Fenyvesi László: Makó mint hódoltsági nagyváros a 16. században. A Makói Múzeum Füzetei 64. (Makó, 1989)
A mohácsi csatavesztéstől Mehmed bég és Szapolyai találkozójáig
javaikkal valamennyien átköltöztek a Tisza túlsó oldalára. Azonban a környéken levő falvak nem óvakodó lakóit váratlanul leptük meg, s rendkívül sok zsákmányhoz jutottunk és sok foglyot ejtettünk. A hadsereg bővében volt a lisztnek, búzának, árpának, takarmánynak és más élelmiszereknek." A sánccal, palánkkal valamelyest megerősített, kastélyszerű Makót különösebb pusztulás nem érte sem épületben, sem más anyagi javaiban és élőerőben; ez pedig egyértelműen jelzi, hogy az 1550-es években emlegetett castellumnak már állnia kellett ez idő tájt is. Meglehet, ezt még az 1514-es parasztháború keserves emlékképei után hozták létre a Makófalviak és a Telegdiek. 2 6 E két makói földesúri família fegyverbíró férfitagjait viszont alighanem megtizedelték a törökök a mohácsi csatában, a túlélők pedig távolabbi területekre menekülhettek, mivel 1526 után nincs adat állandó itt-tartózkodásukról. 2 7 A nagyvezéri haderő eltakarodását követően, jó háromnegyed évig a Cserni Jován által vezetett szerb—vlach honkeresők és a magyar feudális erők Szapolyai-párti csoportjai között kirobbanó ellenségeskedések okozhattak nem csekély gondot a makóaiknak és a környékbelieknek is, ám erről éppen úgy nem kerültek elő konkrét adatok, miként a Habsburg Ferdinánd hívévé szegődöttek és a János királyhoz csatlakozók polgárháborús összecsapásainak itteni vetületeiről sem. Makót viszont, minden bizonnyal a viszonylagos védettsége — erődítettsége folytán, továbbra sem érték károsodások, miként erről az erdélyi vajdából magyar uralkodóvá választott Szapolyai János egy hetes itt-tartózkodásával kapcsolatos beszámoló egyértelműen tanúskodik. 2 8 A törökkel lepaktáló Szapolyai 1528. októberének végén indult haza a lengyelországi Tarnovból maroknyi hívével és a zömmel lengyel zsoldosokból álló hadával visszaszerezni elvesztett trónját és országát. A háborús pusztításoktól és a katonai beszállásoktól okkal rettegő parasztpolgárok méginkább megrettenhettek, amikor a marosi átkelőréven Mehmed béghez igyekvő török csausztól és Fekete Jánostól arról is tudomást szereztek, hogy a király azt üzente a szultáni segélyhad parancsnokának, jöjjön elébe Makóhoz, találkozzanak az itteni révnél ! 2 9 Úgy tűnt, valóban Makó határában találkozik első ízben, hivatalosan, a „kereszténység védőbástyájának" tartott Magyarország koronás uralkodója a védelmére siető ősi ellenség, a török csapatok rettegett hírű vezérével, Jahja-oglu Mehmed szmederevói szandzsákbéggel. János király Ungvárról Kisvárdára vonult, majd Kálló, Debrecen, Nádudvar, Kenderes, Nagytúr és Sebestyénháza érintésével Szegvár alá szállott. A tiszántúli nemesség egy része visszapártolt hozzá, köztük a Dóczyak és a Telegdiek is. Szeg erődített tornya ekkor még a Ferdinánd-pártiak kezében volt, ezért Szapolyai november 7-ének éjjelén ellenük küldte a melléje szegődött földesurat, Dóczy Jánost, továbbá egy jeles huszártisztet, Telegdi Miklóst. Ez utóbbi úgyszintén jól ismerte a környéket, hiszen Makó egyik földesuraként a Tisza—Maros—Körösvidék szülötte volt. Mindazonáltal a merész lovasroham nem hozta meg a remélt 2 8 A Maros-völgy 1514-ben: Márki Sándor: Dósa... 1913. 214—8.; uő; Arad... II/l. k. 1892. 266—267.; Borovszky S.: Csanád... 1987. 80.; Barta Gábor: Az 1514... 1975. 193—307.; FeketeNagy Antal: Monumenta... 1978. 367.; Kelemen F.: Dózsa... 1959. 31—35.; Blazovich L.: Csongrád... 1985. 100—104.; a makói és a környékbeli kastélyok építéséről: 51. jegyz., továbbá: Borovszky S.: Nagylak... 1900. 534. (1517); Szakály F.: Szeged... I. 1983. 493. (1524); Blazovich L.: A mezővárosi... 1983. 400. (a XVI. század első harmadában). " L. a 15., 17—18. és a 26. jegyz.! 4 8 Szerémi György: Magyarország... 1961. 176—182. í 9 Szerémi Gy.: Magyarország... 1961. 179—180. 7
