Tóth Ferenc szerk.: Hollósy Kornéliának A magyar írók április 13. 1857. A Makói Múzeum Füzetei 67. (Makó, 1990)
rjOOO frmumi a lOOO C« mai n c=3 OOP fr « "UIU ii • » !OOPt»=agXBa=»< OOOt » iii Ei mi a|Qt Cw o hazafiúi tisztének tartá a méltatlanul üldözött védelmére bátran sikra szál- 0 lani, s mivel az Uy kicsinységet könnyen ellehet feledni, szabad legyen itt, 8 hol rövid szavakban oly sok szép költői bókot nyilvánítanak, ennek emlékezetét föleleveníteni: — „Az elviharzott hősies harcz után — mondám én százak , ezerek ellenében — a magyar művészet egyik legragyogóbb csillagának a világ előtt ily időben bemutatnia magát, midőn a legnagyobb rokonszenv fejlődött ki nemzetünk iránt — s különösen a magyar nép szívreható dalait is művészeti alakban megismertetnie — a legszerencsésebb elhatározás volt s nem honleányi bűn — mint ti mondátok meggondolatlanul — sőt a legszebb honleányi erény. Ha megfontoljuk azt, hogy a vész napjaiban Hollósy KornéUa volt egyik legerősebb gyámolító és fentartó oszlopa nemzeti színházunk hanyatló ügyének: alig lehet megfogni e méltatlan eljárást az ő irányában. Leginkább az ő majas művészi állásának tulajdonítható az, miszerint a hatalmasok gúny és megvetés helyett tiszteletben tárták azon színházat, mely oly ° bájoló hatású remeklővei dicsekedhetik, míg másrészről az idegen ajkú fővárosiak is seregestül siettek az ünneplett művésznőt csodálni, s boldogok voltak, hogy az ő varázs ajkairól hallhaták a magyar hangok szívrendítő ömledezéseit. És hálából ezért Hunnia némely nagylelkű fia a nagy művésznőt § még honleányi érzelmeitől is megakará fosztani. Ámde Hollósy Kornélia az ellene szórt férüatlan rágalmakat nemes önérzetében nyugodtan tűré s minden bosszúja abból állt az üldözött, kedves csalogánynak, hogy a közös gyász és sebzett szíve fájdalmának éjeiében még S szebben, meghatóbban énekelt mint azelőtt s a szerencsétlen lengyelek honábai távozása előtt utószór lépvén föl, lábainál egész virág ágya terűit el a tiszteletére szórt tavaszi rózsáknak — szúró tövisei a méltatlan üldözők számára maradtak fen emlékül. (Remény 1851.) Vahot Imre. o oo D E-- mtlgii »<000fr»=3gxgn=»3000 g«—mr ?3 n=<OOO t»-aajjj>j JOOO lM. »nun lOOOt-caatar^OCO 22
