Fenyvesi László: Makó mint hódoltsági nagyváros a 16. században. A Makói Múzeum Füzetei 64. (Makó, 1989)

Makó tőzsérkedése a hódoltsági marhakereskedelem keretében

Makó tőzsérkedése a hódoltsági marhakereskedelem keretében Valószínűnek tűnik, hogy marhatenyésztését és tó'zsérkedését sem a török uralomváltás emelte ki a semmiből, hanem ezek is a XV. századi fejlődésben gyökereztek; erről azonban konkrét adatok eddigelé nem kerültek elő. A minden ízében erősen exportorientált magyar marhatenyésztés-tőzsérkedés nagyarányú fejlődésének kibontakozásához a nagy befogadóképességű nyugati piac biztosította az alapvetően meghatározó külső feltételrendszert. Sem a török, sem a Habsburg—magyar kormányzat nem gördített akadályt a hódoltsági marhaexport útjába. A Tisza—Maros szög mezővárosában is három alapvető feltétel szabott mértéket az állattenyésztés és a marhaexport nagyarányú kibontakozásának: a tőke, a munkáskéz és a tenyésztőterület mennyiségi mutatói. Nos, ami a marhatartásba és a tőzsérkedésbe befektethető anyagi eszközöket illeti, Makó eleddig felvázolt gazdasági-társadalmi összképéből világosan kitetszik, hogy az ehhez szükséges pénztőkék több forrásból is létrejöhettek, akár a termelés, akár a kereskedelem szféráit nézzük. Munkáskézben megint csak nem szűkölködött a makói Maros-vidék, melynek elégedetlen elemei már a Dózsa-féle 1514-es parasztháború idején szerephez jutottak a közeli Csanád, Nagylak és Arad térségében.

12

0 Ismeretes, hogy a hajdúk ezekben az évtizedekben még inkább csak marhahajtó állathajcsárok voltak. A tenyésztésre alkalmas terület kérdése már körültekintőbb vizsgálódást igényel. Ámbátor a szakirodalom az előkelő helyen emlegetett Makó XVI. és XVII. századi helyzetét egy kalap alá veszi, s általánosságban beszél a mezőváros kiterjedt pusztáiról,

12

1 ez a leegyszerűsített kép a kritikai elemzés tükrében nem állja meg a helyét. Kecskemét példája is arról tanúskodik, hogy a mezőváros sokszázezer holdas pusztabirodalma csak a 15 éves háború után, a XVII. században alakult ki. A Szárazér és Nagylak között még két tucatnál is több olyan önálló falu állott, melyek csak a XVII. században pusztultak el végleg (Férged, Tompos, Szentmiklós, Dálegyháza, Csókás, Földeák, Szentlőrinc, Rákos, Kopáncs, Szecső, Tárnok, Lele stb.). Makó határa így csupán azokkal az aprófalvakkal gyarapodott, melyek még valamikor a XIV—XV. században pusztásodtak el. így vált Makó szerves részévé a XVI. század elejéig Örs, Lándor, Horró, Baromlak, Szemeegyháza, Kisfalud, Köztelek, Szentmargita, Igás, Velnök, Vaffalaka, Malomszög, Barát, Bial, Módosibugalló, Szentlászló, Vásárosfalu. Mindazonáltal Makó is tervszerűen törekedett arra, hogy az extenzív marhatartás kereteinek további kiszélesítése végett újabb legelőterületeket szerezzen. így került a birtokába valamikor az 1550-es években a mezővárostól északra, a Szárazér bal partján elhelyezkedő Királyhegyes, mely 1552-ben pusztult el. Makón és az Alföld más területein egyaránt az ősi magyar szarvasmarhát tenyésztették, melyet jól ismertek a külföldi marhapiacokon is szürkésfehér színéről, vékony lábáról, hatalmas, címeres szarváról. Ez a daruszőrű, táblásszarvú, nagytestű magyar ökör a síkvidéki tenyésztés legelterjedtebb marhafajtája volt már évszázadok óta. Az időjárás mindmegannyi viszontagságainak télen-nyáron kitett ridegmarha a külterjes szilaj állattenyésztés nehéz körülményei között igen edzetté vált. 1,

0 L. a 26. jegyz.! 11

1 Szekfű Gyula: Magyar... III. 1935. 439.; Káldy-Nagy Gy.: Statisztikai... 1968. 32—35.; Szakály F.: Zur... 1971. 246—251; Eperjessy K.: írások... 1929. 40. 25