Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

Szirbik Miklós (1771 —1853)

volt Szoboszlai Imre, a Tanácsköztársaság egyik helyi hőse; tanulják meg megbecsülni környékünk „Dérynéjének", a Liszttel, Erkellel hangversenyező Hollósy Kornéliának, a nemzeti opera kiváló úttörőjének tiszteletreméltó emlékét. A város szépsége ezekből a mozaikokból tevődik össze: szép épületek, fás utcasorok, füves, virágos parkok, a parkokban a helyi kultúrát híven tükröző szobrok, emlékművek, a házakon a helyi kulturális hagyományokat őrző emléktáblák, az utcasarkokon magyarázó táblák. Viharsarok, 1953. augusztus 6. Szirbik Miklós (1771—1853) Száz esztendeje halt meg Makó első történetírója és krónikása, a derék és szorgalmas, városát és népét szerető hazafi, Szirbik Miklós. Családja Erdélyből szakadt ide a városba, a családi hagyomány szerint azért, mert valamelyik ősük Rákóczi seregében szolgált, s a majtényi csatavesztés után elüldözték szülőföldjéről. Szirbik Miklós már Makón született, iskoláit is itt végezte, majd Debrecenben; később az akkori feudális országhoz képest haladottabb külországba, Göttingába utazik, hogy egy éven át ismerkedjék az iskolázás, ipar és társadalom polgári viszonyaival. Tanulmányai befejeztével előbb Dobozon, majd 1817-től haláláig szülővárosában működik. Prédikátor, de abból a fajtából, aki a feudális társadalom korabeli kereteiben neki jutó különleges hatalmat nem saját gyarapodására, dologtalan élete biztosítására használta föl, hanem a tudománnyal foglalkozott, és a nép gazdasági-társadalmi haladásán fáradozott. A Tessedik Sámuel-féle típushoz tartozott, aki annyi értetlenség, sőt ellenségeskedés közt vívta meg a maga harcát gazdálkodás, nevelés, társadalmi élet polgári reformjainak hazai megvalósításáért. Makó történetét 1835—36-ban írta meg, gondos utánjárás, levéltári búvárkodás és a szájhagyomány adatai alapján. Noha csak egyszerű krónikát akart írni, műve több lett annál: sok értékes, azóta már elveszett történeti forrást mentett meg, elsőnek mutatta meg a város múltját, „hajdani állapotját", pusztulásait és a nép makacsságát, mellyel szülőföldjét újra meg újra megülte a törökdúlás, a tűzvészek és árvizek után, s a nagy pört, melyet a város népe a csanádi püspökség jogtalan földesurasága ellen polgári szabadságjogaiért folytatott. Munkájának legértékesebb része, mely a város korabeli gazdasági, társadalmi, néprajzi és kulturális viszonyait rajzolja meg. A földművelés, hagyma- és zöldségtermesztés, a sertésekkel való kereskedés, a marosi fa- és sószállítás, a marosi vízimalom, a kisipari élet stb., stb. mind helyet kap krónikájában, s ezzel nemcsak a város társadalom- és gazdaságtörténetének, de az egyetemes magyar történelemnek is fontos forrásává válik. Művének sorsa is tanulsággal szolgál, s megérdemli a dicséretet Kis Pál János egyszerű molnármester, aki a hozzá ki tudja milyen úton került, már elveszettnek hitt eredeti kéziratos példányt 1902-ben a köz használatára bocsátotta. Ez tette lehetővé, hogy Eperjessy Kálmán, akkor makói gimnáziumi tanár gondozásában 1926ban megjelenhetett nyomtatásban is, s így hozzáférhetővé válhatott minden tudományos kutató számára, de azok számára is, akiket érdekelt és érdekel városuk, szülőföldjük múltja, a száz év előtti városkép érdekes, tanulságos leírása. Szirbik Miklós halála 100. évfordulóján ünneplésünk nem lehet öncélú. Mi az ő 19