Tóth Ferenc: Giba Antal felmérése Makó belterületéről 1824- ben. A Makói Múzeum Füzetei 51. (Makó, 1986)
A térkép és a kataszter - Vízrajza
utolsó sarkantyú másfél annyira tétetődtetik, mint a fentírottak, ezek szerint tehát ezek mennének 1935,— e) Mind az öt sarkantyúk készítéséhez a szükséges költségekre, vasakra és egyebekre tétteteknek 400,— Egész summa 6205,— f 7 A vármegye úgy tervezte, hogy a sarkantyúk építéséhez szükséges matériákat a földesúr biztosítja, a kézi munkát pedig a város. Végül mindkettő a lakosságot terheli. Gátanként hozzávetőlegesen 1800 napot számítva összesen 8100 kézi munkanapot terveztek. A szükséges pénzt pedig adó formájában vetették ki. A folyó esztendeji contributio és domestica-beli adó — amely 18 257 forintot tett ki — minden forintjára 20 krajcárt számítva, 6085 forintot vetettek ki. Mivel 60 krajcár tett ki egy forintot, ez ebben az esztendőben 33 százalékos adóemelést jelentett. A gátköltség incassorának Bujákon Kapitány Istvánt, az Éren túl pedig Szentpéteri Sándort rendelték ki 60—60 forint díjazással. 8 A gátaknak porondépítő szerepük is volt, de a mesterséges beavatkozástól függetlenül is a Maros nagy porondokat épített, így a Lúdvárit és Goszpodi hajlás mellettit. A Maroson ekkor 21 vízimalom kerepelt. A mai Szúnyog utca közelében a térkép 5 vízimalmot, Kiszombor alatt pedig kettőt tüntet fel. A marosi vízimalmok ház- és tárhajóból álltak, a kettő között forgott a vitorla. Legtöbbjük két pár köves volt: búzás és darás. Ekkor még a búzaőrléskor szitát nem alkalmaztak, a korpát csak a századforduló után választották el a liszttől. A vízimalmok helyét a várostól kellett kiváltani, alacsony vízálláskor is csak engedéllyel horgonyozhattak le máshol. A helyválasztáskor fontos szempont volt, hogy elegendő nagyságú-e a vízsodrás és egyben jól megközelíthető is legyen. A vízimalmok a folyó romboló oldalán álltak. A Maroson történő átkelés előbb hajóval, majd komppal történt. Az átkelőhelyet a térképkészítés idején is Túri-révnek nevezték, ugyanis a város bírái hosszú időn át Túri Istvánnak adták árendába. Az úri jog elismeréséül a Túri család évente egy aranyat fizetett a püspöki uradalomnak. Az iratok nem révnek, hanem révecskének nevezték az átkelőhelyet, tehát nem nagy forgalmat bonyolíthatott le. A révecske kizárólag személyszállítással foglalkozott, kocsival gázlókon keltek át. 9 Arad és Szeged között hét gázlót tartottak nyilván. 1 0 Az átaljárás helyét a térkép a mai Töltés utca végén tünteti fel. Giba Antal nem jelölte a Maros partján, a város felső és alsó végénél a fapiacot. Erdélyből vízi úton sok fát szállítottak, épületre valót és tűzifát egyaránt. Még a szomszédos helyiségeket is Makó látta el fával. A faúsztatás hatalmas tutajokban történt. A fedeles sószállító hajók is gyakran kikötöttek Makónál, sőt egy időben makóiak látták el az üres sószállító hajóknak Szegedtől Aradig történő vontatását. Egy-egy fedeles fenyő hajó elé 3, a tölgyfából készült ún. Gália elé 4—5 lovat fogtak. Az előbbiért 20, az utóbbi vontatásáért 27 Rhénusi forintot kaptak. 1 1 A Maros 7 MVL Tanácsülési iratok 1820. 52. 8 MVL Tanácsülési iratok 1820. 52, 53. 9 Tóth Ferenc: A makói rév és híd. Makó, 1977. A Makói Múzeum Füzetei: 19. 1 0 Eperjessy Kálmán: Politikai és gazdasági elemek a Maros folyó törénetében. In. Károlyi Árpád Emlékkönyv. Budapest 1933. 149. 1 1 MVL Tanácsülési iratok 1804. 7. 7
