H. Szabó Imre: Makó az ősi ellenzéki fészek. A Makói Múzeum Füzetei 55. (Makó, 1987)

Szöllősi országgyűlési képviselő

ellen. És az én előterjesztésemre szintén egyhangúan és élénken tiltakozott Eckhardtnak egy újságcikke ellen, amely felhívás volt a Kossuth párthoz, hogy adja fel önállóságát és lépjen be a kisgazda pártba. Szöllősi országgyűlési képviselő Az 1939-ik év két legfontosabb eseménye azonban Szöllősi Jenőnek országgyűlési képvieselővé történt választása és a parasztpárt megalapítása. 1967-ben, tehát az események után 28 évre, 79 éves koromban írom ezt a visszaemlékezést, az események főbb szereplői, különösen a parasztok (gazdák, mezőgazdasági munkások, cselédek) már leginkább eltávoztak a minden élők útján, tekintve, hogy a szóban lévő időben paraszt ember csak élete delén túl vett részt a közéletben. Én maradtam és évről-évre tapasztalom, hogy döntő jelentőségű, sorsokat formáló események, amelyek tanúságtétele és példaformáló ereje hasznos lehet az elkövetkező időben is, miként mennek feledésbe, vagy — ami még ennél is sokkal rosszabb — hiányosan, az események elferdítésével, célzatosan történő beállítással, miként tesznek rossz szolgálatot ott, ahol pedig hasznos szolgálatukra sokszor igen nagy szükség lenne. Az alapvető helyzet a körben az, hogy 1939-ben régi értelmiségi gárdából — mint előbb már közöltem — egyedül maradtam. Egyedül, a legnehezebb helyzetben. Gondolok itt: a fasizmus jelentkezésére, a nyomában járó zsidótörvényre, földreformra, a választójogi törvényjavaslatra és a szociális problémák rendkívül kiélezett formában való jelentkezésére. Nem is szólva Makó város külön helyi problémáiról. És most itt ez a választás is. Nem kétséges — gondolom bizonyítanom se kell — hogy zömében a mi szavazóinkat törölték. Ez bizonyos, de bizonyos az is, hogy a törlésekkel sokat vesztettünk ugyan, de a titkossággal viszont nyertünk olyan szavazókat, akik nyíltan mertek ránk szavazni. No, de az idő sürget. Hivatalos oldalon a választást előkészítő munkálatok már megindultak és mi még tétlenkedünk. Az Önsegélyező Iroda és a szerkesztőség nap mint nap zsúfolásig tele emberekkel: jelöljünk, jelöljünk. Sürgetik, sőt követelik. Én, Kardos Bálint, Joó Sándor, Sipos Mihály, Börcsök Imre egy hetipiacos napon irodájában felkerestük Kolonicsot. Nehéz volt az irodájába bejutni, mert az is zsúfolásig volt szociáldemokratákkal. Őszintén örvendeztünk egymásnak. Nincs túlzás abban, ha azt mondom, hogy össze is ölelkeztünk. Én Kolonics elé terjesztettem jövetelünk célját: A kör jelölni kíván, de előbb tudni akarjuk, hogy Józsi bácsi vállalja-e a jelöltséget, vagy ha nem, maga helyett kit ajánl. Úgy emlékszem, mintha ma történne: Józsi bácsi felállt az asztal mellől, közénk jött, átölelte Joó Sándor, Kardos Bálint és az én vállam és úgy oktatott bennünket, mint kis óvodásokat szokás: értsétek meg végre, a mi sorsunk nem a mi állásfoglalásunktól függ. Ami már megindult keleten és folyamatban van nyugat felé, az elhozza a mi szabadságunkat is, és a mi összes-kérdéseink megoldását. Tőle távozóban a kapu alatt megálltunk és én nyilatkozatát feljegyeztem, hogy szó szerint be tudjak számolni a körben. De ott nyomban megállapítottuk, hogy mi attól a forradalomtól, amelyre Jóska bácsi célzott, nem látjuk biztosítottnak a mi szabadságunk, és napi kérdéseink megoldását. De álljon bármiként a dolog, nem várhatjuk tátott szájjal a sültgalambot, s a mi ügyünket mi magunk akarjuk elintézni a mi magunk módján. Amikor ezt írom, hogy „a mi magunk módján", akkor nagyon érzem, hogy a mi makói frontunk bizony harmadik utas volt. Talán már előbb is írtam, hogy a makói front radikálisabb volt a Márciusi Frontnál, mert bár igaz, hogy a zsidókérdést mi is vallottuk, de szovjetellenesek nem voltunk. Hittük, hogy ami a szovjetben történik, az ott szükséges és jó. De csak ott. Mert ami ott jó és szükséges, az nem pontosan illik a mi állapotunk28