Fenyvesi László: Makó mint hódoltsági nagyváros a 16. században. A Makói Múzeum Füzetei 64. (Makó, 1989)

A makói árukereskedelem magyar és török faktorai

művészi szépséget egyaránt becsülni, megfizetni tudták. Makónak tehát ötvösökre is szüksége volt. A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy a mezőváros ötvöseinek alighanem módjukban állott elsajátítaniuk egynéhány mesterségbeli fogást a piactér házaiban megtelepedő' török-balkáni ötvösmesterektől is. A Makóról előkerült egy darab, balkáni (török-bosnyák) jellegű ezüstcsészét, továbbá a vele egyazon időpontban felszínre jutó, két darab, magyar készítésű, későgótikus stílusú poharat

110 a település legvárosiasabb iparának művészi ízlésű ötvösmesterei remekelték, egy olyan korban, melyet egy egyoldalú szemlélet csupán a pusztulás évszázadaként tartott számon. Makó gazdálkodásának harmadik nagy szféráját az árucsere-forgalomba, a pénz- és hitelügyeletek szövevényes rendszerébe való tudatos, sokrétű s élénk bekapcsolódás, szerepvállalás képezte. Makó mezőváros parasztpolgárai is afféle kettős állampolgárságú, kétféle adózó és tekintgető, sajátos helyzetű személyek voltak, akiket az oszmán-török és a Habsburg—magyar (no meg időnként az erdélyi) kormányzat egyaránt a saját alattvalóiként kezelt. A makói árukereskedelem magyar és török faktorai Első lépésként vizsgáljuk meg az 1557—58-as makói fejadó-deftert azon szempontból, hogy hányan viseltek a kereskedelemre, a szállításra és a hajózásra utaló személyneveket. Nos, ha idesoroljuk azt a 3 diákot is, akit a hódoltsági szakirodalom általában a latinos műveltségű kalmáremberek között szokott tárgyalni, akkor azt tapasztaljuk, hogy összesen 20-an voltak az érdekeltek. Ez az adózó háztartásfőknek valamivel több, mint 6%-at tette ki. A nevek alapjan ítélve, a makói adózó népesség jó negyedrésze, 26%-a tehát iparral és kereskedelemmel (is) foglalkozhatott a XVI. század derekán.

11

1 Ezt a hozzávetőleges pontosságú eredményt fő vonalakban reálisnak fogadhatjuk el, mivel tökéletes összhangban van a hódoltsági mezővárosok ilyetén viszonyaira vonatkozó, újabb vizsgálódások arányszámaival. Mindenesetre hangsúlyoznunk kell, hogy ez a viszonyszám arra enged következtetni, hogy a Marosmenti mezőváros egyike volt a hódoltság legfejlettebb kézműipari-árukereskedelmi gócpontjainak is.

11

2 Igen érdekes képhez jutunk akkor is, ha vetünk egy pillantást a nevekkel jelzett áruforgalmi tevékenységi formákra is. Tudniillik, effélékkel találkozunk: boros, borsos, hajós, kalmár, kocsis, sörös, olajos, sós, sóvágó stb. A legtöbb a kalmár: 8 fő, melyet a sós-sóvágó társaság követ (3). Nos, a különféle kalmárcikkek, valamint a só és a bor valóban kiemelt helyen szerepeltek a makóiak áruforgalmában, tehát a nevek itt is hűen jelzik az irányt. Az egykor helyben őrzött iratanyag pusztulása miatt olyasféle sajátos helyzetbe kerülünk, hogy a nemcsak nevüket, hanem foglalkozásukat tekintve is makói kalmárként szereplő Kalmárokat kénytelenek vagyunk Szegeden, Debrecenben, Váradon és Kassán felkutatni. A szegedi eredetű, dúsgazdag Kalmár famíliára vonatkozó adatok, melyeknek szálai Makón és Debrecenen keresztül Kassáig húzódtak. A nemesi családból származó Kalmár János még Nándorfehérvár török kézre kerülése előtt, 1520 táján 11

0 Balogh István: Debrecen... 1554/55.9. p.; Fekete Lajos: Budapest... 1944. 365. (Bárányné Oberschall Magda iparművészeti feltárása!) 11

1 L. a 106. jegyz.! 11

2 L. a 105. jegyzetet!' 22