Domokos László – Fejér Gábor – Halmágyi Pál szerk.: Emléklapok Tóth Ferencnek. A Makói Múzeum Füzetei 60. (Makó, 1994)
Blazovich László: Gondolatok Makó és Hódmezővásárhely középkori alaprajzáról
Blazovich László GONDOLATOK MAKÓ ÉS HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KÖZÉPKORI ALAPRAJZÁRÓL Magyarország középkori városai és mezővárosai legtöbbjének alaprajzát, térképét rendkívül nehéz rekonstruálni, mert a korabeli térképek, látképek és leírások rendkívül kis mennyiségben maradtak fenn. Különösen nehéz a helyete annak a kutatónak, aki az alföldi települések, mezővárosok alaprajzát igyekszik utólag papírra vetni. Legújabban Kubinyi András próbálkozott meg a feladattal „A középkori Magyarország középkeleti része városfejlődésének kérdéséhez" című tanulmányában. A tudós szerző az eddig használt módszerek (szerzetesrendek és az egyetemre járó diákok száma alapján tett következtetések) mellett, régészeti vizsgálati módszereket is ajánl. A város alaprajzokból és az illető településeken állt templomok számából és na^ságából próbál következtetéseket levonni a települések nagyságát és városias jellegét illetően. Kubinyi megállapításai után egy-egy város fejlettségi szintjének megállapításakor feltétlenül figyelembe kell venni az általa javasoltakat. Kubinyi András megállapítja, hogy az általa vizsgált területen korábban keletkezett püspöki városok, Eger és Vác, valamint a XV. század végén szabad királyi város rangjára emelkedett Szeged, előbb mint több központú városkonglomerátumok éltek, csak később tömörültek össze várossá, ám sokáig megtartották az egyes részek jogi különállásukat. A vizsgált mezővárosok pedig mint egy piacutcás települések léteztek, majd később fejlődtek keresztutcás településekké. Vizsgálatát a Gyöngyösre, Miskolcra és Ráckevére vonatkozó források alapján végezte el. Módszere felhasználásával a középkori Makó és Hódmezővásárhely alaprajzának rekonstrukcióját^ vizsgáljuk meg az alábbiakban. Makó és a középkori Hódmezővásárhely kialakulását hasonló földrajzi, domborzati tényezők segítették elő. Mindkettő víz partjára települt, a vízi és szárazföldi közlekedés egyaránt hozzájárult fejlődésükhöz. Mindkét településen áthaladt a Csongrádról Csanádra vivő hadi út. Hódmezővásárhelyre Szer városból és talán Szegedről is vezetett út a körtvélyesi réven át. Természetesen a környező kisebb települések irányába is vezettek utak mindkét helyről. Jellemző az is, hogy sem Makó, sem Vásárhely, nem a mellette húzódó főfolyó, a Maros, illetve Tisza mellé települt. Az előbbi Foknak, később Érnek nevezett vízfolyás mellé, amely összeköttetésben állt a Marossal, az utóbbi pedig a Hód tó partjára, amely a Kéró éren át a Tiszával volt kapcsolatban. A két későbbi oppidum elődeiről a XIII. században hallunk először. Makó elődjét, Velnököt 1247-ben, Hódot 1231-ben, Vásárhelyt pedig 1266-ban említik. Makó topográfiájára vonatkozóan, mivel régészeti feltárás a város középkori előzményeit illetően nem volt, a Csanád nem 1337-ben keletkezett oklevele döntő jelentőségű. Ezen oklevélben már a korábbi Felvelnök helyett Makófalva név áll, mégpedig Kisfalu(d), Vásárhelymakó és Szentlőrinc társaságában. Ismeretes a/ is, hogy ugyanabban a településhalmazban feküdt Ürs (1256), Szentmargita (1256—1258), Vaffalaka (1274), Bulcsúháza (1360) és Malomszög (1256). Az illető települések a Hód utca és egy azt keresztező utca, valamint a Fok-nak mondott víz partja mentén álltak, az 1337-es oklevél szerint. A Hód utca minden bizonnyal a Hódmezővásárhely felől érkező és Csanádra tartó hadi út Makón átmenő szakaszának a neve volt. A mai kutató számára Szentlőrinc és Szentmargita lennmaradt neve mellett ez a harmadik támpont, amely alapján a település középkori alaprajzának vázlatát tervezni lehet. Az 1237-es oklevél a vásár helyének áthelyezéséről is szól, tehát a Vásárhelymakó vagy Vásárosfalu (1360) neve valóban piacot takar. 5
