyi államok népi erőinek uralomrajutásától remélhetjük". Ezen követelés utópikus jellegét az adott feltételek között nehéz lenne elvitatni, ám e tézis értékét nem a közvetlen megvalósíthatósága adja, hanem elvszerűsége, bátor szembefordulása az irredentizmussal. A zsidókérdésben kifejtett álláspont lényegileg Féja korábbi elvi megfogalmazásait kodifikálja. Hogy a szociális átalakulás programja minden kategóriájában a vagyonos rétegeket hátrányosan érinti: evidencia, ám az a megfogalmazás, hogy „a zsidóságnak a nemzetre nézve kártékony elemeit egy percig sem védjük, de a nemzettel közösséget vállalókat nem vagyunk hajlandók a nemzet életéből kitaszítani", ugyanúgy tartalmaz engedményt a „korszellemnek", mint az a megfogalmazás, hogy „arra kérjük a magyar ifjúságot, hogy szeresse jobban a maga fajtáját, mint ahogy a zsidóságot gyűlöli". 11 1 Az első ugyanis nem a kizsákmányolók vagy uzsorások fajra és nemre tekintet nélküli korlátozását hirdeti, hanem úgy védi a konstruktív zsidóságot, hogy implicite tudomásul veszi a „kártékonyak" kitaszítását, míg az utóbbira úgy helyezi a hangsúlyt a magyarság szeretetének (védelmének) a veszélyek ismeretében elfogadható programjára, hogy egyrészt még csak nem is utal a faj fogalmának az általunk is idézett Erdei-cikkben is pontosan körülírt „konfuzitására", másrészt természetes érzületként veszi tudomásul a magyar ifjúság antiszemitizmusát, amely egyébként korántsem volt általánosan jellemző az ifjúság minden rétegében. Ha a megfogalmazás talán kicsit túlzó is, a Kiáltvány szerzői joggal tekintik a mozgalom legfontosabb eredményének; „sikerült felrázni az ország lelkiismeretét." 112 Úgy véljük, ebben fontos szerepet játszott a szociográfiák átütő sikere: e műveknek köszönhetően sikerült köztudottá és köztudattá tenni a magyarság megoldatlan sorskérdéseit, mindenekelőtt a földtulajdonlás, a birtokviszonyok és a jövedelem-megoszlás aránytalanságait, az ún. néma forradalom tényeit. A Kiáltvány a feltáró munka folytatását szorgalmazza, s igen taktikusan az utódállamok fiatalságának opcióira hivatkozva hangsúlyozza újólag: „fel kell tárnunk a betegségeket, mert különben nincs gyógyulás." Az 1937. március 15-én elfogadott 12 pontban foglalt minden követelés időszerűségét hangsúlyozva, a Kiáltvány — tekintettel a perekre s általában a kül- és belpoli11 0 Márciusi Front Kiáltványa, i. m. 472. old. 11 1 Márciusi Front Kiáltványa, i. m. 474. old. 11 1 A Márciusi Front Kiáltványa, i. m. 473. old. 31
