Papp Zoltán: Makói történet (Egy fejezet Erdei Ferenc életéből). A Makói Múzeum Füzetei 50. (Makó, 1985)

A kibontakozás

Emlékezetem szerint Ferenc ötezer pengőt, abban az időben rettenetesen nagy pénzt kapott a kázben megjelent és nagy feltűnést keltett „Parasztok"-ért... — Engedje meg, hogy közbeszóljak: ez szokatlanul magas honoráriumnak tűnik. Annyi tény, hogy — és erre Kiss Istvánnak, „Az Athenaeum Könyvkiadó története és szerepe a magyar irodalomban" című könyvében (Akadémiai Kiadó, 1980) is történik utalás — a Magyarország felfedezése című sorozat tervezett kötetei szerzőinek ezer-ezer pengő előleget fizettek, ám a könyv más lapjain fény derül arra is, hogy az előleg sokszor magasabb volt, mint a honorárium végösszege. Kiadói fogás volt ez: a szerzőket megpróbálták „eladósítani", és a továbbiakban így függőségi viszonyba hozni a kapitalista vállalkozással. Az is tény, hogy az ezerpengős honorárium már igen magasnak számított az Athenaeumnál. És ekkora pénzt a kimutatások szerint olyan szerzőknek és olyan művekért fizettek, akik és amelyek jóval „kapósabbak" voltak a vásárlóközönség körében a viszonylag szűk olvasótáborra számítható népi íróknál... — ... A bérletet egy évre előre kifizették. Ugyanakkor a még meglevő mellé új mezőgazdasági felszerelést vásároltak. Ferenc úgy tervezte, hogy ő irányítja majd a gazdálkodást, besegít a munkába is, az értékesítésbe is, az igazi, a tényleges gazda ellenben apja lesz. (Hogy milyen eredménnyel, arra később még majd visszatérek.) Időközben az Új utcai házat, a gazdaság felszámolásával együtt, eladták, és ezután már Ferenc, ha Makóra jött, a Szabó nagymamánál lakott, a Batthyány utcában, a református öregtemető felé menet, a Stenger műköves melletti első vagy második házban, de jobbára csak aludni járt oda. Legtöbbet nálunk tartózkodott. Nagyon sokat voltunk egvütt. Tervezgettünk. Készültünk a közös életre. Én másodév után abbahagytam az egyetemet. Ráiöttem. amit már a beiratkozáskor is körülbelül tudtam: nem vagvok pedagógusnak való, és különösebb kedvem sincs a tanításhoz. — És aztán elkövetkezett az esküvő napja... — De előbb még akadt egy kisebb bonyodalom. Amikor bejelentkeztünk a református öregtemplom vezető lelkészénél, kiderült, hogy nem vagvok megkonfirmálva. Anélkül pedig egvházilag nem esketnek meg. Apám a református hitben nevelkedett. s ha nem is volt buzgón vallásos. a7. egvház tradícióihoz azért ragaszkodott, presbiterséget is vállalt. Mint korábban már említettem, anyám reverzálist adott. Nem nevelt apám hite ellen, de imádkozni sem tanított meg (református imádságra), mint pedig annak idején megtanították erre gyermekeiket az anyák. Katolikus iskolákba jártam, a vallásosság nagyon mélyen eltemetve szunnyadt bennem ... Ferenc ellenben, már csak tradicionális családi okokból is, ragaszkodott az egyházi esküvőhöz. Mit volt mit tenni? ... Kaptam egy heidelbergi kiskátét, abból kellett felkészülnöm. A felkészülés persze igen-igen felszínes volt. Nagyon izgultam, hogy majd olyasvalamit fognak kérdezni tőlem, amire nem tudok felelni. Ugyanannál a lelkésznél konfirmáltam, aki aztán később összeesketett bennünket. Az apostoli hitvallást kérdezte tőlem, mást nem bolygatott. Így hamar túlestünk az egészen. Azt is el kell mondanom, hogy Ferenc is rettenetesen izgult. Ám, mint a szertartás után kiderült, egyáltalán nem azért, amit én feltételeztem. A vizsgát követően ugyanis „Úrvacsora" következett, a bor és a kenyér jelképeivel. A szertartáshoz a lelkészi szervizből kölcsönözték a szép, metszett poharakat a borhoz, amit a hit előírásai szerint, „magunkhoz kell majd vennünk". Korábban már céloztam rá, hogy meglehetősen excentrikus viselkedésű lány voltam: Ferenc mindvégig attól rettegett, hogy koccintani akarok (és fogok) majd a lelkésszel. Bolondság. Erre természetesen nem került sor. Június 25-én délben a városházán (a mai úttörőházban) dr. Nikelszky Jenő polgármester szobájában volt a polgári esküvő, nagyon szűk körben. A két tanú és a szülők voltak jelen. Az enyém: Kelemen Ferenc. Ferencé: dr. Bierbauer (Borbíró) Virgil budapesti építész, a „Tér és Forma" szerkesztője, aki Ferenc baráti köréhez tartozott, és városépítészettel is foglalkozott, így érdeklődésünknek konkrét közös területe is volt... — Szeretném kiegészíteni: Erdei a „Magyar város" „Irodalom" című fejezetében, ahol a munkája során felhasznált könyveket ismerteti, nagyon elismerően nyilatkozik Bierbauerről. Szerinte egyike azoknak, akik „kísérletet tettek arra. hogy alföldi városaink sajátos arculatát föltárják". „Építészettörténete az első, amely figyelmet szentel a népi építkezésnek és helyesen látja meg a magyar alföldi városok jelentőségét, elsősorban Győrffy nyomán." S még egy elismerés: a forrásokat értékelve. Erdei úgy ítéli meg, hoay „mindössze Győrffy Istvánnak a munkái és személyes közlései, valamint modern mamiar évítészpinknek, különösen pedig Bierbauer Virgilnek a munkái és közlései járultak hozzá lényegesen annak a kép23