Papp Zoltán: Makói történet (Egy fejezet Erdei Ferenc életéből). A Makói Múzeum Füzetei 50. (Makó, 1985)

A leendő feleség

bontakozik ki. Kedvelte és értette a komoly zenét, de a cigányzenét sem vetette meg, és különösen fiatalabb korában szívesen megtáncoltatta a takarosabb lányokat, asszonyokat. Foglalkozása szerint a „jobb társasághoz" tartozott, de dzsentroid vonásokat nemigen lehetett fellelni viselkedésében. Bár amikor például városi orvos lett, fogat is állt rendelkezésére, s a lovakat — más istálló híján — az ő házában tartották, úgyhogy magáncélra hivalkodásból is bármikor igénybe vehette volna őket. Nem tette. Komoly alaptermészetű volt, de a vidámság sem állt távol tőle. Lánya elbeszéléséből tudjuk, hogy néha „cigányozott" is. Barátaival olykor fiákeren járták be éjjel — nótázva — a várost. A másik fiákerben követte őket a muzsikásbanda. Aztán az egész társaság az Űri utcában kötött ki, be is bocsáttatott, és némi harapnivalóval is elláttatott. Sokan emlékeznek rá, köztük az egykori parasztpolitikus — a megyei népfrontbizottság nyugalmazott titkára —, Katona Sándor is, hogy gomblyukában mindig virágot hordott. (Egy idő után kizárólag vörös szegfűket). A virágot Somlainé főtéri üzletében vásárolta. Fazonja mögé vízzel telt edénykét bújtatott. A gomblyukon átvezetett virágszár abba lógott bele. így a szegfűk még alkonyatkor ijs frissen pompáztak). * Ha valaki csupán futó pillantást vet a két — az Erdei és a Diósszilágyi — család történetére, akkor is hamar szemébe tűnnek a közös paraszti eredeten túli különbségek is. A Diósszilágyiak — nevezzük mostmár az egyszerűség kedvéért így az akkor még Diós vagy Szilágyi nevet hordozókat — a tanyásgazdaságból a középbirtokosság felé „fejlődtek". Legjobb tudomásunk szerint a hagymatermesztés nem tartozott a család „profiliába". Az öröklésekkel, ügyes és szerencsés gazdálkodással hamarabb és magasabb vagyoni szintre küzdötték fel magukat, mint a hqcr-umatprmf^técsel foelalko7Ó. kertészkedő Erdeiek, akik a századfordulóig „mindössze" odáig iutottak, hogy rengeteg munkával. szakadatlan életküzdelemben megélhetési egzisztenciát teremtettek maguk és családiaik számára. Nem állnak olyan adatok rendelkezésünkre. amelvek alaüián a két család szemléletét is össze tudnánk érdemlegesen hasonlítani. A hagymakertészekre oly jellemző rugalmasság, piacérzékenység, vállalkozói kedv azonban — az elért gazdasági eredményekből visszakövetkeztetve — a Diósszilágviakból sem hiánvozhatott. A vagyoni helyzet nagymérvű különbözősége nyilván döntő szerepet játszott abban, hogy az első értelmiségi generáció egy nemzedéknyi idővel korábban jelentkezik a Diósszilágyi famíliában. A család vagyonát kiteljesítő Szilágyi Sándor életének delén már mintegy kétszáz hold, jó minőségű földet mondhat magáénak, és mind a négy gyermekéből „urat" — napjaink szóhasználatával élve talán nyugodtan fogalmazhatunk így: értelmiségit — akart nevelni. Vagy mondjuk azt: már egyikből sem (vagyonos, birtokos) parasztot. Mi mással magyarázhatnánk ezt az elhatározást, mint a feltörekvési vággyal? Méghozzá úgy jutni előre, hogy közben végérvényesen elszakadni valamitől. E szándék különbözik attól az útravalótól, amit a két Erdei fiú kap majd egy nemzedékkel később otthon, az értelmiségi pályára való lépés előtt. „... az öregebb Erdei Ferenc megkövetelte fiaitól a paraszti munkában való mindennapi részvételt" (Erdei Sándor). Diósszilágyi Sámuelnél még a véletlenek sajátos összejátszásának is tulajdoníthatjuk, hogy életútja nem az apa megjelölte irányba, tehát nem a néppel szakító úri világba vezetett. Az Erdei fiúknál mindez — a néphez, az osztályhoz, a földhöz való ragaszkodás, hűség — már természetes, magától értetődő magatartás. Amikor a két család története — ha csak rövid időre is — konkrétan összekapcsolódik: a második generációs értelmiségi Diósszilágyi Éva találkozik az első generációs értelmiségi Erdei Ferenccel. A két értelmiségi létfokozatot azonosságok kapcsolják össze, különbségek választ iák el. Mindkettő rendelkezik azzal a sajátszerűséggel, amely az egyezést épp úgy magában hordozza, mint a különbözőség konfliktusokat rejtő csíráit. Á leendő feleség — Milyen céllal, szándékkal akarja ezt a témát feldolgozni? — kérdezi tőlem Nagy Istvánné Diósszilágyi Éva. A szegedi, Kis-Tisza utca 10. szám alatti, egykori — ma: műemlék jellegű — hajósház nappalijában ülünk. A berendezési tárgyak, képek, festmények, könyvek, dísztárgyak jórészt a két világháború közötti időkből (a Diósszilágyi-hagyatékból) származnak. — Idén (1985) decemberben ünnepeljük Erdei Ferenc születésének hetvenötödik évfordulóját. Egy kissé a rá való emlékezésnek is szánnám ezt a munkát. Azzal a céllal szeretném kérdéseimmel zaklatni, hogy a fiatal Erdeiről bennünk élő képet újabb vonásokkal egészíthessük ki. ön, ha csupán rövid ideig is, de felesége volt. A 6