H. Szabó Imre: Makó az ősi ellenzéki fészek. A Makói Múzeum Füzetei 55. (Makó, 1987)
Új párt születik: parasztpárt
lözhette a magyar ellenzéki mozgalom országos központja. Makóról — sajnos — teljesen kiszakadt. Csorba János dr., aki a külföldre szökött Eckhardt helyett került a parlamentbe, volt az egyedüli aktív. Titokban tartott levelezés útján összegyűjtöttem számára a dokumentumait azoknak a garázdálkodásoknak, amelyeket a ruszin földre bevonuló magyar huszárok követtek el a nagyon szegény és gyámoltalan ruszin nép ellen. Emlékezetem szerint 32 oldalon írtam össze az Ungváron, Nagyszőllősön, Beregszászon általánosan ismert legsúlyosabb eseteket. Csorba a parlament elé vitte, mint ő mondotta, letette a Ház asztalára a memorandumot, de tárgyalására már nem került sor. És a szocialisták? A beszerzett adatok azt mutatják, hogy az ellenzéki front felbomlása után is helytálltak. Só't a legsúlyosabbnak mondható évben, 1942-ben, amikor Kolonicsot nyugdíjazták és rendőri felügyelet alá helyezték, úgy tűnik, mintha a párt két szárnya, a jobb és baloldal közötti válaszfal leomlott volna. A bajban összekovácsolódott a párt. Ezt a megállapításomat az öreg kossuthisták, fó'leg Bíró, Joó Sándor, Kardos Bálint, Csomor Sándor, Kurusa Bandi és a többiek közlésére alapítom, akiknek ebben az időben naponta érintkezésük volt a szoc. dem. párt tagjaival. A moszkvai adásokat állandóan hallgatták és tudatos beszervezés nélkül olyan „add tovább, amit tőlünk hallasz" állapot következett be. Ami lényegesen befolyásolta a város népének nemcsak a hangulatát, hanem a felfogását a várható eseményekről. Nekem a Felvidékről történt hazatérésem után határozottan úgy tűnt, mintha a szoc. dem. párt programjába vette volna a vezetésnélkül maradt kossuthisták átmentését a felszabadulás utáni időkre. Megkönnyebült a párt dolga a Don kanyari vereség után. Ekkor már a párt volt a város népének titkos reménysége. A párt élt ezzel a helyzettel. Gyorsan cselekedett, hogy a nép hangulatát és felfogását a dolgok valóságos feltárásával a maga oldalára állítsa. 1943. novemberében és decemberében vezetőképző szemináriumot rendez Makón, és a következő év februárjában gyűlést hirdet Makóra, amelyen több mint 1000 ember vett részt s a párttagoknak gondjuk volt arra, hogy a Kossuth párt tagjai minél nagyobb számban végig hallgassák úgy a szemináriumokat, mint a nagygyűlést. A németek bevonulása persze véget vetett ennek a tanításra és felvilágosító munkára alkalmas időnek. A németek első dolga volt az összes demokratikus ellenzéki politikai szervezetek felosztása. Dőreség lett volna minden velük szembeni ellenállás. Április 1-én mégis összeszedték a párt feltalálható tagjait. Joó Sándor feljegyzése szerint a következőket: Szabó János, Farkas Imre, Igaz Lajos, Szűcs Pál, Siket Imre, Pallagi Ferenc, Diós Sándor, Diós István, Kallós Károly, K. Szabó Mihály, Lukács Pál, Dragon János, Gy. Varga Sándor, Galamb János, Sulyok István, Kiss Ernő, és Kiss Imre párttagokat. Internálásuk szeptember közepéig tartott. Valamennyien épségben térhettek haza. Azután már gyorsan peregnek az események. Szeptember hó 24-án érkezett a kiürítési parancs. Az urak között nagy volt a fejetlenség. A pénztárt és az okmányokat mentik, de leginkább magukat. A következő intézkedések már minden ésszerűséget nélkülöznek. A kerületi parancsnokság például elrendelte, hogy 19 évtől 50 éves korig a férfiak a városháza udvarán gyülekezzenek és induljanak Szegedre. De hogy hogyan induljanak, mit vigyenek magukkal és miért menjenek, erről senki se tudott semmit. A szeptember hó 24-i rendelet már bomlottagyú ember intézkedéseit tükrözi: leventékből 60 főnyi karhatalmi egységet szerveztek és leventepuskával felszerelve akarták szembeállítani a forradalmi orosz Vörös Hadsereggel. Szeptember hó 26-án éjjel jöttek be az orosz haderő előőrsei. És megjelentek a plakátok a város utcáin: 35
