Körmendi János: Nagyér (Nagymajláth) története a telepítéstől az örökváltsági szerződés megkötéséig 1843–1878. A Makói Múzeum Füzetei 62. (Makó, 1980)
A telepítés és az első évek története (1843—1848) - A dohány
(kacsozást) tekintjük egyik fázisnak; a törést, fűzést, csomózást a másiknak. Eltekintünk a talaj-előkészítés, növényápolás, szállítás munkáitól, és azt vizsgáljuk, hogy az egyes időszakokban hányszor kellett kézzel beavatkozni az áru előállításába. Egy • öl^3,6 m 2; egy 1100 m-öles hold 3960 m 2. A 60x50-es ültetési módot figyelembe véve egy holdba 13 200 tő dohány jutott; 5 holdba 66 000 tő. Nem számítva a palánta kiszedését, csak az ültetés mozzanatát, minden palántát kétszer kellett megfogni: egyszer az elosztásnál, amikor fektetve az ültetés helyére tették (ezt rendszerint a gyerekek vagy az idősek végezték), másodszor pedig akkor, amikor a palántázófával a földbe ültették. így tehát csak a kiültetés alkalmával 132 ezerszer kellett megérinteni a töveket. Ha ehhez hozzávesszük a legalább háromszori locsolást, újabb nagy számot kapunk, ami azt jelentette, hogy csak a palántázás és a locsolás másfél, két hónapig tartott. Ugyancsak rendkívül időt rabló volt a bugázás (66 ezer érintés) és a minimum kétszeri kacsozás, ami több érintéses művelet, mert a hónaljhajtások egy-egy tövön több helyen törnek elő. De számoljunk csak 132 ezer érintést; így is a dohánytermesztés első számítási fázisában — a locsolást nem számítva — minimum 330 ezerszer kellett hosszabb-rövidebb ideig kimondottan kézzel érinteni. ápolni a növényt. A második fázis a levélmunkákhoz kapcsolódik. Átlagban 18 levelet — tehát a minimumot — számítva egy tőre, egy 1100 m-öles holdon 237 600 db, 5 holdon 1 188 000 db levél termett. Mivel a korabeli fajták levélszáma a 25-öt is elérte, ezért többel is számolhatunk. Értékesítésre viszont átlagban csak 15 levél kerülhetett. Ezt alapul véve egy holdon 198 000, 5 holdon 990 000, kerekítve 1 millió értékesíthető levéllel számolhatunk. Ezt az egymillió levelet — a szállítást, a pajtában a mozgatást, szellőztetést nem számítva — megint legalább háromszor kellett egyenként megfogni (törés, fűzés, és a csomózáskor a simítás alkalmával), azaz minimum 3 millió érintést igényelt, amíg beváltásra alkalmassá tették. A beváltás idejét a kincstár szabta meg. Ez rendszerint áprilisban kezdődött és június közepéig is elhúzódott. 11 4 A leveleket háromféleképpen kellett osztályozni: 1 „...a tökéletesen ép, szép színű, meglehetős egyforma nagyságú, össze nem tépett, és kisimított színlevelek, 2 szinte egészséges, de nem egyforma nagyságú, kevésbé szép színű kisimított levelek, 3 a szakadozott, jégverte, de gyártásra még használható, s csomóba köthető sarjúdohány (Geizblatter) levelek." 11 5 A szállításhoz a szárítózsinegről leszedett és kis csomókba összerakott leveleket főbordavégükkel kifele fordítva kb. 140 cm hosszú, 4 db (2 alul, 2 felül) bálfa közé szorították. E fák két végén bevágás volt, hogy a beléjük fektetett zsinórral a bálfákat és a közöttük levő dohányleveleket jól össze lehessen szorítani. A nagy levelű dohányokból kb. 100 kg-os, a kis levelűekből kb. 50 kg-os bálákat készítettek. Bálfát mindenkor a kincstár biztosított, mellyel minden termesztő köteles volt elszámolni. A mázsálás nem helyben történt. Az uradalomnak legközelebb Apátfalván volt kihelyezett felvásárló helye, ahová a kertészek saját fogatjukkal voltak kötelesek elszállítani a bálákat. 11 6 A beváltáskor gyakran baj volt a minőséggel, pontosabban az osztályozással. Ilyen esetben vagy visszaküldték és újra válogatták, vagy leminősítették az árut. A kertészeket több alkalommal arra próbálták rávenni, hogy „termesztményeikre 11 4 CSML Csvm. k. i. 2128/1841. és a többi évek leiratai alapján. 11 5 CSML Csvm. k. i. 99/1845. 11 6 Miklya i. m. 25. és Bernula—Tamasi: Csanádalberti i. m, 8, 56
