Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)
Makó irodalmi hagyományairól
vábbfejlődött érdekes hajtása, egy költészetre igényes paraszttársadalom tanulságos dokumentuma. Makó szülöttje volt Makai Emil is. Ez a tragikusan, fiatalon elhunyt magyar prédekadens költő sorsával is, költészetével is hű tükre a századforduló magyar viszonyainak, tétova, céltalan és súlytalan problematikájú polgári költészetének. Ábrándos, bánatos, szelíd poézisa, amelyben megörökítést nyer a szegény kalaposlány éppúgy, mint az egyszerű városi kispolgár, éppen mint kor- és kórtünet érdekes. Operettfordításaival, színműveivel ő vált a magyar operett szövegstílusának megteremtőjévé. Ám Makó szülöttjeinél is jelentősebbé váltak e város számára azok a nagy magyar írók és költők, akik ugyan nem vallhatták „hagymaország fővárosát" szülőföldjüknek, de életük egy-egy szakaszát itt töltötték, vagy baráti kapcsolatok s egyéb érzelmi szálak fűzték őket ehhez a városhoz. Említsem-e elsőnek, s bizonyára meglepetésként Ady Endrét, aki ugyan soha nem járt Makón, költészetében mégis tanulságos emléket állít ennek a városnak? Büszke lehet rá e város népe, hogy Ady számára ez az egyszerű, négybetűs szó: Makó — a haladás, az országvesztő uralkodó osztályok elleni bátor harc, a republikanizmus és a társadalmi radikalizmus jelképe volt! Nemcsak Justh Gyula révén, akiről és akihez két verset is írt a költő, egyiket éppen Justh Gyula makói látogatása alkalmából. Ez a vers, a Vendégség Bottyán vezérnél, a Világ című napilap 1913. október 5-i számában jelent meg, Justh Gyulának szóló ajánlással. A vers Bottyán vezére: Justh Gyula: a „vendégség" a vers megjelenése napján a függetlenségi pártnak Makón lezajlott országos jelentőségű nagygyűlése, amelyen Justh Gyula mellett résztvettek a grófi politikusok: Apponyi Albert, Andrássy Gyula, Károlyi Mihály és Zichy Aladár is. A vers, Ady kedvenc formája szerint „két kuruc" szájába adott beszélgetést ad vissza. Két hű ellenzéki harcos aggódása van a versben a makói gyűlés sikeréért: nehogy a grófok eltántorítsák egyenes útjáról vezérüket. Bottyán vezérünkhöz Megy sok cifra vendég, Tyukodi pajtásom, Jó volna most jó urunknak Ha oldalán lennénk. így félti az egyik. De védi a másik. öreg, hős apánkat, \yelved most gyalázza Nem téríti félre Soha a mi Bottyánunkat Grófok udvarlása. S Ady bizalmát, reményét fejezi ki Justh iránt az utolsó versszak Bottyán jó urunkat Kísérheti grófság, Marad ő népének Régi hű vezére, sorsa, Vitézség és jóság 45