Tóth Ferenc: Erdei Ferenc, a makói diák. A Makói Múzeum Füzetei 52. (Makó, 1986)
A kisiskolás
A negyedik elemit már Belvároson, a református nagyiskola fiú osztályában végezte. Az emeleti tanterem ablaka a Kálvin térre, illetve a templomra nézett. Az alacsony, zömök testalkatú A'agy Lajos tanító is szigorú pedagógus hírében állt. A Szirbik Miklós utcai 6. alatti szolgálati lakásban lakott, ahová gyakran ment Erdei Ferenc házi munkák végzésére. Ez akkoriban meglehetősen elterjedt gyakorlat volt, pedig az előírások nemcsak ezt tiltották, hanem az iskola épületében is a tanulók más irányú elfoglaltságát. A református iskolaszék például 1914 februárjában figyelmeztette az egyik tanítót, hogy „a gyermekeket sem iskola-seprésre, sem vízhordásra nem szabad felhasználni". A tilalom és a figyelmeztetés nem sokat ért, a gyakorlat maradt. Csertus Sámuel, Erdei Ferenc osztálytársa elevenítette fel az egyik epizódot: — Amikor a tanító kérdezte, hogy melyikotök mögy át, hű, nyújtottuk a kezünket Ferivel. Mink vótunk a munkások ketten. Vizet hordtunk, szőlőt bontottunk, kertet ástunk. Kaptunk ott egy kis ezt mög azt a tanító feleségitül. Vótak olyan hetek, hogy nemigen vótunk az iskolába, csak röggel, mög délután négy órakor, oszt akkor égyütt gyüttünk ki a többiekkel. Az iskolában is mindenféle munkát elvállaltak. — Ha az iskolába súrolni köllött — emlékezik Csertus Sámuel — vagy söprögetni, mink arra is vállalkoztunk. Ha a tanító kérdözte, hogy ki takarítja lé a folyosót, nyújtottuk a kezünket. Feri előttem ült, hátra tekintött, oszt mán jelentköztünk is. Na, fogják kendtök a söprűt, oszt kifelé, — mondta a tanító. Egyik alkalommal, amikor Erdei Ferenc volt a napos, vitte a szekrényből egy nagy tálcán a tintásüvegeket, és rakosgatta a pad lyukaiba. A tálca madzagja, amely a nyakába volt akasztva, elszakadt, a tinta kiömlött a padlóra. Spongyával törölte föl és azt bedobta a kályhába. A gyerekek beárulták, hogy ő volt a tettes. — Tanító úr mögfogta a fülit — idézi fel Csertus Sámuel —, oszt csavarta, úgy húzta oda a padra. Léhasalni a padra! Té mög té fogjátok lé, oszt az öreg Nagy Lajos a nádpálcával adjad ám olvasás nélkül. Erdei Ferenc diákkorában sem volt különcködő, de blúzos ingének fölső zsebében egyedül ő hordott noteszt és egy kis ceruzát. Ebbe jegyzeteigetett vagy egy-egy lapot kitépett. Sohasem fontoskodva tette, de ez csak az ő privilégiuma volt. Mindemellett jó kötésű, erős fiú volt. Szeretett birkózni. — Csak úgy sodort lé bennünket — mondja Csertus Sámuel —, mögfogta a hónunk ajját, és mán nyekkentünk is a fődön. Na, fogjatok mög, mondta olykor, de szaladt, mint a nyúl. Vót úgy, hogy ketten hárman mink is létepertük. Ferenc odahaza a szülőház előtti nagy gyepen szeretett játszadozni. Ha az édesanyja kiszólt, hogy befele, akármennyire bele volt feledkezve a játékba, máris indult. Korához képest komoly volt, de ő is tett olykor rossz fát a tűzre. Egyszer fürdés közben kitaposta a dézsa fenekét. Egyik alkalommal aprófát rakott a szecskavágóba, ettől a vágónak a kése jól kicsorbult. Előfordult, hogy a bezárt házból nem a kapu tetején ment ki az utcára, hanem a kerítés alatt gödröt ásott, azon bújt ki. Édesapja a padlásra csigával vonta fel a csöveskukoricát, ami nem fért be a kotárkába. Ezzel a nagy kaskával — amikor egyedül voltak otthon — egymást húzogatták a padlásra. A ház körüli munkákból alaposan kivette részét. Abrakot adott a lónak, tiszta szalmát és csutkát rakott a rácsba, megitatta a jószágot, céklát szeletelt, a csirkéknek salátát hozott a kertből, kitakarította az istállót, fölsöpörte az udvart. Ezek nem alkalmi, hanem mindennapos munkák voltak. Segített az aratásban, a hagymaföldön. A gyermek Erdei Ferenc nemcsak otthoni, hanem iskolai munkáját is felelősségei végezte. 15
