H. Szabó Imre: Makó az ősi ellenzéki fészek. A Makói Múzeum Füzetei 55. (Makó, 1987)

1939

gadjuk. Hittük azonban, hogy a kapitalista társadálomból az általunk hón óhajtott népi szocialista társadalomba, demokratikus úton, fokozatos fejló'dés révén, parlamentális küzdelmek és gazdasági harcok útján, belátható időn belül el fogunk jutni. Ezért voltunk hűséges fegyvertársai a szociáldemokratáknak. A szociáldemokrata pártnak. És ezért idegenkedtünk a szociáldemokrata párt balszárnyán elhelyezkedő', úgynevezett öreg kommunistáktól, akik a szocializmus megteremtését az osztályharc, ä pröletárforradalöm révén kívánták elérni. Lássuk a gyakorlatot: Espersit János, az elvhű kossüthista, 1919-ben a megyei Nemzeti Tanács elnöki székében nem tudta elfogadni a proletárdiktatúrát. És Zombori Lajos, a szintén elvhű szociáldemokrata, ugyanez időben a városi Nemzeti Tanács elnöki székében pontosan így járt. Nem tudta elfogadni a proletárdiktatúrát. Egyik a Kossuth pártból indult, a másik a szociáldemokrata pártból. És azonos helyzetbe kerültek. A világnézeti harc: a fasizmus harca a világuralomért. 1938-ban röpcédulák, falragaszok, Szálasi levelei és üzenetei már nem is gyenge szellők voltak, hanem a vihar előjelei. Lehet, hogy a Fried és Lőwenbach elleni indítvány tárgyalásánál nem jártam el helyesen, de az bizonyos (most 30 év távlatából látom igazán), hogy azon a kis területen és körben, ahol emberek tájékoztatásáról kellett gondoskodnom a legnehezebb időkben, helyesen jártam el, amikor Márciusi Front és a népi írók minden megnyilatkozásának helyet adtam és alkalmakat szereztem arra, hogy Makó egész közönsége közvetlenül vagy közvetve (gondolok itt a gyűléseket követő újságcikkekre) a legjobb és a legtisztább forrásokból merítse vagy egészítse ki tudását, politikai és világnézeti ismereteit. Szervezzen helyes tájékozódást. A népi írók egyetlen sajtó organuma a Szabad Szó volt. Vasárnaponként megjelenő hetilap. Veres Péter, Féja Géza, Kovács Imre, Szabó Pál és Erdei Ferenc írtak benne. De anyagi és terjesztési nehézségei voltak. Ezért vasárnaponként én 4 ezer példányban terjesztettem és csatoltam a szerkesztésemben megjelenő Makói Függetlenségi Újsághoz, annak ünnepi mellékleteként. Tudni kell azt is, hogy a 30-as években nyomatékosan jelentkeztek a gazdasági nehézségek, és már-már kikerülhetetlennek látszott a teljes gazdasági csőd kibontakozása. Vizsgálatom tárgyául veszem most az 1939-es év jelenségeit. íme: a mezőgazgazdaságot a bolettával és a gazdavédettséggel kellett támogatni. Széles rétegek, a mezőgazdasági nincstelen munkások tiltakoznak ez ellen, mert a kormány azokat támogatja, akiknek van és azoknak nem nyúlnak a hónuk alá, akik valóban nyomorognak. Leállt a búza és az állatexport is. Hárommillió nincstelen hallatja szavát a népi írók írásain keresztül. Farkas Imre, Szabó János és én a megyegyűléseken állandóan ellene beszélünk a céltalan, értelmetlen és lealázó ínségmunkáknak és követeltük a dolgozó nép részére a dolgozó nép jussát: a magyar földet. 1939-ben megjelenik Eckhardt Tibor javaslata „a földbirtokmegosztás rendezésére," melyben 3 millió holdat követel a földnélküli mezőgazdasági munkásság számára. A kormány válaszaként megszületik az Imrédy és Teleki-féle haszonbérleti rendszer 1 millió 700 ezer holdról. Földreform helyett. A nagybirtok nem fogadja el. Sokallja és szabotálja. A nincstelen mezőgazdasági munkások tájékozatlanok a tekintetben, hogy számukra mit jelentene ez, ha valóság lenne. A mi köreinkben Veres Péter és Kovács Imre beszélgetések során két ízben is kimerítették e problémát népi, nemzeti és termelési oldaláról is. Másik válasza a rendszernek az egyre fokozódó elégetlenségre a munkásnyugdíj a mezőgazdasági munkások és cselédek számára. Az új törvény 800 pengő egyszer és mindenkorra járó segélyt állapít meg a baleset következtében elhalt mezőgazdasági cseléd után és havi 5 pengőt életfogytáig járó nyugdíjat a munkából kiöregedett mezőgazdasági munkás számára. Bizonyos, hogy ez a legsoványabb nyugdíj, amit 26