Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)
A hagyma könyve. Bruder János: Hagymatermesztés
különleges gazdasági kultúrával szervesen összefüggő, társadalomalakító erejű jellegzetessége Makó vidékének. A hagyma irodalma régen sem volt valami gazdag. Petrovics György, Márton György és Erdei Ferenc füzetein kívül csak kisebb tanulmányok, cikkek, gyűjteményes munkák nyúlfarknyi fejezetei foglalkoztak vele. Pedig éppen előbb vázolt társadalomtörténeti fontossága miatt lett volna égető szükség arra, hogy a hagyma jelentőségét, szerepét, életformáló hatását a tudományos irodalom is elismerje. S most előttünk egy másfélszáz lap terjedelmű kis könyvecske, amelynek címlapjáról barnára sült makói hagymáslány mosolyog felénk. Bruder János, a makói kísérleti gazdaság igazgatója, kiváló gyakorlati szakember a könyv írója. Végigvezet bennünket a gazdagon illusztrált munka a hagymatermesztés történeti alakulásának vázlatos megrajzolásától kezdve gyógyhatásán, kereskedelmi jelentőségén, a hagymafajok növényrendszertani leírásán, éghajlati és vízigényén stb., stb. át egészen a hagymatermesztés hároméves, illetve kétéves ciklusának leírásáig, majd a betegségek és kártevők ismertetéséig. A munka kissé felemás műfajú: a sok kísérleti adat (például eltarthatóság, célszerű vetésforgó, műtrágyázás, a nagyüzemi hőkezelés 1949 és 1954 közötti tapasztalatainak évenkénti részletességű statisztikai ismertetése, tárolási hőmérséklet stb.) jobbára a tudományos jelentőségét, értékét emeli, míg a többi része, a termelési eljárás leírása, a közgazdasági, kereskedelmi vonatkozása, elemzése inkább a népszerűsítés igényével íródott. A tudományos jelleget korántsem hibáztatjuk: egyrészt a hagyma, amely évtizedeken át mostohagyermeke volt a mezőgazdaságtudománynak (akik a fölszabadulás előtt foglalkoztak vele, nem a hivatalos agrártudomány képviselői, hanem a makói nép érdekeinek képviselői voltak!), megérdemli végre az alapos, tudományos publikációt is, másrészt éppen a makói hagymástársadalom olvasottsága, képzettsége, az átlagos paraszti szellemi színvonalat a múltban is magasan meghaladó értelmessége elbírja, sőt igényli a tudományos eredmények ismeretét. Mi több: sértené, ha számára olyan könyvet írnának, amely alig mond többet, mint amit apáitól örökölt; s maga tapasztalatával — minden hagymás kísérletező agrárszakember is! — továbbfejlesztett. Ez a könyv éppen abban kiváló, hogy kitűnően foglalja össze a hagyományos népi termelői tudás módszereit, jól bevált eljárásait, s mindenütt hozzáteszi azt az újat, amellyel a hagymát kutató tudomány — elsősorban a szerző vezetése alatt álló makói kísérleti gazdaság és mezőhegyesi kísérleti telepe — hozzájárult ehhez a népi termelési technikához. így főként a „szárításnak", a nagyüzemi hőkezelésnek egyelőre még kétkedéssel fogadott, de kétségkívül előnyösebb módszereit részletesen tárgyalja. Érdekelni fogja a tanulékony, művelt hagymakertészt a hagyma növénytani leírása, természetrajzi ismertetése, biológiai és kémiai jellemzése is éppúgy, mint az előveteményekre, műtrágyázásra, talajelőkészítésre stb. vonatkozó kísérleti eredmények számos tanulsága. Erről a könyvről nem közhely azt mondani, hogy hiánypótló. Valóban az, s bizonyos, hogy az a 3000 példány, amely most kikerült a nyomdából, hamarosan gazdára talál a makói hagymakörzet egyéni és szövetkezeti hagymatermelői között. Mi az mégis, amit hiányolunk vagy hibáztatunk a könyvben, amit — úttörő értéke, nagy jelentősége ellenére — nem hallgathatunk el? Éppen annak következetes érvényesítése, amit az előbbiekben megdicsértünk: a mű tudományos jellege nem általánosítható az egész kötetre. Nemcsak azt kifogásolhatjuk joggal, hogy a hagymatermesztés történetéről szóló részben Makó nagynevű történetírójának neve is hibásan szerepel (Szirbik Miklós volt és nem József!), vagy, hogy a bibliográfiában Petrovics György könyve megtévesztően 1936-i megjelenésűnek van jelezve, holott 42
