H. Szabó Imre: Makó az ősi ellenzéki fészek. A Makói Múzeum Füzetei 55. (Makó, 1987)

Évtizedeink a gazdasági válság jegyében

Olyan kemény, mint amilyen özvegyének és két árvájának a sorsa. Cipőre egyik gyereknek se telik. Iskolába így nem járhatnak, ö. Kiss Józsefné 6 gyerekkel éhezik és felváltva fáznak. Igen! Felváltva. Ez nem szójáték és nem vicc akar lenni. Egyik nap fát vágnak, és gallyat szednek az erdőben. Akkor nem lehet pénzt keresni, tehát éhesen marad a család, de meleg a kis szoba. Másnap mosni megy az agyonhajszolt asszony, és este főz a napi keresetből, de akkor hidegen marad a szoba. A napi keresetből két kg krumplit vesz 6 koronáért. Ez az egész-napi táplálék. Hús, tej, zsír, szalonna ismeretlen fogalmak." Ezt tálalta és látta az újságíró. Ez a helyzet, amely Petrovics polgármester agyondicsért nyomorenyhítő akciója ellenére is járványszerűen terjed, bizonyságául annak, hogy itt csak mélyreható, az egész társadalmi és gazdasági helyzetet átformáló intézkedés segíthetne. 1930-ban bajba jutott a város egész kertész társadalma. Az akkori lapok és hivatalos feljegyzések szerint 1500 vagon hagyma a szemétre került. 3 ezer kertész család még a termelési költségeket se látta viszont, ami annál nagyobb baj volt, mert közben a földhaszonbérek évről évre emelkedtek. De bajba jutott az egész magyar mezőgazdaság. Búzánk eladatlan, vagy csak mélyen a termelési költségek alatt: és — sajnos — sok eladó búzánk volt, mert a fogyasztás a nagy nyomorúság következtében rendkívül alacsony. Hivatalos statisztika szerint Európában a legalacsonyabb. A paraszti portákon egyre sűrűbben megjelenik a végrehajtó, s a kormány, amely ebben az időben a mezőgazdaság talpraállítását tűzte gazdasági politikája élére, behozta a bolettát, amely azt jelentette, hogy a termelő eladott búzája minden mázsája után árkiegészítést kapott az állam kasszájából. A kisparaszt számára ez olyan „nesze semmi, fogd meg jól" politika volt. Hiszen a kisparaszt kis földecskéjén csak a saját kenyerét és a jövő évi vetőmagot termelte meg. Mivel pedig a bolettapénzt csak az eladott búza után fizette a kormány, így a legkisebbek abból semmit se kaphattak. De különösen hátrányos helyzetbe kerültek a szegénysorsú nagycsaládúak. Nem így a nagygazdák és különösen a birtokosok, akik eladásra termeltek vagontételekben. De a bolettára fizetett pénzt az állam kivetette a fogyasztók által vásárolt liszt és kenyérneműekre» Vagyis: a kisparaszt nem kapott bolettapénzt, mert nem volt eladó búzája, a fogyasztó, amikor lisztet vagy kenyeret vásárolt, fizette a bolettapénzt, a nagygazda és a birtokos pedig zsebrevágta a bolettapénzt. Mégis igazat mondott Purgly Emil a vármegye 931. évi közgyűlésén, amikor azt állította, hogy e boletta igen helyes és nagyon bevált intézkedés, mert neki csakugyan bevált. A kisparasztok sorsa és a nincstelenek szédületesen növekedő tömege pedig mit számított abban az időben? Nézem az akkori időben megjelent lapokat. Az első, nagyon vérszegény. 1920-as földreform során makói nincstelen nem kapott földet. Egy se. A munkanélküliség viszont nőttön-nőtt. Egyetlen jelentős, de szörnyen bűnös építkezés volt a 400 munkásház a Vertán telepen. Tégla alárakás nélkül, vizes területen, közművek nélküí olyan áron, hogy a kész épület értéke felét se fedezte a tulajdonos által fizetett összegnek. De ez még mind haggván. A legnagyobb baj az volt, hogy néhány év múlva düledezni kezdtek a házak. így építettek akkor és ennyiért! Nagy munka volna összeszámolni az egyes újságcikkek alapján a munkanélkülieket, akik közmunkát és közsegélyt igényeltek. A 29—30-as években több mint 1000 agrárproletár áll munkanélkül. Naponta instanciáznak az urak előtt. A városházáról mentek a megyeházára, mindig csak emberhez méltó alkotó munkát kértek. És mit kaptak? Ingyen ebédet a gyerekek, megalázó húsvéti és karácsonyi segélyt a férfiak. Filléreket! Ráadásul 933. tavaszán újból a szemétre került 5 ezer vagon hagyma. Ugyanez a lap jegyezte fel, hogy az összeírásra jelentkezett munkanélküliek száma 933 február havában 4700 fő volt. A lapok nem írták meg akkor (inkább nem írhatták), de emlékezetemben él, 1. IS