H. Szabó Imre: Makó az ősi ellenzéki fészek. A Makói Múzeum Füzetei 55. (Makó, 1987)
Bethlen után
szavazásra jogosultat sem találtunk. Bezzeg a város belső részeiben és a gazdagabb fertályokban senki sem hiányzott a névjegyzékből. Igaz, orvoslásnak helye volt. Aki kimaradt, kérhette a névjegyzékbe való utólagos beiktatását, s ha beiktatásának megvoltak a törvényes feltételei, akkor a beiktatás meg is történt. Igen, de ennek a keresztülvitele rengeteg időt és munkát követelt az ellenzéki pártok részéről, mert háztól házig kellett volna járni az egész várost, minden házhoz bekopogni, feladni a kérdést, megkapta-e a választói jogot. Ha nem, egyenként megírni a kérvényt, s a törvény által arra rendelt időben és helyen beadni. De az ellenzéknek erre se ideje, se pénze, se szervezete nem volt. És meg kell mondani őszintén, hogy az ellenzék ezúttal már többet bízott a lelkesedésre, mint a szervezkedésre. Elbízta magát. Annak feltételéül, hogy valaki képviselőjelöltként résztvegyen a választásban, a törvény úgy rendelkezik, hogy a névjegyzékben foglalt választók egy bizonyos százalékának előzetesen ajánlani kell. Az ajánlási jegyzőkönyveket a bíróságnak kellett beadni, amely azokat felülvizsgálata, és megállapította a jelölt jogosultságát a választásban való részvételre vagy elutasította. Nos, ezúttal négyen pályáztak az országgyűlési képviselőségre. És pedig: dr. Petrovics György a hatalom oldalán, dr. Könyves Kolonics József a Kossuth Párt részéről, Csorba János gazdálkodó pártonkívüli programmal, és Hubai János cipész munkás budapesti lakos szoc. dem. programmal. A bírósági vizsgálat megállapította, hogy Petrovics bőségesen megszerezte a szükséges ajánlásokat, hasonlóan Kolonics is. Az ő ajánlásainak a felülvizsgálatánál azonban kitudódott, hogy ajánlói nagyrészének nincs szavazati joga. Nem szerepelnek a választási névjegyzékben. Ezeknek az ajánlási ívből történt kihagyása után Kolonicsnak nem maradt annyi ajánlója, amennyit a törvény kötelezően előírt. Kolonics tehát a választásig sem jutott el. Csorba János bácsit senki se vette komolyan. Tanulatlan, öreg, zsugori paraszt, tele mindenféle gátlással, és egy csomó gyűlölettel az akkori, általa cifrálkodónak mondott világ ellen. Makó város akkori parasztjainak 90 százaléka (az összes hagymakertészek például) nálánál mind magasabb kultúrával és szélesebb látókörrel rendelkeztek. Hubairól persze, akit Makón senki se ismert, szó se lehetett, Petrovics György dr. így nevetve nyerte el Makó város választóinak a „bizalmát". Ő használta ezt a szót, hogy "bizalom", amikor a városháza erkélyéről megköszönte a mandátumot. A szavazók meg, lent az erkély alatt, csodálkoztak, hogy ki választotta meg Petrovics urat. Előfordult, hogy egymást okolták Petrovics miatt, mondván, hogy „én ugyan nem szavaztam rá, hanem bizonyosan kend". Bizonyos, hogy Petrovics képviselőségének nem akadt gazdája a városban, és az emberek egymást okolták miatta. így választottunk akkoriban. De az örömben — mint mondani szokták — hamarosan üröm is vegyült. Ez meg így történt: Petrovicsot ugyanez évben városi képviselőnek is megválasztották. Márton Bálint, a Kossuth párt elnöke azonban, aki mindig alaposan utána szokott nézni a dolgoknak, a választási törvény tanulmányozása során megállapította, hogy városi képviselőtestületi tag csak az lehet, akinek abban a városban állandó lakása van, és annak a városnak a háztartásához adójával hozzájárul. Petrovics egyik követelménynek sem felelt meg. Választása után nagy garral megjelent ugyan az első közgyűlésen, nagy beszédet is mondott (nagyon szépen tudott beszélni), de a következő közgyűlésen már nem vehetett részt, mert Márton Bálint felebbezésére városi (nem országgyűlési) mandátumát a Közigazgatási Bíróság megsemmisítette. De történt más is. Akkoriban a belügyminisztérium szerte az országban nagy építkezéseket végzett. Rendőrségi és csendőrségi paloták épültek Makón is. Az a palota, amelyben most a rendőrség székel és szomszédja a hasonló épület, amelybe akkor a csendőrséget helyezték el. Az építkezések befejezését és paloták használatba 19*
