Fenyvesi László: Makó mint hódoltsági nagyváros a 16. században. A Makói Múzeum Füzetei 64. (Makó, 1989)

A Tisza—Maros szög török uralom alá kerülése

A Tisza—Maros-szög török uralom alá kerülése Szapolyai János az 1529-ik évi változások következményeként megeró'sítette uralmát az ország keleti területein, így a Tiszántúlon, a Maros mentén is. Alighanem ezekben az esztendőkben szilárdultak meg véglegesen Makó mezővárossá fejlődésének jogi biztosítékai is, mindamellett erről az időszakról vajmi keveset tudunk, mivel Szegedhez hasonlóan,

4

0 alig maradtak fenn adatok a Buda elestét meeelőző évtizedből. Buda vára, a középkori magyar állam székhelye 1541. augusztus 29-én török kézre került, s ezzel megkezdődött a mohamedán uralom kiépítése az ország középső vidékén, mely kezdetben csak a Duna vonalának egyes szakaszaira korlátozódott. Mindamellett már 1542 őszére jelentős mértékben megromlott a hadihelyzet a Tisza térségében is. Makó palánkkastélyszerű megerődítésére már pár évtizeddel korábban, valamikor 1514—1526 között kerülhetett sor. 1542. október 6-i jelentésében az erődített Makó már a török aspirációk egyik célpontjaként szerepel, a közeli, túlparti Csanáddal egyetemben.

4

1 1541. szeptemberében a Budát elfoglaló Szülejmán Erdélyt és a tiszántúli részeket Szapolyai özvegyének, Izabellának és csecsemő fiának, II. Jánosnak adta. Nevükben a XVI. század második negyedének kiemelkedő képességű magyar-dalmát államférfija, Martinuzzi Utjesenovic György barát pár év alatt önálló államalakulattá szervezte a középkori Magyarország Tiszától keletre eső területeit. Ily módon a Körös—Maros köze, benne a Tisza—Maros-szöggel, Makó környékével, egyre szorosabb szálakkal kötődött Fráter György erdélyi súlypontú, kelet-magyarországi kormányzatához. Nemcsak állami, hanem egyházi téren is, hiszen a Csanádi egyházmegyét — melynek maroselvi főesperessége Makót is magában foglalta — már Szapolyai János kivonta Róma befolyása alól. Mégpedig oly módon, hogy 1537-től nem töltötte be a csanádi püspöki méltóságot, hanem kincstartójára, György barátra bízta a gazdag egyházmegyét. Ő pedig a szekularizált, vagyis állami kézbe vett gazdag püspökség adminisztrátorává egyik horvát rokon-szervitorát, a szlavóniai eredetű Perusich Gáspár csanádi várkapitányt nevezte ki, aki egészen 1550-ig hűségesen ellátta ezt a funkcióját is.

4

2 A közeli Csanád várából hosszú éveken át hatékonyan megvalósított erdélyi fennhatóság gátat szabott nemcsak a Habsburg-országrész, hanem a szomszédos török terület irányából megnyilvánuló terjeszkedési — adóztatási — behódoltatási törekvéseknek is. A György baráttól függő Csanád kiterjedt Maros-menti vártartományához tartozó Makó oppidum ily módon mintegy háromnegyed évtizeddel a közeli Szeged elfoglalása után is élvezte az erdélyiek védelmét államjogi, katonapolitikai, köz- és pénzügyigazgatási, egyházi szempontból egyaránt.

4

3 Az egyre feszültebbé váló katonapolitikai helyzetben már az 1540-es évek végén megindult a jómódú, tőkeerős makói cívispolgárok egyikének-másikának a kiszivárgása is e fenyegetettebb Tisza—Maros-szögi régióból a viszonylag védettebbnek tűnő Felső-Tiszántúlra. Erre enged következtetni Debrecen mezőváros, a korabeli Magyarország egyik legnépesebb s leggazdagabb településének 1549-es tanácsülési jegyzőkönyvi bejegyzése is. Május 28-án ugyanis feljegyezték, hogy Csomor Márton4

0 Szakály F.: Szeged... I. 1983. 504—510. 4

1 Károlyi Árpád: Fráter... 1878. 501. 4

2 Juhász Kálmán: A csanádi... 1935. 40—48.; Borovszky S.: Csanád... I. 1896. 279. 4

3 L. a 42. jegyz.! 10