Körmendi János: Nagyér (Nagymajláth) története a telepítéstől az örökváltsági szerződés megkötéséig 1843–1878. A Makói Múzeum Füzetei 62. (Makó, 1980)
A telepítés és az első évek története (1843—1848) - A puszta megszállása
nagybirtokon, vagy rövid lejáratú bérlési lehetőséget a még meg nem szállt vagy a még fel nem tört pusztákon. Mindemellett azt is rögzítenünk kell, hogy a rájuk kényszerített „vándor" életmód mellett ezeknek az embereknek is volt letelepedési, családi tűzhely alapítási igényük. A hét házzal rendelkező zsellér közül a vizsgált tíz évben hármat (Kun, Gyaraki, Kocsis) minden évben, négyet pedig 5-6 alkalommal írtak össze Dombegyházán. A házhelyen kívül helyben nekik sem volt más bérleti lehetőségük. Érdekes következtetésre jutunk, ha a „székhátiak" külön összeállított névsorát rávetítjük Nagymajláth első rovatos összeírásaira. Az első 24 sorszám alatt szereplők túlnyomó többsége „székháti": összesen 16 fő. A korábban jelzett többi név az utolsó sorszámok alatt található. Ebből következtethetünk a megtelepedés idejére és helyére. Ugyanis az összeírok rendszerint házsoronként, házszámonként jártak. Márpedig ha ez így van, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy 1843 előtt már a „székhátiak" is sorban építkeztek; legalábbis egy bizonyos idő eltelte után, minden valószínűség szerint az 1839-es és az 1840-es évtől kezdődően. Ekkor vált egyértelmű törekvéssé a kincstár részéről is a még lakatlan puszták benépesítése szabad munkaerővel a közvetlen árutermelés biztosítására. Nóvé Péter 1840-es névsora a „székhátiakkal" együtt 64 családfő nevét tartalmazza. Nyilván ő volt a hatvanötödik, de ő, mint egyházfi, nem tartozhatott. Ha ezt a teljes névsort összevetjük Nagymajláth első rovatos összeírásaival és Dombegyháza összeírásaival, akkor megint újabb megvilágításban látjuk a puszta megszállását. Nóvé a dombegyházi házszámok szerint haladt, és amelyik háznak a lakói már elköltöztek, ahhoz odaírta a tartózkodási helyet, tehát azt, hogy „Székhátra" távozott. Érdekes módon a majláthi sorszámok is a dombegyházi és a Nóvé-féle sorszámot követik, kivéve közülük a „székhátiakat", mert azok hamarabb áttelepültek, így a majláthi összeírásban az első helyeken szerepelnek. Tehát az új településen az utcák rendje ugyanúgy alakult, mint Dombegyházán; akik ott szomszédok voltak, itt is azok maradtak. így elmondhatjuk, hogy egész utcasor települt át egyszerre az „utza kapitányok" vezetésével, és természetesen úgy, ahogy a szerződés is előírta, mert a letelepedés rendjének azzal is meg kellett egyezni. Általános gyakorlat volt ez a telepítvényes falvaknál, a szomszédos kertészközségeknél, de a népesebb városokban is az egy helyről jövők, illetve az egy nemzetiségűek, egy vallásúak egymáshoz közel, vagy külön negyedben, tizedben telepedtek le. Egyik tipikus példája ennek éppen a három Dombegyháza, amelyek mint kertészeti telepek egy jegyzőséghez tartoztak, de vallásilag és részben nemzetiségileg különböztek egymástól. Marczibányi- és Bánhidy-Dombegyháza (a mai Dombegyház és Kisdombegyház) lakói mind római katolikusok, Nvéky-Dombegyháza (a mai Magyardombegyháza vagy Református Dombegyháza, Nagymajláth népességadója) lakói pedig mind magyarok és reformátusok voltak. 5 1 Az egy helyről érkezők hasonlóképpen szerveződtek egy utcába az újratelepülő Csanádapácán is. 5 2 Makó mezőváros is magán hozdozta az elkülönültség jegyeit. 5 3 A Nóvé-féle névsor és a majláthi első összeírások egybevetéséből arra a következtetésre jutunk, hogy a dombegyháziak sem egy hullámban jöttek át az új helyre. Legkorábban a „székhátiak" érkeztek, akik az 1830-as években ideiglenes szálláshelyen (veremlakás, putri), majd 1840/41-től sorban épített házakban laktak. A kincstárral valószínűleg évenként megújított szerződéssel bírták a Székegyházi puszta egy 6 1 Ifj. Palugyay i. m. 336—339. " Miklya i. m. 22. " Erdei Ferenc: Településpolitika, közigazgatás, urbanizáció. Akadémiai Kiadó. Bp. 1977. 57—63. 25
