Tóth Ferenc: Giba Antal felmérése Makó belterületéről 1824- ben. A Makói Múzeum Füzetei 51. (Makó, 1986)

A térkép és a kataszter - Vízrajza

partján kialakított vontatóutat ficsorjárásnak hívták. A gabona szállítása is hajóval történt. A töltések karbantartása és erősítése állandó terhet jelentett. A töltésekről legelső számszerű adataink 1785-ből valók, ezek szerint magasságuk másfél, hosszuk 7189 öl. Évente kétszer: tavasszal és ősszel kellett felújítani.

1

2 1835-ben „a töltések hossza tsavargóival együtt 1 mérföld; szélessége alól 10, felül 2 öl, magassága két öltől fogva harmadfélig. Ezenkívül van még a határ többi részének oltalmazására valamivel kisebb töltés, 3 mérföldnyi hosszúságú."

1

3 1820-ban a megyegyűlésen határozatot hoztak a Maros melletti töltés további erősítéséről. Különösen sok gondot okozott a régi Sóház alatti (a mai Liget utca eleje) ún. Kópiás töltés karbantartása „mely minden esztendőben a város népének sok száz napokba telt, mostanság hosszasan és gyakrabban tartott Maros vizének áradásai által annyira megrontatott, hogy félő, netán magát kiütvén..."

1

4 Minden erőfeszítés ellenére Makó történetének legnagyobb árvíz katasztrófája a következő év nyarán mégis bekövetkezett. Erről nagyon szemléletesen ír históriás énekében Gilitze István: Szentlőrinc tájékán ki ezt elsőbb látta, Életire ki-ki csak a halált várta, Lerogyott házait jajszóval siratta, Sok udvaron a víz ölnél több vala. Giba Antal a gátszakadás helyét is feltüntette az alábbi megjegyzéssel: „1821 Esztendő Július 3. Mosott Fok." Giba Antal nagy pontossággal ábrázolta a töltéseket is. Ekkor még majdnem teljes egészében megvoltak a régi töltések is. Ez Gerizdes nyugati csücskénél indult és a mai Szúnyog utca vonalában haladt. Ekkora már elhordták a mai Liget és Szúnyog utca sarkától a Tisza u. és a Éun Béla tér sarkáig húzódó szakaszt, de innen tovább ment a mai Huszár és Liget utca mentén. Ezt a töltésszakaszt ábrázolta Kari Alexander Steinlein hadimérnök az 1753-ban készített felmérésén.

1

5 Minden valószínűség szerint kisebb töltés már Steinlein idején is lehetett Szuszogó keleti szélén, hiszen ekkor a Giba térképen feltüntetett Maros medervonulat a Szuszogói kerteket övezte körül. Az új meder ásásakor építették Szuszogó déli töltését. Ez a kis szakasz tekinthető csak új töltésnek. Mivel az Ószentlőrinci szőlőknél nem igen változott a Maros folyása, itt is kellett lennie a 18. század közepén valamilyen töltésnek. Makónak tehát az 1821. évi árvíz idején egy külső és belső védőtöltése volt. Ha a Tisza utca vonulatában nem szüntették volna meg korábban a régi töltés egy szakaszát, Makó elkerülhette volna a pusztulást. Az árvíz után a legszükségesebb töltéskarbantartást elvégezték. 1822-ben a püspök-földesúrnak elpanaszolták, hogy ugyan hordozzák a reájuk szabott terheket békességes tűréssel, de a töltés karbantartása rettenetes teherként nyomja vállaikat, ugyanis több ezer öl hosszúságú, jelentős szélességű és magasságú töltéseket csak iszonyú munkával, a vetések nem kevés hátramaradásával tudják készíteni.

1

6 1

2 MVL Tanácsülési iratok 1785. 24. 1

3 Szirbik Miklós: Makó városának leírása. 1835—1836. Makó, 1979. A Makói Múzeum Füzetei: 22. 32. 1

4 MVL Tanácsülési iratok 1820. 45—52 1

5 Közli Eperjessy Kálmán: A Maros szabályozása Makónál ... 18., Tóth Ferenc: Makó településtörténeti vázlata 50. 1

6 MVL Tanácsülési iratok 1822. 2. 8