Tóth Ferenc szerk.: Giba Antal emlékülés. A Makói Múzeum Füzetei 59. (Makó, 1988)

Tóth Ferenc: Makó szellemi élete a reformkorban

kettő, a zsidókéban négy. A legnagyobb múltú iskola a reformátusoké volt, ennek múltja vissza nyúlik a reformációig. A katolikus iskolában tanított egy időben Szikora György festő és Kelemen László (a színigazgató fia). Végezetül hadd villantsuk fel Makó reformkori népéletét is. Erre az időszakra esik Makó népi építészetének első virágzása. Az 1821. évi árvíz során minden harmadik ház összedőlt vagy megrongálódott. Ez az esemény egybeesett egy gazdasági fellendüléssel is. Gilitze István parasztköltő rosszallva állapította meg: „Ma még a paraszt is palotára vágyik". A klasszicizmus jegyében egy olyan egységes városkép alakult ki Makón, hogy Szegfű Gyula az ötkötetes Magyar történetben városunkat említi példaként, mondván: a lakóházak mindegyikén van valami motívum, amely az évezredes európai klasszikus hagyományokat tünteti fel. Ilyen épület volt az Erdei Ferenc emlékmúzeumnak szánt ház is. (Kazinczy u. 2.) A mai Makó népi építészetében már a romantika és az eklektika az uralkodó elem, a klaszszicizáló népi építészetnek ma már csak nyomaival lehet találkozni. A meglevőket mindenképpen védeni kellene. Makón a reformkorban egy sajátos bútorfestő stílus jött létre. A makói parasztbútorok élénk színükkel, arányos formakiképzésükkel igen látványosak, a magyar díszítőművészet számon tartott darabjai. A város népköltészete is gazdag volt. Szirbik Miklós említi: „Nagyon módiban van itt a poétáskodás". Ezek közül is különösen kiemelkedik Gilitze István parasztköltő alakja, aki P Makó Városának víz által való pusztulásáról írt egy maradandó értékű históriás éneket. Erdei Ferenc találóan nagymúltú városnak nevezte Makót. Ez a vázlatos áttekintés is ezt kívánta érzékeltetni. 6