Polner Zoltán: Éganyám, földanyám. Makó környéki ráolvasások és hiedelmek. A Makói Múzeum Füzetei 45. (Makó, 1985)
HIEDELMEK - Nyomfölszedés
g) Na, aki nem tudott eljárni kisgyerek, annak a lábanyoniára, mikor megindult egy lépést, belevágták a kést vagy bicskát, ami vót. És akkor elindult. (Juhász Györgyné, Apátfalva.) Csak annyit hallottam, hogy mikor a kisgyereket tanították, hogy álljon meg, oszt mikó megindút a kisgyerek, akkor egy kést utánavágtak a fődbe. Nem a kisgyerekbe, csak a fődbe, hogy olyan erősen tudjon állni a lábán, mint ahogy az a kés megáll a fődbe. (Varga Istvánné, Apátfalva.) h) Az egyik asszony aszonta, mikor ledagasztom a kényeret, akkor fogjam meg a pólyával a gyerekét, tégyem a tetejire, hogy olyan áldott légyén, mint a kenyér. (Kardos Mihályné, Apátfalva.) Nyomfölszedés A szerelmi mágiák célja a szeretőként kívánt leány vagy férfi megszerzése. A hiedelem ritkán társul ráolvasóval. Az analógián alapuló történetekben legtöbbször vérrel, hajszállal, lábnyomfölszedéssel rontották meg az illetőt. A gyűjtött szövegek archaizmusa pompás képekben teljesedik ki: a küszöb alá elásott hajszál vagy a tűzbe falazott lábnyom régvolt áldozatok emlékét idézi. Ahogy ez a víz forr, úgy gondolj rám! Szoktak vönni két kis bögrét, de egyformát. És akkor annak a férfinak, akit mög akarnak fogni, annak a ruhájábul mög a lábnyomábul fő kő vönni és bele kő tönni ebbe a kis bögrékbe. És ere vizet kő önteni, hogy színig lögyön, és akkó eztet le kő tapasztani. Olyan helyre, ahunk állandóan tűz ég. Hogy az a víz mindig forrjon. Dehát hogy igaz vóna-e ez, hát nem tudom. [És hová kell tapasztani?] A kemöncébe, ahun állandóan tűz ég. Mind a két bögrét jó mélyen lé kő tönni, hogy a víz soha né fórjon lé rúla, hogy a víz mindég meleg lögyön. (Horváth Józsefné, Klárafalva.) Vót égy lány, oszt nagyon szeretett vóna égy legényt, hogy ű azt, hogy foghatja még. Ezután nagyon járt. Hát a falu végin vót égy öregasszony. Hallod, kislányom, én megmondom, hogy fogd meg. Aszongya, hogy? Aszongya: vágd lé Szent György nap előtt a békának a lábát; aszongya: kapard meg a hátát, és mondjad: Még ez a békalába másik békáé nem válik, addig né tudj engem elhagyni! És Apátfalván ez beteljesedett. Hát hogy anélkül is beteljesedett vóna, nem fudom, csakhogy ez beteljesedett. (Mátó Ferencné, Bökény.) Hallottam a faluba, hogyha valamelyik anya akarta vagy a lány akarta, hogy ez vagy az a férfi lögyön az ű férje, vagy mögfordítva, akkor este, naplémönt tájba elmönt a házuk fele, és figyelni köllött aztat, hogy hova lép. De ez biztos igaz. Osztán ahova lépött, azt olyan késszerű valamivel fölvötte és mögfordította. De nem úgy, hogy a felső része lögyön a föld fele, hanem az lögyön űfele, amerrül ű gyütt. És akkor sikerült azt az illetőt mögfogni. (Vrabély Andrásné, Makó.) 33