Papp Zoltán: Makói történet (Egy fejezet Erdei Ferenc életéből). A Makói Múzeum Füzetei 50. (Makó, 1985)

Az elszakadás

mindketten provizórikusnak tartottuk. Ugy ereztük es gondoituK: ezután jon majd az „igazi", amiKor mar tenyieg a magunk életet élhetjúK. (Meg is tanultam egy eietre, nogy provizoriKusan semmit sem szabad megeini.) Ferencnek kozoen kezdett egyre gyakrabban meggyúlni a baja az en poigari környezetemmel. Már utaltam ra, nogy annak idejen az eljegyzes es az eskuvo formalitásai, ceremóniái ellen nem tiltakozott, pedig tartottam ettől. Most, amikor vendeg jott hozzánk, meg se szólalt. Gyakran mindvégig hallgatott. Eloiordult, hogy be se jott, nanem a másik szobában (allítólag) dolgozott. Nekem magamnak is nagyon sok ismerősöm volt, gyaKran jöttek látogatok. Hogy Ferenc mindebben nem vesz részt, valameddig ment. De sokáig (pláne, hosszú távon) nem lehetett ezt csinálni. Kezdtek a dolgok egymásra rakódni. Aztán felajánlotta, hogy költözzünk el Szigetszentmiklósra. Éljünk együtt az apjával meg az öccsével, nagy családkent. En egyszer voltam mindössze ott, elég lehangoló hatást gyakorolt rám a környezet. Mellesleg, a három férfival járó háztartási munkát se akartam vállalni a teljesen komfort nélküli házban. A kérésre nemet mondtam. A következő összecsapás sem váratott sokáig magára, a részletekre már nem emlékszem pontosan, de úgy rémlik, hogy az egész akció kapcsolatban állt gróf Teleki Pál és köre konzervatív reformtörekvéseivel. (Ferenc különben ekkoriban többször nyilatkozott elismerőleg Telekiről ...) — Hadd szóljak közbe egy pillanatra: ezt támasztja alá, amit Erdei a „Magyar város"-hoz „Irodalom" alcímmel kapcsolt zárófejezetben írt. Szerinte Teleki „ ... az egyetlen földrajztudósaink közül, aki helyesen tudja megítélni a mezőgazdasági város szerepét és ha városfogalma nem is egyezik azzal, amit a magyar város alapján alkothatunk, mégis jól igazít el a város jelenségei között." Igaz persze, hogy ez a tudós és nem a politikus Telekire vonatkozik; de az is, hogy a kettőt nem lehet egymástól elszigetelten szemlélni és vizsgálni... — ... Mondom, a részletek az idő múlásával már elhomályosodtak bennem: valamiféle állami mintabirtokot kívántak volna létesíteni, és Ferenc szerint őt szemelték ki vezetőjének. Mindenesetre, a családban elég sok szó esett erről, annál inkább, mert pénzügyek is kapcsolódtak a tervhez. Anyagi hozzájárulás lett volna ez, vagy valamiféle biztosíték? Már nem tudom. Mindenesetre akkora összegről volt szó, amit csak apám tudott vállalni. Es ő vallalta (volna) is. — Ilyen birtokaiapitásra a Telekiről szóló irodalomban nem találtunk utalast ... — Ferenc úgy gondolta, hogy felköltözünk majd Pestre, o beleveti magat a „vezérkedésbe", és időről időre szemmel tartja a birtokot, de az ügyintézésben lényegeben apja lesz a „helytartó". En ezzel nem értettem egyet. Az volt a véleményem: ilyesmi óriási felelősséggel jár, amit kizárólag akkor lehet vállalni, ha ő csinálja. Ezt nem lehet alkalmi ellenőrzésekkel megoldani, és nem lehet egy olyan felkészültségű emberre bízni, mmt amilyen az aposom volt, aki Szigetszentmiklóson nem valami jól gazdálkodott, és ekkorra már sok minden elúszott miatta abból, amit a kezdetkor a bérletbe befektettek. Négyesben (apám, anyám jelenlétében) tárgyaltunk erről a dologról. Szó szót követett, és végül én kerek perec megvétóztam a terv ilyen kivitelezését, és ezzel persze apám anyagi hozzájárulását is. Ferenc felugrott, sarkon fordult, otthagyott bennünket. Előbb még bedobott egy levelet a postaládánkba, aztán elutazott. Mindketten makacsok, keményfejűek voltunk. De tartott még a szerelem, ezért elszakadni sem tudtunk egymástól. Ferenc egy-két nap múlva visszatért. A történtek azonban az elfelejthetőnél mélyebb nyomot hagytak bennünk. Az elszakadás A beszélgetést Diósszilágyi Évával több részletben folytattuk, egy-egy alkalommal — délelőttönként — négy órát is szánva a múlt felidézésére. A beszélgetések közben eltelt idő további gondolatokat, újabb kérdéseket is szült. Ezért van, hogy mielőtt a kapcsolat végkifejlete felől érdeklődtünk volna, néhány kérdést a kezdetek kapcsán újfent megkockáztattunk. — Milyen meggondolásból használta megismerkedésükkor a „hírhedt" jelzőt Erdei Ferenc megszólításakor? — Apám körében nagyon sokszor esett róla szó. Pozitívan főképp persze. Ebben Könyves-Kolonics Józsi bácsi járt az élen. Mint már többször említettem, Ferencnek nem nagyon voltak magakorabeli barát- és eszmetársai Makón. Az öregek körül forgolódott, amikor itthon volt. No azért az én társaságomban is akadt néhány értelmes, érdeklődő ember. Főképp tanárok, persze, mert az orvosokat (a kórháziakat is) olyan embereknek tar30