Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

Balog Tünde makói tárlata

veket, könyvtáblákat vagdalt fel a nagy lemezollón, forgatta a vágógép kerekét, kéz alá enyvezett, csirizeit vásznakat, borítópapírokat, s présbe rakta és szedte ki a kész kötéseket. Egy ilyen alkalommal bérmafia lett a könyvkötőmesternek. Sürgős postamunkaként készült a könyvkötészetben vagy 150 vastagabb, enyvezett hátú füzet. A rohammunkát befejező mester az éppen akkor odaérkező Attilának magyarázta el, hogyan rakják a présbe, és mennyi idő múlva szedjék ki a rövid száradást igénylő füzeteket. Csörgő könyvkötőmester a szomszédos házban levő Gödör-vendéglőben jóidéig ottfeledkezett, s Attila is éppen ennyi ideig feledkezett meg a Klein Edével folytatott hangos eszmecserében a mestertől kapott utasításokról. A meglehetősen emelkedett hangulatban visszaérkező mester, amikor észrevette, hogy a hatalmas füzetcsomó még a présben szorul, és vészes sejtelméről, hogy a 150 enyves hátú füzet egyberagadhatott, nyomban meggyőződött, mesteri gyorsasággal és eréllyel mért le Edének is, Attilának is egy-egy pofont. Az esetet csattanós családi eseményként könyvelte el a Szegedi utca 1. számú ház udvari nagy munkaközössége. Az udvarban a nyomdai üzemen és a könyvkötészeten kívül bádogos-, villanyszerelő műhely is volt, és egy hangszerkészítő lakott. Csupa dolgozó kisember munkahelye, a mesterek keze alatt mindegyikben inasok, segédek, dolgozó fiatalok. A verseket író gimnazista fiú hamarosan otthonos lett közöttük. Egyáltalán nem szégyellte a pofonesetet, s maga emlegette Csörgő Gyula könyvkötőt bérmaapjának. Somogyi-könyvtári híradó, 1965—66. 55. p. Balog Tünde makói tárlata Az ősinek és a modernnek élményt nyújtó, művészi együttesét láthatja a közönség Jámborné Balog Tünde makói tárlatán, melyet dr. Solymár István, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese nyitott meg. A fiatal művésznő édesapja gimnáziumi osztálytársa volt József Attilának, a múzeum névadójának; s e múzeum most első önálló kiállításának megrendezésével az országos hírnév felé indította el a szép művészeti hagyományokkal — a Rudnay-iskolával, Istókovits Kálmán, Barcsay Jenő, Vén Emil s a többiek pályakezdésével, a törzsökös makói Torma Imre életművével — dicsekvő város újabb jelentős alkotóegyéniségét. Balog Tünde autodidakta művész: mintegy évtizede, húszéves korától fest; már három gyermek anyja, amikor a szegedi tanárképző főiskolán rajztanári oklevelet szerez. Kísérletezik olajjal, grafikával, üvegfestéssel, kerámiával, de egyéni kifejezési formáját a batikfestésben lelte föl. Tárlata semmit sem mutat útkereséséből: három nagyméretű és huszonnégy kisebb munkája az utóbbi három év terméke, és teljesen egyedivé érlelődött, eredeti művészegyéniséget mutat, sajátos stílussal és egynemű mondanivalóval. Tárgya a magyar népköltészet és népélet: képeinek zöme népballadáink világát fogalmazza újra, a textilfestészet sajátos nyelvén. Illusztrációknál mégis többek, a folklórral szinte azonos erejű kifejezései a népsorsnak. Jobbadán komorak, mint a Regös ének, az Elindultam szép hazámbul, a Dózsa fejéről fönnmaradt, Juhász Gyulától is megörökített hagyományt ábrázoló A szegedi bíró lánya, a Kerekes Izsák, a Megöltek egy legényt, a Kőműves Kelemenné stb. Egyetlen derűs kép, a dévaj kedvet árasztó Mind megitták a pálinkát (Kispiricsi faluvégen) mutatja, hogy érzelmi palettájáról a humor sem hiányzik. Balog Tünde megtalálta jellegzetes mondanivalóját és a hozzá elbűvölően illő, 72