Tóth Ferenc szerk.: Hollósy Kornéliának A magyar írók április 13. 1857. A Makói Múzeum Füzetei 67. (Makó, 1990)

t- 1TB.8HI» CO Ö Saját szivünk az élet óczeánja, S hullámiban búvár a gondolat. Boldog, lei mélye kincsét feltalálja: E földön élhet tündér álmokat; De veszve van ki dúló szörnyeit Idézi fel enlelkével csatára S keblében nincsen szenvedély határa. Te felhozád érzelmed gyöngyeit, Művész ihlettel alkotád füzérré, Melly lelkedet bájos hatásba meré S mig népünknek vigalmul adtad át, Saját hajadba fonta bé magát, Sminket csupán te, nem tartál nagyoknak, Fejed körött most szép diszül ragyognak. Pest, 1857. Julius 27. Gaal József. L. HOLLÓ SI KORNÉLIÁNAK. Midőn az égen csillag születik; Midőn a földre csillag hull alá; Midőn a bimbó rózsává fesel, S fölszáll a harmat a nap sugarán; Midőn a szellő illattól piheg, S boldogságában lágyan fuvoláz Midőn a gyermek anyja kebelén Az első tejcsepp mézét szivja be S mosolygó lelke ajkain dereng; Midőn először dobban a sziv S az első csóknak lázas ereje A menyországnak üdvével csatáz: Midőn a hontalannak álmiban A hervadó menyasszony megjelen És a hazából jó hirt visz neki; © o Midőn megzendül bűbájos dalod © Zalár.