Fenyvesi László: Makó mint hódoltsági nagyváros a 16. században. A Makói Múzeum Füzetei 64. (Makó, 1989)
Makó a török köz- és pénzügyigazgatás rendszerében
Nyilvánvaló tehát, hogy a hadászatilag nem indokolható lépés mögött mindenekelőtt gazdasági megfontolások húzódtak meg. Makó a XVI. században mindvégig megmaradt a csanádi szandzsák hasonló nevű náhiéjében, noha a Maros völgyének török megszállás alá került területén, fel a Körösökig, a következő másfél évtized folyamán még néhány átszervezésre került sor. 1552-ben három szandzsákot alakított itt ki a török: a Csanádit, az aradit és a lippait. Az 1559-es nagy szandzsákösszeírások idején is meghagyták mindhármat a budai vilajet keretében, de a Makó térségéhez északról kapcsolódó hódmezővásárhelyi náhiét elcsatolták a csanádi szandzsáktól, és a szegedibe olvasztották be. Amikor pedig 1566-ban az újonnan elfoglalt Gyulát is szandzsákszékhellyé tették, megszüntették az aradi szandzsákot, és egyszerű náhié gyanánt, a gyulaihoz kapcsolták. Ettől az évtől a csanádi szandzsák — elvesztve a fellakit — már csak a csanádi, a becsei, a galatai és a becskereki náhiékból tevődött össze. A szandzsák katonai-adminisztratív központja változatlanul Csanád vára maradt, ám a terület legnépesebb és gazdaságilag legfejlettebb települése mindvégig Makó volt a török időkben. 5 9 Makó nem került katonai megszállás alá, török helyőrség nem állomásozott benne; régi, nyilván lerombolt kastélyát nem vette igénybe az oszmán hadvezetés. Ez pedig bizonyos mérvű önállóságot, némileg szabadabb mozgást eredményezett szorgos lakói számára, mely lehetőséggel ők, miként látni fogjuk, szerfölött ügyesen sáfárkodtak. A település előnyös helyzetét növelte ama oszmán-török birtoklási szisztéma is, mely Makót mindvégig megtartotta közvetlen kincstári kezelésben, vagyis szultáni hászbirtokként. E tény már eleve utal a nem hétköznapi jelentőségére, hiszen valamennyi szultáni hászváros a legnépesebb, legfejlettebb mezővárosok (esetenként civitasok) közül került ki, melyeknek összes állami és földesúri bevétele az államkincstárt gadagította, Makó esetében a budai defterhánét. 6 0 Makón régóta élénk forgalmú vámhely működött, melyet a török hatóságok tovább üzemeltettek, hiszen túl sokáig nem akadozhatott a marosi só- és áruszállítás sok évszázados gépezete. Tehát Makóra is egy vékony hivatalnoki apparátust kellett telepíteni, mely meg is történt. A Maros-mente e régiójának legfejlettebb településére nemcsak adó- és vámbiztost (emint) rendeltek, hanem kádit is. E tény pedig már önmagában is minősítette a szultáni hászváros eladdig felmutatott gazdasági-társadalmi szintjét. Kádit ugyanis — néhány kivételtől eltekintve — csupán a török-balkáni jellegűvé átalakuló garnizonvárosokban, várakban, palánkkastélyokban (ezekben sem mindenütt) tartott a szultáni kormányzat. Turkológus-történészeink ezideig mindössze négy nagy, polgári népességű magyar mezővárosban, Tolnán, Ráckevén, Kecskeméten és Jászberényben bukkantak a török katonai-közigazgatási kormányzat legjellegzetesebb képviselőjére, kádira 6 1. Nos, e magyarföldi, polgári kádi-centrumok számát eggyel mindenképpen növelnünk kell, a makóival. A szandzsákszékhelyen, a közeli Csanádon szintén külön kádi székelt, aki segítőtársaival együtt ellátta a csanádi náhié bíráskodási-közigazgatási teendőit is. Egyegy náhié területén általában csak egy kádi tevékenykedett; amennyiben még egy másik fontos gócpontra is szükségesnek mutatkozott állandó kirendelésük, abban az esetben rendesen egy kádihelyettest, vagyis náibot vezényeltek a városba. Makón " Káldy-Nagy Gy.: A budai... 1977. 9—10.; uő: Gyula... 1982. 10. 4 0 A szultáni hászvárosokról: Fenyvesi L.: A hódoltsági... 1974. 108—122., 213—235. 4 1 Hegyi Klára: Egy világbirodalom... 1976. 119—124., 81—82., 153.; uő: Kádik... 1965; 1406—1410. 13
