Tóth Ferenc: Erdei Ferenc hadbírósági pere. A Makói Múzeum Füzetei 53. (Makó, 1986)

nézve még egyáltalában nem alakult ki benne. De azt határozottan kijelenti, hogy — bármilyen természetű is lesz az átalakulás — erőszakos eszközöket semmi körülmények közt nem szabad használni. Az átalakulás csak békés úton mehet végbe, az emberszeretet törvényeinek szem előtt tartásával; hogy mi módon, arra Erdei még nem tud feleletet adni; de erősen hisz a békés kibontakozás lehetőségében. Kijelenti, hogy a szociális problémák már jóval ezelőtt érdekelték; felfogása alakulásában nagy hatással voltak rá családi körülményei, paraszti származása, apjának szocialista ízű állásfoglalása, valamint szépirodalmi és egyéb olvasmányai. Arra azonban, hogy nézeteit tanulótársai körében bármikor terjesztette volna, határozott nemmel felelt. Viszont: tanáraitól azért nem igyekezett e kérdésekben útmutatást kérni, mert nem bízott abban, hogy komoly meghallgatásra és érdeklődésre talál. A további kérdésekben előadja, hogy a paraszt és a magyar paraszt megkülönböztetésnél a magyar szón van a hangsúly, de lehetőleg nem a többi rovására. Egyáltalában: a fajszeretetet fontosabbnak tartja a minden ember szereteténél, de nem tud belenyugodni abba a gondolatba, hogy bármelyik a másik rovására érvényesülhessen. A társadalmi osztályok egymáshoz való viszonyára vonatkozólag álláspontja az, hogy a becsületesen dolgozó szellemi munkás produktuma mindig ér annyit, sokszor többet is, mint a becsületesen dolgozó kétkézi munkásé; csak: ennek az egyenértéknek, vagy többletnek nem szabad túlzott és aránytalan anyagi ellenszolgáltatásban megnyilatkozni. Egyébként pedig: erősen magyarnak, fajtából valónak s ahhoz tartozónak érzi magát; a fajiságot nem puszta formának, hanem élő valaminek tudja; fájna neki, ha életét a magyarság faji keretein kívül kellene leélnie. Ami vallásos felfogását illeti, az komoly, meggyőződéses szavai nyomán így körvonalazható: a vallásos hit egyáltalán nem babonaság vagy fantazmagória, hanem mélyen gyökerező lelkiszükséglet. A templomban mindig meg szokott nyugodni, a vallásos összejöveteleken pedig azt érezte, hogy jó együtt lenni a többiekkel. Ha egyszer-egyszer teherféle is volt számára vallási kötelességeinek teljesítése, az nem lelki, hanem az inkább gyakran előforduló diákteher volt. A vallás — szerinte egyáltalán nem magánügy, azonban valamely felekezeten belül elhelyezkedést, intelligens ember számára, nem tart szükségesnek, mert ahogy mondja, az ember lehet jó, becsületes, sőt istenfélően vallásos is anélkül, hogy bármely felekezethez tartoznék. Sőt: úgy érzi, hogy a valóban keresztényi szellemű élet elvei nem állnak ellentétben azokkal a nemes emberi elvekkel, melyek a marxi tanításokban sok helyen megtalálhatók. Ami tanuló társaihoz való viszonyát illeti, erre nézve a következőket feleli: Elveit soha nem hirdette közöttük, röpiratokat nem terjesztett, hiszen osztálytársainak jórésze — sajnos — eléggé szürke és lélektelen, semmi komolyabbal nem foglalkozó diák. Azonban egyik-másik barátjával — természetszerűleg — vitatkozott a kérdésekről. Úgy érzi, hogy körülményeinél fogva Alexi József VIII. o. tanuló áll hozzá közel anélkül, hogy Alexi felfogása csak csíráiban is marxista szellemű volna. Sőt: Alexi szokta képviselni vele szemben az ellenvéleményt s ezt az ellenkező álláspontot nagyon komolyan veszi. Alexi még a kollektív termelés gondolatát sem fogadja el, mert a magyar parasztság számára teljesen alkalmatlan keretnek tartja. Tóth Béla VII. o. t. előtt a szocializmus gondolata egészen új; ő inkább az eddigi berendezkedés híve, legfeljebb érdeklik az új eszmék. Mivel könnyen változó és kiforratlan, könnyen is megtartható az eddigi úton. Különben: Tóth Bélát nem hívta a párthelyiségbe; a fiú önként ment s pusztán a kíváncsiság vezette. H. Kováccsal soha ilyen kérdésekről nem beszélt, mert őt e problémák nem érdeklik; Lénárt szociális világnézete egészen homályos, teljesen érzelmi természetű valami, mely 7