Domokos László – Fejér Gábor – Halmágyi Pál szerk.: Emléklapok Tóth Ferencnek. A Makói Múzeum Füzetei 60. (Makó, 1994)
Szabó Ferenc: 1884-es felmérés Makó város és a Csanádi Püspökség makói uradalma gazdasági viszonyairól
Szabó Ferenc 1884-ES FELMÉRÉS MAKÓ VÁROS ÉS A CSANÁDI PÜSPÖKSÉG MAKÓI URADALMA GAZDASÁGI VISZONYAIRÓL A magyarországi mezőgazdasági válságjelei köismerten a múlt század utolsó negyedében rajzolódtak ki teljes élességgel az Alföld legjobb termőhelyi adottságokkal rendelkező vidékein is. A hetvenes években, a nyolcvanas esztendők kezdetén a fejlettebb nyugat-európai agrártermelés eredményeit és szerkezetét, eljárásait ismerő hazai szakemberek java része már egyértelműen meg tudta fogalmazni az alföldi mezőgazdálkodás egyes főbb gyengeségeit, másfelől a korszerűség követelményeit. E felismerések csak az 1890-től kibontakozó földmunkás szervezkedések hatására párosultak konzervatív vagy liberális gazdasági és társadalmi reform-elképzelésekkel, amelyek közül viszonylag kevés jutott el a megvalósulásig. Makó és környéke, a paraszti termelés sajátos vonásai, árutermelő tradíció miatt sohasem volt a döntően gabonatermelési válság jellegű agrárkrízis jellegzetes földje. Az 1880-ban 30 063,1890-ben pedig 32 663 lakossággal rendelkező Makó kereken 43 000 kat. holdnyi kiterjedésű, tágas határában nemcsak a mezővárosi tanyás gazdálkodás lehetőségeinek jó kihasználása, hanem a belterjes kultúrák tömegessé válása is megvalósult, a háttérben az értékesítés, a piaci kapcsolatok nagyobbrészt eredményes kiépülésével együttesen. A Csanád megyei közép- és nagybirtokosok (velük elsőrban a mezőhegyesi állami ménesbirtok), vállalkozó szellemű nagybérlók, a mezőgazdálkodáshoz több érdekszálon kötődő vármegyei tisztségviselők szakmai összefogásának jelszava alatt 1868-ban megalakult Csanád vármegyei Gazdasági Egyesület megbízásából 1884 áprilisában született, tömör helyzetfelmérés az elmondottak miatt feltétlenül érdemes az elemző szándékú bemutatásra. A Lukács József tollából származó gazdasági állapotrajz a vármegyei urak kis taglétszámú, de a hatalom helyi gyakorlatában érdemi szerepet játszó érdekvédelmi társulása számára éppen a válságjelenségek mérlegelése szempontjából volt fontos. Ugyanabban az időpontban szintén Lukács készített vázlatos leírást a Makó életében is számottevő befolyással rendelkező püspöki uradalom lelei és kopáncsi gazdaságairól. így, szerencsés módon, legalább részben összehasonlíthatjuk a parasztváros és a két majorság állapotát, főképpen a termelési szerkezet aspektusából. 1884-ben Makó város határa 42 923 kat. holdra terjedt, amelyből 35 ezer kat. holdat tett ki a szántó, 502 holdat a kert, 741 holdat a szőlő. A rét, legelő, nádas együttesen 5920 kat. holdra, az erdő 769 holdra terjedt ki. „A föld kihasználata tellyes, s már tovább túl nem hatható" — jegyezte meg a leírás szerzője. A talajadottságoknak a határbeli minőségi változatait ismerve a megállapítást elfogadhatjuk. A legelőhiányt mind a szarvasmarha-, mind pedig a juhállományról szólva kiemeli Lukács, azzal, hogy „Juhokat egyes gazdák bérelt legelőkön, többnyire távol vidéken nyaralva tartanak." A püspöki uradalom művelésági helyzetét elmaradottabbnak kell minősítenünk. A lelei gazdaság 7661 kat. holdas területéből csak 3381 kat. holdat tartott saját kezelésében, 4280 kat. holdat bérbeadással hasznosított. A kopáncsi 3965 kat. hold teljes egészében saját kezelésű volt. A két gazdaság saját kezelésű területei együttesen 7346 kat. holdra rúgtak. Ebből 2494 holdat. vagyis a város területéből 14%-ot elfoglaló legelő és rét helyett 34%-ra terjedt ki az uradalmi legelő és rét aránya, jelezve a legeltető állattartás lehetőségeit, de a földkihasználás korlátait is. A szántóföldi növénytermesztésről Lukács József Makó esetében azt mondja, hogy kb. húszezer kat. hold búzát és mintegy 14 400 kat. hold kukoricát, továbbá e területen belül kevés árpát és zabot termesztenek a makói parasztgazdaságok. A majorsági földeken a makói közel 15
