Tóth Ferenc: Erdei Ferenc, a makói diák. A Makói Múzeum Füzetei 52. (Makó, 1986)

A makói gimnázium

engem az iskolába. Maga nagyon nehezen viselte már paraszti állapotát, de belőlem mégsem urat akart nevelni, hanem ahogy ő mondta egyszer később: tanulj, fiam, ember legyen belőled, és akkor majd megtudod, hogy mit kell csinálni. Ez az örökség szabta meg az én pályámat, ... nekem nem volt nehéz a választás: hű maradtam a parasztsághoz."

2

9 A makói gimnázium A gimnázium — mikor Erdei Ferenc beiratkozott az első osztályba — alig negyedszázados múltra tekintett vissza. A külső szemlélő azt hihetné, nem is lehet még hagyománya egy ilyen új intézménynek. Valójában azonban előtörténete évszázadokra nyúlik vissza. A reformáció hozott itt létre — a gyulainál is előbb — egy nagyhírű iskolát, amelyben még Szegedi Kiss István tanított. A múlt század második felében Tömörkény István tanult a makói református algimnáziumban. Jogutódjának, a községi fiú polgárinak aztán nem egy tanára került át a főgimnáziumba. Ez a folytonosság bizonyos tradíciók továbbélését is lehetővé tette. A történelem vihara megtépázta a közigazgatás két szimbolikusnak is tekinthető várát: a megyeházára már Justh Gyula idején fölszállott a páva, a városháza pedig a demokratikus ellenzék harcának vált színterévé. 1895—96-ban három új középületet emeltek Makón: a pénzügyi palotát, a bíróságot és a gimnáziumot. Az itt működő intézményekre már nem terjedt ki a megyei és a városi vezetés közvetlen befolyása. A Pénzügy-, az Igazságügy- illetőleg a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium irányítása alatt állottak. A főgimnázium igazgatóját és tanárait is a minisztérium nevezte ki, így a városban bizonyos szuverénitást élveztek. Ha nem lettek volna elég műveltek és kulturáltak, ez a státus bizonyos kincstári kultúrfölényt is eredményezhetett volna. De magas erkölcsi normáik, liberális gondolkodásmódjuk és humanista meggyőződésük révén ennek nyomai sem jelentkeztek. Kási Jenő például magánemberként intenzív társadalmi életet él, de mint osztályfőnök szemrebbenés nélkül fölpofozza az alispán gyerekét, s amikor a kaszinóban az apa ezt szóváteszi, másnap az árulkodásáért ismét felképeli a fiút. A nevelőé az utolsó szó, a dzsentri ivadék számára pedig nagy erkölcsi tanulság: otthoni panaszkodásaival önmagát járatja le az osztály előtt. A gimnázium életében a csanádi püspökség befolyása nem érvényesült, pedig annak idején Dessewffy Sándor püspök jelentős pénzösszeggel segítette az építkezést. A nevelőtestület általában nem tett különbséget gyerek és gyerek között. A tanárok nem izoláltan és nem száműzetésben éltek Makón, hanem meghatározó szerepük volt a város művelődésében. Barczán Endre helyi lapokban és a Földrajzi Közleményekben cikkezik, Boromissza Jenő a. polgári forradalom és a Tanácsköztársaság helyi eseményeinek tudatos szervezője, Buday Géza ifjúsági regényeket ír, Eperjessy Kálmán a Csanádvármegyei Könyvtár sorozatot szerkeszti, régészeti ásatásokat szervez, dr. Galamb Ödön gyorsíró és filozófiai tárgyú tanulmányok írója, József Attiláról szóló könyv szerzője, dr. Győrffy István biológiai kutatásaival jeleskedik, rövidesen egyetemi tanárrá nevezik ki, Halász Árpád Csanád megye flóráját és faunáját kutatja, Hoffmann János festő, Juhász Gyula ekkor már költő, Kecskeméti Armin, a tudós rabbi, alapvető kézikönyvek szerzője, Kelemen Ferenc helytörténeti kutató, hírlap szerkesztőségek munkatársa, dr. Kovács Károly műfordító és sokoldalú gazdasági szakember, dr. Lőrincz Jenő Ady Endre szenvedélyes népszerűsítője, dr. Madzsar Gusztáv Gyakorlati Pedagógia címmel szakfolyóiratot, Nagyvilág" Erdei Ferenc: Történelem és társadalomkutatás. Bp. 1984. 448. 17