Fenyvesi László: Makó mint hódoltsági nagyváros a 16. században. A Makói Múzeum Füzetei 64. (Makó, 1989)
Makó pusztulása a 15 éves háborúban
lovashadait. Ezek augusztus l-jén elpusztítottak hét falut az erdélyi Maros-völgyben, és központjukat, Jófó' (Dobra) mezővárosát. Ezt azonban már a havasalföldi támadásra készülődő erdélyi fejedelem, Báthori Zsigmond sem hagyhatta büntetlenül, és parancsot adott a csapatösszevonásra s a felkészülésre egy nagyszabású támadó hadjárathoz a Maros középső folyásának török várai, palánkjai ellen. 14 2 Úgy tűnik azonban, az erdélyi városok polgárságának egy része nemigen bízott abban, hogy a kis magyar fejedelemség csapatai egyidőben helyt tudnak állni a Havasalföldet elözönlő Szinán pasa és a temesvári beglerbég támadó erői ellen. Főleg a törökkel és a hódoltsági unitáriusokkal jó kapcsolatokat ápoló, „zsidózó" szombatosok kételkedtek a győzelemben. A Maros völgyében Marosvásárhelyen éltek a legmozgékonyabb szombatosok, akik ez idő tájt már a Portával, a temesi és a budai pasával is összeköttetésben álltak. Élükön nem kisebb személyiség szerepelt, mint Borsos Tamás, aki az elkövetkezendő évtizedekben Erdély portai és hódoltsági török diplomáciájának legismertebb egyénisége lett. A mezőváros élén ekkor már az unitárius és szombatos polgárokból összetevődő tanács állott. Az utóbbiak létszámban és tekintélyben egyaránt megerősödtek azokkal a hódolt Maros-völgyi, elsősorban makói kézművesekkel (ötvösökkel, szabókkal, szűcsökkel és más „mívesekkel"), akik 1593-tól, a harcok megélénkülése óta menekültek ide. Néhányukat név szerint is imerjük, éppen a törökbarát szervezkedés kapcsán. Borsos szűkebb környezetéhez tartozott Marosvásárhelyen két jómódú, makói származású ötvösmester, Eötvös Péter és Eötves Miklós is. 1595 elején a szervezkedők a Portára küldték a makói Eötves Miklós szolgáját és „Nyelvemetüth" János diákot. Ezek nyáron a portai hatalmasságokkal is szót értettek, és a kedvező válasszal már július közepe előtt hazaért Marosvásárhelyre a makói szolga, Eötvös György. Ő tehát szintén az ötvösséget űzte, melyet még nyilván Makón kezdett elsajátítani gazdájánál, Eötves Miklósnál. 14 3 A makói ötvösök és mesterlegények már odahaza is mindennapos kapcsolatban állhattak az 1593 őszéig háborítatlanul virágzó török-balkáni kolónia tagjaival, no meg a vásárok és a kereskedelmi kapcsolatok révén a csanádi, a temesvári és a budai előkelőségekkel is. Érthető tehát, hogy a makóiak fontos szerephez jutottak a marosvásárhelyi törökbarát szervezkedésben is. 1595. július 15-én Borsos Tamás, a két makói ötvös és más tekintélyes iparos-tanácstagok egy különös meghódoló levelet intéztek a budai pasához. Ebben nyíltan megfogalmazták törökbarát érzelmeiket, Erdély várható oszmán megszállását és a pasa oltalmát kérték, amikor Marosvásárhely is a mohamedán csapatok kezére kerül. A makói menekült ötvösöknek, Péternek és Miklósnak odahaza, a Maros-parti mezővárosban élt egy közeli rokona, alighanem a testvérük. Borsosék tehát azt fundálták ki, hogy egy meghitt emberükkel eljuttatják a levelet Makóra ehhez az ötvös-atyafihoz, aki beviszi azt a temesvári pasához. O pedig majd a csauszaival továbbítja a budai beglerbéghez. 14 4 Mindezekről részben maga Borsos Tamás számol be emlékirataiban, illetőleg unokaöccse, Nagy Szabó Ferenc, aki 14 évesen szemtanúja volt az eseményeknek. A nemsokára már egyre nagyobb hírnévre szert tevő diplomata persze igyekszik elködösíteni és bagatellizálni saját szerepét és felelősségét ebben a nyilvánvaló hazaárulási manőverben, melyről húgának, Honának a fia már sokkal keményebb és 14 2 Karácsonyi J.: Török... 1885. 42—44.; Borovszky S.: Csanád... I. 1896. 218—219.; Iványi István: A lugosi... 1875. 100—103.; Szakály F.: Szeged... I. 1983. 656—669.; Csorba Cs.: VégGyula... 1985. 155—156. 14 3 Nagy Szabó Ferenc: Memorialéja... 1855. 29—33.; Kohn Sámuel: A szombatosok... 1889. 68—85.; Veress Endre: A tizenöt éves... I. Kzt. 68. 14 4 Veress: A tizenöt éves... Kzt. I. 68.; Kohn Sámuel: A szombatosok... 1889. 75—77.; Borsos Sebestyén krónikája... 1855. 30—32. 31
