Papp Zoltán: Makói történet (Egy fejezet Erdei Ferenc életéből). A Makói Múzeum Füzetei 50. (Makó, 1985)

A leendő feleség

házasság előtti ismeretségük is közel két esztendőt ölel át. S amennyire tudom, a válást követően sem szakadt meg teljesen kapcsolatuk. Bizonyára vannak dolgok, amelyekről kizárólag ön tudósíthat... — Sokat gondolkodtam mindezen a telefonhívása óta. Ilyen dolgokról nem szívesen nyilatkozik az ember. Aztán meg az jutott eszembe: mégsem hallgathatom el, amit Ferencről tudok. Túl vagyok a hetvenedik életévemen. Úgy érzem, kötelességem beszélni. — Egy pillanatig csendben ülünk a borongós nyári délelőttön igencsak félhomályos szobában. — Tessék, kérdezzen. — Erdei Ferenc élete, mondhatni, közismert. Az öné, érthetően, jóval kevésbé. Beszéljen gyermek- és fiatalkoráról... — Szüleimnek egyetlen gyermeke voltam. Igen gondos nevelésben részesültem. Állíthatom, sokkal többet kaptam apámtól, anyámtól, mint a hozzám hasonló korú (és nagyjából velünk azonos szinten élő) gyermekek. Ez a szellemi, érzelmi plusz aztán a későbbiek során meghatározó jelentőségűvé vált az életemben. Nem úgy kezdtem iskolába járni, mint mások. Édesanyámnak két barátnője — Földes Janka és Gerő Hermina — is tanított a zsidó elemi iskolában, ök rendszeresen megfordultak nálunk. A baráti körbe tartozó családoknak már iskolába járó gyermekei voltak. Nagyon irigyeltem őket. Anyám ekkor vett nekem egy palató blát. A tanítónők foglalkoztak velem, elkezdtem írni, olvasni tanulni. Olyan jól haladtam, hogy azt mondták, vétek lenne, ha nem vinnének el levizsgáztatni az első osztály anyagából. Erre a vizsgára, ami egyébként jól sikerült, Földes Janka készített fel. ö segített abban is, hogy magánúton elvégezhessem a második osztályt. Aztán Pestre kerültem ... — Miért? — Szüleim házassága válságba jutott. Jobbnak látták, ha a probléma megoldásáig intézetbe kerülök. — Tehát Pestre költözött... — Igen, a Ligetbe, pontosabban a Bulyovszky utcában levő, Förster-féle lánynevelő intézetbe vettek fel. összesen kilencen voltunk az igazgatónő velünk egykorú fiával együtt elemisták. A 3—4. osztály diákjai közösen tanultak. Nincsenek rossz emlékeim erről az időről. Annál inkább, hiszen hét végeken anyai nagyszüleim. akik pesti lakosok voltak, mindig értem jöttek, hazavittek magukhoz, dédelgettek. kényeztettek. Nagyon sok szeretetet kaptam a Dybisewszkyektől. — És azután? — Időközben a szülői házban megnyugodtak a kedélyek. Apámék később ugyan elváltak, de kifelé az „ábra" nem változott. A világ számára konszolidált polgári család maradtunk. Mint ahogy valójában tulajdonképpen az is voltunk. A polgári család társadalmi és nem utolsósorban társasági szempontból kifogástalanul funkcionált. Visszatértem tehát a szülői házba. Amikor szóba került továbbtanulásom, apámék polgáriba nem akartak járatni. A makói gimnáziumban viszont akkor lányok még órára való bejárókként sem lehettek diákok. így kerültem a közeli Szegedre, a mostani „Tömörkény" jogelődjébe, az akkoriban az „Árpád-házi Szent Erzsébet" nevet viselő leánygimnáziumba. Erről az időszakról sok mindent tudnék mondani. Kamaszodtam, a lázadás szelleme forrt bennem. Hamar észrevettük, hogy elég laza, felszínes itt a felügyelet. Nem is lettünk volna igazi diákok, ha nem használjuk ki ezt. Ha jól emlékszem, mi hárman, elsősök, úgy húsvét táján megszöktünk, és kalandos úton haza is jutottunk Makóra. Édesanyám akkoriban épp külföldön nyaralt, el lehet képzelni, milyen szemeket meresztett nagyon elfoglalt, a munkájáért élő-haló, de a lánynevelés dolgaiban bizony kissé járatlan apám. amikor mi, szökevények beállítottunk. Először is megpofozott bennünket ... A szökés természetesen nem maradhatott következmények nélkül. De mielőtt helyzetem egészen lehetetlenné vált volna, tehát mielőtt kizártak volna a szegedi intézetből, Móra Ferenc közbelépett, és segített. Maga Pintér Jenő (a „kis" és a „nagy Pintér" névvel illetett, híres vagy inkább száraz adathalmozásuk miatt hírhedt irodalomtörténetek írója), budapesti tankerületi főigazgató intézte el, hogy évvesztés nélkül magánvizsgát tehessek az első osztály anyagából. A vizsga kitűnően sikerült, mindössze rajzból kaptam kettest, azaz az akkori osztályzati szisztéma szerint „jó" osztályzatot. — Tehát újra Pestre került... — Igen. Makón még mindig nem volt továbbtanulási lehetőség. A szegedi iskola kapuja örökre bezárult előttem. , Itt most tennem kell egy kis kitérőt. Anyámnak a paraszti genezisű, makai Diósszilágyi família szemében három megbocsáthatatlan bűne volt: 1. Pesti. 2. Szegény. 3. Katolikus. S mert szegénységén és pesti származásán úgysem tudott változtatni, s mert vallását sem akarta otthppvni, ezért hát azzal próbálta férje családját megengesztelni, hogy reverzálist adott. (Persze úgy hiszem, a döntéshez hozzájárult eev kis családi kényszerítés is.) A reverzális azt jelentette, hogv születendő gyermekei a református hitben fognak nevelkedni. így kereszteltek engem 7