Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

Makó bibliográfiája. Tálas Géza összeállítása

kor a szegedi egyetemi könyvtár ilyen irányú kezdeményei anyaggyűjtésre serkentették. Mindjárt itt jegyezzük meg, mennyire kár, hogy amikor végre módja nyílt a korábban elkészült bibliográfia kiadására, nem egészítette ki anyagát, sőt a Pótlásként fölvett 35 tételt sem illesztette be a korábbi szakrendbe. Ismét vitatható — s a szakbibliográfusok bizonyára vitatni is fogják — egy ilyen típusú helyismereti bibliográfia jelentőségét. De ha elismerjük is e munka számos fogyatékosságát, mégis le kell szögeznünk, hogy véleményünk szerint helyes és szükséges volt kiadása, s bár minél több ilyen kiadvány jelennék meg hazánk más városairól is. Kétségtelen, hogy egy ilyen bibliográfia nem törekedhet abszolút teljességre, hiszen ahhoz az összes makói lapok analitikus (egyes cikkekig hatoló) földolgozására, sőt az összes hazai nyomtatványok, hírlapok hasonló mélységig menő átbúvárlására lenne szükség, s ez maga egy emberöltőt kívánna. Ha e tekintetben hiányokról beszélünk, csak egy viszonylagos teljességet követelhetünk, főként az újságcikkek fölvételében. Például föltétlenül hiányolhatjuk a bibliográfiából Kelemen Ferenc újságcikkeit, melyek kifejezetten a makói történelem egy-egy kérdésével foglalkoznak. Kelemen egy újságcikke fölér a bibliográfia több olyan tételével, amely könyvet jelöl ugyan, de abban Makóra csak utalás történik. (Kelemen cikkeinek fölvételét megkönnyítette volna a szerző által egyébként földolgozott makói múzeumi adattár, melyben Kelemen 1952-ig terjedő autobibliográfiája is megvan.) Fölvehette volna Milotay István igen fontos makói cikksorozatát is (Magyarság, 1932. június 29.—július 17.). A szakrendet megfelelőnek tartjuk; a címfölvétel sokhelyütt nem következetes, gyakran nem ad meg minden szükséges adatot, néhol lapot sem. A 611 tételből mindössze 21 tartozik a néprajzi szakcsoportba, s ha ehhez hozzávesszük a nyelvészet tételeit is (melyekben nyúlfarknyi kis közlemények is önálló tételként szerepelnek, persze, helyesen), akkor is szembetűnő, hogy a város néprajzával való foglalkozás mindmáig nem valami intenzív. Ez tanulság is egyben mind a néprajzkutatók, mind a helybeliek számára. A kis füzet rotaprintes kiállítása vetekszik szépségben a nyomtatott művekkel. Nagyon kár, hogy a nagy O betűkön sehol sincs ékezet (ezt nyilván pótolni lehetett volna), és sok a bosszantó hiba. Pl. Diószeghy András s nem Diósszeghy (52. és 333. tétel), Kálmány Lajos és nem Kámány (így a névmutatóban is!); Czinkotszky Márton és nem Csinkotszky (353) s í. t. A 389. tételben a mai szó az eredeti közleményben sajtóhiba volt, az ilyet szögletes zárójelben szoktuk javítani, ez esetben így: [makói] vagy [makai]. Néhány helyen elkelt volna még pár mondatnyi annotáció (pl. 97. vagy a 175. tételben). Az 595. tételben az említett munka szerzőjének könyve is jelent meg, amely több joggal foglalhatott volna helyet a bibliográfiában, mint a néhány lapos kéziratos, félig még nyersanyag jellegű írása. S ha már fölvette a makói múzeumi adattár kéziratainak egy részét, miért nem vette föl Szabó Imrének kis terjedelmű, de igen jelentős A háromszög Makó alaprajzában című kéziratát is? A hiányokat a szakkutatók még nyilván tovább sorolhatnák, de mindezek ellenére is nyugodtan állíthatjuk, hogy a bibliográfia összeállítója szorgalmas munkát végzett, kezdeményezése dicséretre méltó. A jövő helyismereti kutatómunka föladata lesz a könyvészeti jegyzék további gyarapítása. Ethnographia, 1959. 511. p. 56