Tóth Ferenc: Giba Antal felmérése Makó belterületéről 1824- ben. A Makói Múzeum Füzetei 51. (Makó, 1986)
A térkép és a kataszter - Domborzata - Utak és utcák
Csillag, Fehérló (Baross), Fekete (Móra Ferenc), Gyöngy, Hajó (Révai), Hold, Hosszú, Kígyó, Királyhegyesi, Kisporond, Lutheránus templom, Malom (Gőzmalom u. eleje), Nap, Pacsirta (Szilágyi Dezső), Paprika (Tisza), Paradicsom (Gyóni Géza), Porond, Síp (Szántó Kovács), Sóház (Kossuth), Sörház (Gőzmalom u. vége), Szúnyog, Töltés, Újvilág (Munkácsy), Vásárhelyi (Széchenyi), Vígh (Jókai), Vizes (Mikes Kelemen), Vörös ökör (Szikszai), Zöldfa (Április 4). utca. Az egész városra kiterjedően az új elképzeléseket átgondolt rendszerben írta be a javaslattevő, ezt egy másik személy, szintén ceruzás bejegyzéssel módosította. Mindketten be is számozták az utcákat, de ez nem mindig olvasható. Az alábbi kimutatásban a feltüntetett számokat zárójelben közöljük. A két különböző kézírást elmosódottságuk miatt nem sikerült szétválasztani. Á javaslat jól tükrözte a város függetlenségi szellemét és a nemzeti értékek megbecsülését. Ilyen utcaelnevezéseket terveztek: Báthori (mai Deák Ferenc), Berzsenyi (Széchenyi u. eleje), Csokonai (Szirbik Miklós), Dugonics (Eötvös), Eötvös (Hajnal), Garay (Arany János), Honvéd (Csillag), Hunyadi, Kazinczy (a mai Kazinczy utcán kívül magába foglalta volna a Rákóczi utca elejét is), Klapka (Apafi), Kórház (Köztársaság), Kossuth (Batthyány, Kálvin), Könyök (Meskó), Kör (Körösi Csoma), Perczel (Baross), Petőfi (Puskin), Rákóczi (Vörösmarty), Szemere (Ráday), Toldi (Görög szabadságharcosok terének eleje), Vörösmarty (Páva), Wesselényi (Héderváry), Zoltán (Kinizsi), Zrínyi. A döntés magasabb szinten történhetett, így a tervezetet alapvető változtatás követte. A végleges utcaneveket a városi levéltár birtokában lévő Bárány Pál féle 1888-ban készült térképen tüntették fel. A Mátéffy-féle másolaton szerepel néhány utcanév. Pl. a mai Április 4. utca elejét Kácsa utcának hívták, a Móricz Zsigmondot Kálvária Kis utcának, a Kürt utcát Kálvária Kereszt utcának, a Bárány utca elejét Trombitának, a Váradi utca elejét pedig Dobnak hívták. Ezek élő utcanevek voltak. Kimutatás az 1824. évi térképen és az 1853. évi másolaton feltüntetett utcanevekről Mai utcanév A Giba térkép A Giba térkép Mátéffy másolata ceruzás írása tinta írása Alma Alma Alma Alma Apafi Klapka 74. Április 4 Zöldfa Zöldfa eleje Kácsa, a többi Zöldfa Arany János Garay Attila Attila Bajza Nagy Bába Bárány eleje Trombita a többi Bárány Barcsay Képíró Képíró Batthyány Kossuth 20. Baross Fehérló, Perczel Fehérló Beloiannisz Cálvária Búza Búza Búza Búza Csillag Csillag, Honvéd Csillag Kis Csokonai Lőrincz 26. Csillag Kis Deák Bátory Deák Dobó Dobó 11